Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

˝A fenyegetőző már elköltözne˝ Károlyházáról

A falugyűlés óta – a rendőrséggel való együttműködésnek köszönhetően – megszűnt az ellenségeskedés, javult a közhangulat Károlyházán.

˝Tanulság, hogy nyíltan beszélni kell a gondokról˝ – mondta Szép Károly polgármester.

Még tavaly novemberben tartott közmeghallgatást a károlyházai önkormányzat: addigra ugyanis a faluban már felkorbácsolódtak az indulatok. A fenyegetőzések, egyes ideköltöző családok beilleszkedési zavarai rontották a közhangulatot. A leginkább érintett Hársfa utcába például addig huszonegyszer vonult ki a rendőrség. A zsúfolásig megtelt községházán akkor százhúszan hallgatták a panaszokat: az út közepén parkolást, a gumiégetést, s azt, hogy egy szomszédos megyéből odaköltöző férfi folyamatosan fenyegeti a helyieket. A gyűlés óta több mint négy hónap telt el. Szép Károly, a település polgármestere elmondta: szerencsére normalizálódott a helyzet a faluban, s rengeteg tanulsággal szolgált számukra a helyzet, s annak kezelése.

Nyugalmat találtak: A károlyházai Hársfa utcában végre béke honol, a polgármester szerint érdemes volt kibeszélni a gondokat.
Nyugalmat találtak: A károlyházai Hársfa utcában végre béke honol, a polgármester szerint érdemes volt kibeszélni a gondokat.

˝A legfontosabb, hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt beszélni kellett ezekről a gondokról. Akkor hívtuk össze a falugyűlést, amikor még nem fajultak tettlegességig az összetűzések. Az önkormányzat vállalta, hogy elmondja a véleményét a helyzetről. Persze rendkívül fontos volt a rendőrség hozzáállása is. A közmeghallgatáson részt vett dr. Wiedemann Edvard, a szigetközi rendőrőrs parancsnoka. Azóta együttműködést kötöttünk a rendőrséggel: a Hársfa utcában – önkormányzati tulajdonban – lévő szolgáltatóházban felszerelt irodát kaptak.



A legfontosabb, hogy nyíltan, a nyilvánosság előtt beszélni kell ezekről a gondokról - mondta Szép Károly polgármester.

Cserébe vállalták, hogy hetente háromszor két órát töltenek a járőrök a településen, s minden második héten fogadóórát is tartanak˝ – mondta Szép Károly. Hozzátette: felajánlották, hogy (ha erre van hivatalos mód) azt a havi 30 óra többletet, melyet Károlyházára fordítanak túlóraként, kifizetik a rendőrségnek. ˝Erre egyelőre nem jelezték igényüket.˝ A polgármester megemlítette: könnyebbséget jelentett, hogy az itt élő 160–170 családból mindössze kettő-hárommal akadtak gondok. ˝A fenyegetőző férfi állítólag – amilyen gyorsan csak tud – szeretne elköltözni a faluból, mondván, nem fogadták be Károlyházán. Egyelőre azonban nem tudja eladni a házát. A falugyűlés és a rendőrség hangsúlyozottabb megjelenése óta nincs vele sem gond, s a településen is szinte teljesen megszűnt az ellenségeskedés, javult a közhangulat˝ – mondta Szép Károly.

Olvasóink írták

  • 20. csörcsil 2010. április 17. 18:48
    „Umig veled is egyetértek,de persze az összes MAGYAR emberrel aki ugyan olyan jól látja a dolgot mint mi.Én mondom ezeknek egy lakatlan sziget osz jólvan.Ja te szerencsétlen gyurma 178 azért a hitelért hány ember szenved miattad?Nem beszélve arról akkor nagyképüsködj a jóléteddel,ha két kezü munkával kerested a rávalót,nem pedig bünözéssel!!!!!!!Boldog vagy?Akkor miért akartad otthagyni a falut?"Mert nem fogadnak be"Szerintem egyszerüen csak kiismertek,és nem lehetsz te a kiskirály.....<moderálva>”
  • 19. gyurma178 2010. április 17. 08:36
    „Minket nem kell sajnálni ppppaaarrriiikkkk tudod mi BOLDOGOK vagyunk .mindenünk megvan gyerek Pénz boldogság .ezt irigylitek mi bár igaz mindenkinek Paraszt a férje és a felesége .látod csak tudunk valamit ha nálunk találták meg a szerelmet .”
  • 18. gyurma178 2010. április 16. 21:41
    „Hú ezt már szeretem amikor idegesek vagytok pppppppaaaaaaaaaaarrrrrrrrriiiiiiiiiiiikkkkkkkkkk”
  • 17. invektus 2010. április 15. 14:31
    „14 látod látod ezért nem szeretnek téged !
    elvárásaid vannak de téged ne várassanak el !!!!!!
    nem ismerlek de az szégyen ha egy kis faluba ami csak 170 fös nem tudok beileszkedni
    ha én pl: elköltözöm valahová akkort az első hogy jó benyomást keltsek magamrol barátkozzam ismerkedjem
    a lakosságal .
    Még akkor is ha én ugyérzem nem kapok viszonzást :)”
  • 16. Beex 2010. április 15. 10:44
    „14. gyurma178
    megkapjátok még ami jár.. azt is amit nem kértek.. ;)”
  • 15. móvári 2010. április 15. 10:23
    „Óvárra már ne költözzön több cigány!Van belőle elég!!!”
  • 14. gyurma178 2010. április 15. 09:55
    „látod kaptam hitelt többet is mind amennyit akartam látod a bankba hogy Szeretik a cigányokat hála a jó istennek még a 3xxxxxxxxx is elfogatták MEGCSINÁLTUK ja és még mégsem megyünk sehova senki nem költözik sehova akinek nem tetszik valami az menyen el ahova akar”
  • 13. Beex 2010. április 15. 08:20
    „Minek engedik a hozzászólást, ha kitörlik?
    Szüntessék meg, úgy egyszerűbb..

