Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

A hetes is megvan az SMR-nek

„A VW Golfok története gyárunk életében a negyedik szériával indult el, és büszkén mondhatjuk el, hogy azóta minden egyes generációt az SMR nyert el, így van ez most a VW Golf hetedik szériájánál is" – tájékoztatta a Kisalföldet Tibori Pál Levente vezérigazgató.
Két Golf, két Passat, egy Touran után újabb Golf modell ad munkát és jövőt a Mosonszolnokon és Mosonmagyaróváron üzemet, Hegyeshalomban raktárbázist működtető SMR cégcsoportnak.
Amint azt Tibori Pál Levente vezérigazgató elmondta, a VW Golfok minden egyes generációhoz az SMR gyárthatott visszapillantó tükröket, s most elnyerte VW Golf 7. szériájának gyártását is.

Az SMR gyárában, a munka teljes felfutásakor, 2014-ben közel egymillió-kétszázezer tükör készülhet.
Az SMR gyárában, a munka teljes felfutásakor, 2014-ben közel egymillió-kétszázezer tükör készülhet.

A projekt szériatermelése idén augusztusban indult a mosonszolnoki üzemben a gondos előkészítést és tervezést követően. Jelenleg két gyártósoron folyik a termelés, s ez az év hátralévő részében további két sorral is bővül.

A munka teljes felfutásakor, 2014-ben közel egymillió-kétszázezer tükör készülhet itt. A napi gyártókapacitás ennél a projektnél meghaladja majd az ötezret is. Ezzel az értékesítés éves forgalma 2014-ben a 26 millió eurót is meghaladja.

A gyártási és értékesítési adatok alapján ez a feladat a mosonszolnoki üzemük eddigi legnagyobb projektje lett. Ahogy az
autó minapi berlini bemutatóján a VW-konszern elnöke büszkén hangoztatta: „Ez az autó minden idők legszebb, legjobb, legnagyobb Golfja, amit valaha építettünk." Tibori Pál Levente hozzátette: méltán mondhatja el az SMR, hogy e világpremierhez egy nagyon jó minőségű, a formatervezési trendeket követő visszapillantó tükörrel járult hozzá. Ez akár védjegyévé is válhat a 7-es Golfnak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mustgáz ölhette meg a 74 éves lébényi férfit

Úgy tudjuk, 74 éves férfi vesztette életét, aki régóta borászkodott a kertben megtermesztett… Tovább olvasom