Kisalföld logö

2018. 05. 26. szombat - Fülöp, Evelin 13°C | 24°C Még több cikk.

A Futura is kiemelt jelentőségű lett

Hat önkormányzati ingatlant – köztük a városházát és a Futurát is – besorolták a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon kategóriába a legutóbbi képviselő-testületi ülésen.


Nem került viszont be az egykori határőrlaktanya, amit az egyik ellenzéki képviselő javasolt.

A tavaly elfogadott önkormányzati, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény rendelkezései miatt szükségessé vált a mosonmagyaróvári önkormányzat vagyonáról is új rendelet megalkotása. A nemzeti vagyonról szóló törvény rögzíti, hogy az állam és a helyi önkormányzat tulajdona nemzeti vagyon, aminek alapvető rendeltetése a közfeladat ellátásának biztosítása. A törvény szerint az önkormányzatoknak rendeletben kell szabályozniuk az úgynevezett nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonukat, melyek önkormányzati tulajdonban történő megőrzése hosszú távon indokolt. Az új vagyonrendeletét legutóbbi ülésén alkotta meg a képviselő-testület. Ebben meghatározták a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak számító ingatlanokat. Így a városháza épülete, a Sóház, a Cselley-ház, a Hansági Múzeum, a Fehér Ló Közösségi Ház és a Futura Interaktív Természettudományi Élményközpont kerültek ebbe a kategóriába.

A rendelettervezethez Kopetti Tamás (Jobbik) módosító indítványt terjesztett elő, amiben a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba tartozó ingatlanok sorát a Fő utca 3., 5., 13., 15., 17. szám alatti épületekkel, illetve az ipartelepi egykori határőrlaktanyával javasolta kiegészíteni. A testület végül ezt a módosítást nem szavazta meg, mivel ez a besorolás igencsak korlátozza az ingatlanok későbbi hasznosítását.

Az új rendeletben emellett meghatározták, hogy a forgalomképes üzleti vagyonba tartozó ingatlanok értékesítésre történő kijelölése – amennyiben az eladási ár várhatóan az 5 millió forintot nem haladja meg – a gazdasági bizottság hatáskörébe tartozik. Az 5 millió forintnál drágább ingatlanok eladása a képviselő-testület kizárólagos hatásköre, míg a 25 millió forint értékhatár feletti vagyont versenytárgyalás útján kell értékesíteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állásajánlatok

Mosonmagyaróvári kirendeltség (ügyintézés helye: 9200 Mosonmagyaróvár, Lucsony u. 4., tel.:… Tovább olvasom