Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

A gyermekeim adnak reményt az élethez

„Kilátástalan a helyzetünk, nyakunkban a végrehajtás veszélyével, csak a gyermekeim adnak reményt az élethez, ők tartják bennem a lelket és feléjük felelősséggel tartozom" – panaszolja Apró Zsoltné Diána.
„Kilátástalan a helyzetünk, nyakunkban a végrehajtás veszélyével, csak a gyermekeim adnak reményt az élethez, ők tartják bennem a lelket és feléjük felelősséggel tartozom" – panaszolja Apró Zsoltné Diána, aki három kiskorú gyermekét egyedül neveli, mióta a párja és az ő útjai 2008-ban elváltak: a negyedikes Bencét, a hatodik osztályos Lorenát és a nyolcadik osztályos Melisszát, akik valamennyien a mosonmagyaróvári Haller-iskola diákjai. 2004-ben költözött az Apró család a mosoni, új építésű lakásba – melyet most elveszíthetnek a fejük felől.

Apró Zsoltné Diána három kiskorú gyermeket nevel egyedül.
Apró Zsoltné Diána három kiskorú gyermeket nevel egyedül.


– Hitelcsapdába sétáltunk, melyből mostanra már nem tudom, hogyan kerülünk ki. Valahol a mi hibánk is, hogy ide jutottunk. Évek óta nem tudjuk fizetni a lakáshitelünk törlesztőrészleteit. Próbáltuk ingatlanügynökségen keresztül eladni. Tavaly árverést hirdettek a lakásra, de akkor senki nem jelentkezett rá. Ugyan nagyon sokan érdeklődtek, a rossz környék miatt végül senkinek nem kellett – magyarázza az elkeseredett édesanya, aki még megjegyzi: legalább így még van hol lakniuk, de kérdés, meddig. Diána úgy tudja, legközelebb tavasszal hirdethetnek árverést otthonukra. A fiatalasszony attól fél, ha sikerül majd így értékesíteni az ingatlant, költözniük kell: azonban akkor önkormányzati szociális lakásra sem lesznek öt évig jogosultak, albérletet meg lehetetlenség találni, hát még azt megfizetni.

A négytagúra szűkült család havi százezer forintból gazdálkodik: felét a családi pótlék, felét az édesapa által fizetett gyermektartás teszi ki. Diána közhasznú munkásként tudott elhelyezkedni, egy idősotthonban segített, ám november végén ez a lehetőség is megszűnt. Az egyébként fodrászvégzettségű asszony elmondása szerint sok helyen próbált munkát találni.

– Amikor meghallják, hogy három kiskorú gyermeket nevelek egyedül, már nem akarnak alkalmazni vagy azt mondják, hogy majd értesítjük– teszi hozzá az édesanya. – Többhavi víz- és villanyszámlával maradtunk el, félő, hogy az előbbit szűkítenék a tartozás miatt hamarosan. Üres a hűtőnk – mutatja az édesanya. Látogatásunk közben érkezett meg a középső gyermek, Lorena, aki az önkormányzat támogatásával családjának élelmiszerekből, édességekből álló csomagot hozott haza. Diána szerint a jelenlegi anyagi helyzetük mellett sem karácsonyfára, sem ajándékokra nem telne, ezért is írtak levelet a Kisalföld alapítványának.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Árokba hajtott egy személyautó Mosonszolnok és Mosonudvar között - három sérült - fotók

Három ember sérült meg, amikor árokba hajtott egy személyautó szerdán kora délután a 86-os főúton… Tovább olvasom