Kisalföld logö

2017. 06. 24. szombat - Iván 18°C | 33°C Még több cikk.

A jegyző dönt majd az új menetrendről

Mosonmagyaróvár - Az új menetrendtervezetet nem, csupán a helyi buszjáratok új útvonalát fogadta el a képviselő-testület csütörtöki ülésén.

Noha több hónapos előkészítés után készült el a javaslat a helyi közösségi közlekedés átszervezésére, számos képviselői kifogás merült fel a tervezettel kapcsolatban.

A helyi közösségi közlekedés – hétköznapi nevén a városi buszjáratok – átszervezéséről és a decembertől bevezetendő új menetrendről vitáztak hosszasan a képviselők a testület csütörtöki ülésén. A városatyák még júniusban döntöttek egy munkacsoport létrehozásáról, aminek feladata volt a helyi tömegközlekedés felülvizsgálata, ugyanis az utóbbi években drasztikusan visszaesett az utasok száma, ezzel együtt viszont a buszjáratok fenntartása egyre nagyobb terhet ró a város költségvetésére.
Mára elkészült a javaslat a járatok átszervezésére. Ennek lényege, hogy két vonalat megszüntetnének, a többit pedig gyakorlatilag helyközi buszokkal váltanák ki oly módon, hogy ezek a buszok a városba érve számozott helyi vonalként közlekednének tovább.

A tanácskozáson Muráncsik László (Nemzeti Fórum) – aki a munkacsoportban az önkormányzatot képviselte – elmondta: alternatívát kértek a Volántól, miként oldanák meg ideiglenesen a majoroki városrész kiszolgálását, amennyiben a decemberi menetrendváltásra nem készülne el az új halászi híd. Az 5-ös vonalon ugyanis napközben számos esetben a Szigetközből érkező helyközi buszok közlekednének. A képviselő szerint elfogadhatatlan a társaság által az ülés előtt röviddel átadott alternatíva, ugyanis gyakorlatilag csupán kihúzták az 5-ös vonalon a szigetközi járatokat. Muráncsik László kifogásolta továbbá, hogy a 4-es, illetve 6-os járatok megszüntetésével az Ipartelep ellátatlan marad, hiszen a tervezett 1/A járat – ami kimenne ebbe a városrészbe – először reggel fél 9-kor indul. Ezzel viszont nem biztosítható az iskolába és munkába járás. A képviselő javasolta, további egyeztetések után a későbbi ülésén döntsön a testület a kérdésben. Dr. Árvay István (Fidesz) szerint az elkészült tervezet jó alapot teremt arra, hogy mindenki számára elfogadható menetrend készüljön. A képviselő azt javasolta, döntsenek most a fővonalakról, második körben pedig a konkrét menetrendről. Kránitz Péter (MDF) kifogásolta, hogy a tervezet szerint a majoroki városrészben élőknek legalább egyszer át kell majd szállniuk, ha a vasútállomásra akarnak jutni. A jelenlegi tarifák mellett két buszjegy árából már taxival is eljuthatnak a vasútállomásra. Szabó Miklós polgármester ismételten felhívta a Volán vezetőinek figyelmét arra, amennyiben lehetőség van rá, néhány perces késések esetén a vasútállomásról induló buszok várják meg a vonatról leszállókat. A tanácskozáson a Kisalföld Volán Zrt. megjelent képviselői szorgalmazták, hogy a testület fogadja el a tervezetet, hiszen az új menetrendet decemberben életbe kell léptetni. Az Ipartelep megfelelő ellátását diákjáratok indításával látják megoldhatónak, a majorokiaknak viszont marad az átszállás, átszállójegyet ugyanis nem tudnak biztosítani.

A képviselő-testület végül 18 igen szavazat és két tartózkodás mellett elfogadta a járatok új útvonalait, illetve döntött arról, hogy a polgármester folytasson zárt tárgyalásokat a közösségi közlekedés finanszírozásáról. A menetrendet pedig bizottsági előkészítés után a jegyző fogadja majd el.

(A tanácskozás további témáira később visszatérünk.)

