Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

A fürdő leromlásáért mindkét fél felelős

Bár a mosonmagyaróvári termálper határozatát a felek még nem kapták meg, a vesztes Termál Kft. felülvizsgálati kérelmet fontolgat. A volt bérlő szerint a fürdő éves tiszta nyeresége 19–20 millió forint volt.

Mivel az első fokon eljáró megyei bíróság háromévi, alapos tárgyalássorozatát követő határozatát a Fővárosi Ítélőtábla másfél óra alatt változtatta meg, így kézenfekvő – tekintettel a két joghatóság ellentétes megállapításaira – a felülvizsgálati kérelem benyújtása a Legfelsőbb Bírósághoz. Ezzel együtt törvényi lehetőség van a jogerős ítélet felfüggesztésére is – mondta Markó Béla, a Termál Kft. ügyvezetője a mosonmagyaróvári fürdővita nyomán a cégét elmarasztaló ítéletről

– Mi okozta a Termál Kft. csődjét, és ki a felelős az akkor még városi tulajdonú fürdő leromlásáért? – kérdeztük az ügyvezetőt.

– A kft. csődjét a két társaság, a Flexum Rt. és a Termál viszonya erősen befolyásolta. Mi 1993 januárja óta üzemeltettük a fürdőt, s anyagi lehetőségeink szerint igyekeztünk azt megfelelő állapotban tartani. Mivel a bevásárlóturizmus bevételileg igen sérülékeny forma, ezért mozdultunk el a gyógyturizmus felé, ezért fogtunk egy kisebb gyógyszálló építésébe az étterem mellett. Ezt alaposan előkészítettük, s pályáztunk a finanszírozására. Kaptunk is egy 7 milliós munkahelyteremtő támogatást, s 100 milliós hitelünkre egy 42 milliót érő kamattámogatást is. A további fejlesztések érdekében a szakminisztériumtól ígéretünk volt 40 milliós kamatmentes hitelre és kétmilliós vissza nem térítendő támogatásra. Ehhez kellett volna a Flexum nyilatkozata arról, hogy a velünk kötött működtetési szerződést az étteremre 2004-ig nem mondja fel. Ezt az rt. azonban nem adta meg, ami erősen hozzájárult a 18 tulajdonossal bíró kft. csődjéhe z. A fürdőben egyébként voltak kisebb fejlesztések. A Flexum felügyelőbizottsága ’96-os ellenőrzése jegyzőkönyvileg állapította meg, hogy a termálban kifogást nem találtak. ’99 után viszont az rt.-nek sem volt érdeke a fürdő karbantartása. Ezért a mostani állapotokért mindkét fél egyaránt felelős.

– Mekkora volt a termál bevétele, s mi történt a pénzzel?

– Gazdaságosan működtettük, s éves nyereségünk átlagosan 19–20 millió forint volt. Ebből finanszíroztuk a karbantartást és a fejlesztéseket. Fölösleges 100 milliós tőkénk nem volt, a beruházásokat a Flexummal egyeztetve végeztük. Az apartmanokat végül félkészen kellett eladnunk, mert az értékesítésük nem olyan ütemben zajlott, ahogy azt mi terveztük.
– Milyen volt a viszony a Flexum és Termál között?

- Kezdetben megfelelő. A beruházási nehézségeink idején akadozott, s '97 végén romlott meg.

– Mi volt ennek az oka?

– A finanszírozási nehézségeink miatt külső befektetőket igyekeztünk bevonni a kft.-be, s ezt a Flexum határozottan ellenezte.

– Ki a felelős a per fél évtizedes elhúzódása miatt a várost ért károkért?

– A per elhúzódásáért mi nem érezzük magunkat felelősnek, sőt, a bíróság is megállapította, hogy a kft. mindenben jogszerűen járt el. A másik fél sem törekedett a gyors megegyezésre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyelőre egy (vagy két?) helyen tiltott a fürdés

A városüzemeltető társaság szerint két, a tisztiorvosi szolgálat szerint egy szabad strandot kell… Tovább olvasom