Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

A Duna áthozza a határon a megawattokat

Tündér Fesztivál elnevezéssel kétnapos rendezvényt tartottak múlt hétvégén Doborgazszigeten az árvízvédelmi gát mellett.
Tündér Fesztivál elnevezéssel kétnapos rendezvényt tartottak múlt hétvégén Doborgazszigeten az árvízvédelmi gát mellett. Mintegy félszáz sátorozó vert tanyát a „kistöltés" és a „nagytöltés" között: elsősorban punkok. Az első ízben megrendezett kétnapos rendezvényen a koncerteké volt a főszerep.

Július 21–22-én a csallóközi Doborgazon folytatódik a koncertdömping: az immár ötödik Punk Island helyszíne ugyanis a magyarok lakta település focipályája lesz. Az esemény a „Vadulj a Nap alatt!" alcímet is viseli 2002 óta. Évről évre rangosabb nemzetközi együtteseket is hívnak, s szinte nonstop dübörög a basszus: reggel fél tíztől hajnal négyig tart a buli. Az első nap, pénteken tizennyolc zenekar lép fel, közöttük a legnagyobb név az angol The Toy Dolls együttes. Magyarországot a Konflikt, az Aurora, a Rozpor, a Yellow Spots és a Katéter képviseli, de itt lesz a német Lord Alex, a cseh Red Insect, a lengyel Awariat Nato vagy az osztrák The Eccos is. Szombaton az olasz Imodium, az izraeli Brutal Polka, a finn Vallium és a román Dance Trauma mellett a magyar Hétköznapi Csalódások és a Cadeveres játszik. A belépő péntekre 350 koronába (2600 forintba) kerül, szombatra 500 korona (3700 forint) az ár: aki bérletet vesz, az 590 koronát (3000 forintot) fizet a részvételért.
A fesztivál „érdekessége" még, hogy magyar oldalon nem mindenki bírja a dübörgést: a Duna ugyanis áthozza a hangokat. Tavaly például Dunaszigeten hívták ki a rendőröket csendháborítás miatt, ám kiderült, hogy a zaj a határ túloldaláról érkezik. A hangszórókat a szervezők ugyanis a Duna irányába állítják. A szlovákiai település lakói már megszokták ezt a zajt, ráadásul hasznuk is származik belőle: a község önkormányzatától kibérelték a focipályát, két napra 50 ezer koronáért. A takarítást is a helyiek vállalták el a fesztivál végén, ezért tízezer koronát adnak a szervezők. A rendezvény ideje alatt helyi és somorjai rendőrök és biztonsági emberek vigyáznak a rendre.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egy pályázat Szigetközért

A Kisalföldben olvasott először a huszonöt éves ásványrárói doktorandusz, Horváth Eszter a mosonmagyaróvári kistérségi társulás és az itteni egyetem együttműködéséről. Így kereste fel Széles Sándor máriakálnoki polgármestert azzal az ötlettel, hogy doktori dolgozataként egy Szigetköz-pályázatot képzelt el, erre várná a beérkező ötleteket, melyben a térség jövőjét fogalmazhatják meg a nevezők. Tovább olvasom