Olvasóink írták

  • 14. tökmindegy 2009. október 26. 12:39
    „A Tesco nyitásakor a multi ingyen vállalta a buszpályaudvar megépítését, ha az a Tesco mellett lesz.
    A Kisalföld Volán örült az ingyen ajándéknak, a Tesco hatalmas vásárlóréteget nyert, az akkori szocialista városvezetés meg csak bólogatott.
    Most már nem lehet visszacsinálni, abból kell főzni, ami van.”
  • 13. KoPi 2009. október 26. 06:20
    „6.Bry@n:
    A nagyapádnak nem kell jegyet venni, mert nyugdíjas, tehát nyugodtan ki tud buszozni egy átszállással a Majorokból a vasútállomásra ingyen. Aki meg rendszeresen jár, mert tanuló/dolgoz, annak bérlete van és mindegy, hogy egy, vagy két busszal megy ki. Ugyanakkor nem várható el párhuzamos és üres buszok járatása az adófizetők pénzén.”
  • 12. RickCartman 2009. október 25. 18:41
    „9.folyt:Miskolc,Debrecen,Székesfehérvár,Szeged...stb.”
  • 11. pancser 2009. október 25. 17:47
    „Ilyen kis városban nem lehet gond a közlekedés. Csak egy központi buszjárat kell a tescoig és kész. Ne játsszuk az eszünket senki nem akar busszal közlekedni, azok sem akiknek most nagy a szájuk. Az iskolajárat az más az kell, de azt lehet szervezni.”
  • 10. Leia88 2009. október 25. 17:11
    „Megszüntetni még azt a keveset is ami van...áááh..
    Meg helyközi járatokkal amik amugy is túlzsúfoltak legtöbbször..:(
    Igy is az ember nem tud hétvégén reggel 6 és 7 között eljutni a melóhelyre mert 05:20kor aztán meg 07:23kor megy a következő... na ezek után majd még roxabb lesz..:( Aztán akinek nincs autója.. az menjen mindennap dolgozni.. esőben..hóban gyalog v biciklivel?? hihetetlen... aztán sztem nem mindenkinek van napi 1200 forintja taxira... órákig meg ki akar fagyoskodni a buszvégállomáson vagy a vasúton... jó van váró okééé... de ha a késői buszig várni kell? akkor már nincsen... legalábbis 7végén..:(”
  • 9. mlac 2009. október 25. 14:33
    „Pl: Eger, Nyíregyháza, Miskolc, .....Stb”
  • 8. 01010 2009. október 25. 14:12
    „7. Japo -nak igaza van :
    ". Ha vki tud még 1 ilyen városról ahol a buszpályaudvart elteszik a vasutállomástól a város másik végére írjon."”
  • 7. Japo 2009. október 25. 05:36
    „Gyerekek! Meg kell nézni ki szorgalmazta azt, hogy a tescohoz kerüljön a buszpályaudvar és az kinek vagy kiknek az érdekében történt? Akkor még büszkék is voltak magukra ha vki elfelejtette volna MDF. Mos fizessék ki ők a többletköltséget amit a volán kér. Ha vki tud még 1 ilyen városról ahol a buszpályaudvart elteszik a vasutállomástól a város másik végére írjon.”
  • 6. Bry@n 2009. október 24. 21:14
    „4.kopi bocs de ha neked a nagyapád kin lakna majorokban és te meg a vasútállomásnál,neked sem tetszene ha 3 darab buszjegybe kerülne őt meglátogatni.Mellesleg 215 ft egy buszjegy már most ha megint ritkítanak mennyi lessz és ezért mennyivel kevesebb utasa???Leamórtizálni kőnnyü nyereségessé tenni nehéz csak akarni kéne a városvezetésnek és a Kisalföld Volánnak is....!!!!!”
  • 5. RickCartman 2009. október 24. 21:01
    „5.KoPi, bocs, a csapos beleszól:
    lehet, hogy 3.Gury MSZP-s(mellesleg magánügy),a városvezetés viszont nem az...”
  • 4. KoPi 2009. október 24. 15:41
    „Miből gondolom én azt, hogy Gury barátunk az MSZP megkeseredett híve, akinek semmi nem jó, amit a mostani vezetés tesz? Ezt nem csak ebből a megnyilvánulásából olvasom, ki, hanem több más hozzászólásából. Teszi ezt úgy, hogy nem tájékozódik, csak kritizál. Persze a cikk is elég szűkszavú a tényeket illetően. Ugyanis nem írja le azt, hogy a városban a buszjáratok kihasználtsága 10 % körül van és ha a jelenlegi járatszámok fennmaradnának, akkor az ide, mintegy 40 milliós támogatás helyett jövőre már mintegy 70-80 milliós támogatással kellene számolni, amit a város nem tud felvállalni.”
  • 3. Gury 2009. október 24. 14:01
    „Egy ilyen kis városban átszállással lehessen eljutni a vasútra.....? A nagytudásúak megint alkotnak. Ezután még úgysem fognak buszra ülni az emberek, aztán meg lehet szüntetni minden vonalat. Nem megszűntetni kell a járatokat, hanem a megfelelő időpontokban közlekedtetni, vonatokhoz, iskolákhoz munkahelyekhez igazítva. Sajnos a vezetőink megint bizonyítják a hozzá nem értésüket (mint egyéb más dolgokban is).”
  • 2. Imcsi 2009. október 24. 10:26
    „Addig nem voltak ilyen problémák, amíg a két állomás egymás mellett volt!”
  • 1. civac 2009. október 24. 09:26
    „miért nem tudnak átszállójegyet biztosítani?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A törvénymódosítás hozhat emlékhelyet

Mosonmagyaróvár méltó a törvényben is rögzített nemzeti emlékhely minősítésre – fogalmazott… Tovább olvasom