Kisalföld logö

2017. 04. 26. szerda - Ervin 12°C | 21°C Még több cikk.

A fejlődés útjai Feketeerdőn

Néhány év alatt több mint százzal nőtt Feketeerdő lélekszáma, a kistelepülésen ma már minden ötödik lakos szlovák. A beköltözők a régi házak mellett üresen álló telkekből – köztük ma már vízpartiak is – válogathatnak.
„Korábban még az olcsó telkekben rejlett Feketeerdő vonzereje, aztán sokan Mosonmagyaróvár közelsége miatt választottak bennünket, de Dunakilitiben is sokan dolgoznak és itt laknak" – magyarázza Novák András, a valamivel több mint félezres lakosságszámú Feketeerdő polgármestere. Öt éve még alig négyszázan lakták a falut, ma már 524-en rendelkeznek bejelentett lakcímmel itt. Mint mondja, az utóbbi időben valamelyest csökkent a szlovák felvásárlási láz és az ingatlanárakon is látszik ez. Régi házakat is vásároltak északról érkezett szomszédjaink és szépen felújították azokat. Az Almáskert-lakópark ötvenöt telke már mind elkelt, közel felét már be is építették.

– Itt a lakók több mint fele szlovák. Nem ritka az sem, hogy a már elkelt telket kínálják eladásra vagy éppen a félkész házra keresnek új gazdát. Az üresen álló parcellák sokszor jelentenek gondot, felszólítjuk a tulajdonost a terület rendbetételére, de van, amikor mi kaszáltatjuk le a füvet – tudjuk meg a faluvezetőtől.

Novák András
Novák András


Akinek vonzó Feketeerdő, az még válogathat a déli lakópark telkei közül, sőt, a libatelep helyén vízparti parcellákat kínálnak. A Feketeerdői-holtág rendbetételét is tartalmazza a vízügyi igazgatóság többmilliárdos Mosoni-Duna-rehabilitációs projektje.

– Húsz vízparti telek kialakítására van lehetőség. Az engedélyek rendelkezésre állnak, a közművesítés a közeljövőben megtörténik – fűzte hozzá a polgármester.

A mintegy hatvanmillió forintos költségvetésű falu életében nagyberuházás az Erdőalja utca aszfaltozása, a temető előtti részen díszburkolattal járda is készül. A szeptemberben induló munkálatokat önerőből finanszírozzák, 12 millió forintot költenek rá. Évente egyébként a kisközség egy-egy utat lát el szilárd burkolattal. Ugyancsak az ősz elején kap díszburkolatot a faluközpont mintegy kétezer négyzetméteren LEADER-támogatásból.

– Örömünkre szolgál, hogy a lassú és drága rádiós vagy mobilinternetet július elsejétől felváltotta a széles sávú, gyors kábelinternet, melyhez sokan csatlakoztak a faluból. Ugyancsak idén nyílt egy falusi vendéglátóhely, melyet LEADER-pályázatból alakítottak ki. A helybeliek eddig nem láttak fantáziát az idegenforgalomban, és jó, hogy most ezt is kezdjük kiaknázni – újságolja Novák András.

Három hete egy feketeerdői alapítvány EKG-készüléket vásárolt az orvosi rendelőbe. Továbbá az úgynevezett Ezredes-kert mellett látványtó kialakításán is gondolkodnak: a tervek már készülnek. Novák András szerint vagy pályáznának, vagy önerőből, helyi vállalkozók segítségével hoznák létre.

Olvasóink írták

  • 1. miracle 2011. július 26. 11:40
    „Esetleg egy klinika?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Idén átlagos évet zárnak a méhészek

Jelentősen csökkent a tavalyihoz képest a méz felvásárlási ára, ennek ellenére a vásárlók a boltok polcairól a 2010-es árakon szerezhetik majd be azt – állítja Varga Tamás Imre megyei méhészeti szaktanácsadó. Tovább olvasom