    védik a <moderálva> cigókat mindenhol.. remélem a szomszédjában is lesz pár, T. Moderátor.. :)”
  • 12. Goldmund 2010. április 14. 21:45
    „8. gyurma178 2010.04.14. 19:50
    "És beköltözök Óvárra!!!!!!!!!!!!"

    A károlyháziak legnagyobb örömére.
    :-)))))”
  • 11. csörcsil 2010. április 14. 20:34
    „Túlságosan is jól tudom ki vagy!!!!!!!!!!”
  • 10. csörcsil 2010. április 14. 20:32
    „Te .... hogy vetted azt a házat,hogy odamentél másik tíz tesóval és kikényszeríted a kis árat magadnak.Én nem szégyenlem,hogy van hitelem,de te még azt sem kapsz me mire?A bankba hiába mész kajakra,semmit nem érsz el vele.Ha VÉLETLENÜL meg mégis kapnál hitelt <moderálva> akkor meg űgysem fizeted!Na ez vagy te!Mi rendes emberek legalább amit kérünk azt vissza is adjuk.Te meg tudod ezt csinálni???????”
  • 9. gyurma178 2010. április 14. 20:28
    „Heni vagyok és Károlyházán lakom, annyi a hozzászólásom napok óta az Anubisz járja a falut potyognak a magyarok többségben a cigányok és én névvel írok nem a vadászhoz fordulok!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 8. gyurma178 2010. április 14. 19:50
    „Érdekes a másik felet senki nem kérdezi meg, pedig őket is meg kell hallgatni az újságíróknak nem csak a Polgármesteruracskát!!!!!!!!!!!!Mi sem tudunk titeket emberszámba venni!!!És beköltözök Óvárra!!!!!!!!!!!!”
  • 7. gyurma178 2010. április 14. 15:37
    „Goldmund ! Mi a pokolból jöttünk és a menybe jutunk pénzért az istent is meg vettük!!!!!!! Ti úgy érzitek a jók vagytok de ti már a pokolba végzitek.Mi isten elveszett bárányai vagyunk!!!!!!!Ha jól megnézitek a polgármester képét olyan mintha most szabadult volna a BV intézetből!!!!!!”
  • 6. csörcsil 2010. április 13. 20:50
    „Én vállalom amit kiírok,de ők mit vállalnak 5-6 gyereket,hogy ne keljen dolgozni!A mi pénzünkből élnek,ezeket nem tudom ember számba venni.Elnézst,de ez van.
    Engem még nem akart senki kiköltöztetni a városomból!Vajon miért mindig velük van a baj?”
  • 5. GD 2010. április 13. 16:17
    „Nincs egy jóravaló vadász a környéken aki az ilyen nem beilleszkedő egyéneket "jobb belátásra" bírna? Az ilyen ember menjen Indiába,persze retúrjegy nélkül....”
  • 4. Euréka 2010. április 13. 13:55
    „Azért máshol is van lelkiismeretes, becsületes polgármester.....Csak hát úgy gondolom ebből elég kevés van.”
  • 3. Goldmund 2010. április 13. 10:12
    „Honnan költözött Károlyházára? Költözzön vissza oda! Vagy ott sem "fogadták be"?”
  • 2. SiLa 2010. április 13. 09:08
    „Nem elköltözni, hanem beilleszkedni kéne! Vagy ilyen kifejezés nincs a roma nyelvben?
    És még ő vádaskodik, hogy nem fogadták be a faluba.”
  • 1. Tüzecske 2010. április 13. 08:48
    „Gratulálok a Polgármesternek! Örülök, hogy akadnak még olyan vezetők, akiket érdekel az általa irányított településen élő emberek viszonya, sorsa, nemcsak a saját vagyonának gyarapítása... Nekünk is ilyen kellene...
    Becsüljék meg az ott élők ezt az embert.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Milliókat forgatnak a szélkerekek

Levélen a huszonkét áramtermelő utáni adóbevétel a költségvetés több mint tíz százalékát – 25–30 millió forintot – teszi ki.
Tovább olvasom