Tizenkettedik alkalommal rendez nemzetközi makettkiállítást és -versenyt a Mosonmagyaróvári Makettező Klub a hétvégén a helyi egyetemi karon. Míg tizenkét éve, az első kiállításukra alig néhány tucat makettet neveztek, s azok könnyedén elfértek a városi könyvtár előterében is, addig az idei rendezvényre a világ szinte minden tájáról ezer makettező érkezik a hétvégén Mosonmagyaróvárra.
Egresi András, a szervező egyesület vezetője elmondta: ezúttal már tizennyolc országból érkeztek nevezések. Az elmúlt évben is nagyon sokan jöttek a seregszemlére, ám idén közel húsz százalékkal többen jelezték részvételüket. Az egyesület nyolcszáz jelentkezőnek intézi a szállásfoglalását, de a szervezők szerint rajtuk kívül még legalább kétszázan érkeznek önállóan. Egresi András szerint az előző tizenegy rendezvény munkája most ért be igazán, hiszen egyre többen jönnek a környező országok mellett távolabbi helyekről is, így például ezúttal érkeztek nevezések többek közt Görögországból, a skandináv államokból és Kanadából is. A rendezvényt ezúttal már az önkormányzat is nagyobb összeggel támogatja.
A már több mint egy évtizedes múltra visszatekintő mosonmagyaróvári rendezvény egyre népszerűbb, mára egész Európa első három makettversenye között tartják számon.
A versenykategóriák számát is kibővítették, így már mester kategóriában is várják a makettezőket.
A kiállított repülőgépeket, harci járműveket, helikop- tereket, autókat, motorokat, kamionokat, hajókat és számos egyéb kategó- riában készült maketteket bárki ingyen megtekinthe- ti szombaton és vasárnap.
A makettek mellett számos egyéb program is várja az érdeklődőket. A 12. Légvédelmi Rakétaezred, valamint hagyományőrző klubok tartanak járműbemutatókat. Testközelből nézhetnek meg a rendezvényre kilátogatók egy Európában egyedülálló igazi kuriózumot, egy második világháborús Tigris tank replikáját.
Lesz továbbá legóépítő verseny, ahol egyedi ötletek alapján összerakott munkákat várnak. Erre szombat délelőtt 10 óráig fogadják a nevezéseket.
A makettkiállítás szombaton délelőtt 10-től este 7 óráig, vasárnap pedig délig látogatható ingyenesen az egyetemi karon. További információ a 20/517- 8119-es telefonszámon kérhető.