Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Csatornarákötési láz Bezenyén

Bezenye önkormányzata sikeresnek ítéli a tavalyi évet. Minden intézményüket átállították gázfűtésre, négy utcát kátyúzás után felületi zárással felújítottak, s jelentősen nőtt a szennyvízhálózatra rákötők száma.
Templomtér: Új díszburkolattal és kivilágítással látványosan átalakítják, vendégmarasztalóvá csinosítják.
Ha a tendencia továbbra is folytatódik, idén akár a 80 százalékot is elérheti a rákötöttség.
Tavaly indult el a sportpálya teljes rekonstrukciója. A látványos beruházás nyárra fejeződik be, az ünnepélyes átadást augusztus 18-ra tervezik. Az elmúlt évben modernebbre cserélték a temető ravatalozójának halotthűtőjét. A régi, kisebb karbantartás után még működőképes, így azt az önkormányzat, ha mutatkozik rá érdeklődés, felajánlja másoknak.

Burkolat és díszvilágítás

Schmatovich Mátyás polgármester az idei tervek között elsőként az utak karbantartására indított és folytatandó programot említi. Amennyiben az önkormányzat számításai igazolódnak, az év végére a település saját útjainak 80 százalékát tudhatja felújítottnak. Ebbe a tervbe Paprét két utcája is beletartozik. Ezenkívül 300 méter járdaszakasz kiépítését is elhatározták, a templom előtti teret pedig látványosan átalakítják. Díszburkolatra cserélik a rossz minőségű járdát, felújítják a díszkivilágítást, s ha sikerrel ér célba egy zöldfelület-növelő pályázat, további pihenőpadok és ivókút is helyet kaphat a közel háromszáz négyzetméteres, terebélyes gesztenyefákkal övezett parkban. A terveket az egyházközség is kedvezően fogadta és támogatja. Ugyancsak a falut szépíti majd a jelenleg restaurálás alatt lévő Szent Iván-szobor és a község előtti köszöntőtábla, illetve az újrafestett utcanévtáblák.

Tatarozás, kápolnaépítés

A következő télen már a sporttelep mellett készülő szánkózódombon csúszkálhatnak a gyerekek, s e településrészhez kapcsolódik majd a tavaly elfogadott rendezési terv keretében kialakítandó új lakóövezet, ahol 46 építési telek lesz. A volt belterületi szántó további átalakításához, infrastruktúrájának kiépítéséhez vállalkozók bevonását tervezi az önkormányzat. Idén a polgármesteri hivatal mellett tatarozzák a papréti művelődési házat, s az önkormányzat együttműködve az egyházközséggel segíti e 350 lelket számláló település kápolnaépítési törekvéseit is. Az önkormányzat továbbra is korrekt kapcsolatot tart fenn és segíti a község civil szervezeteit, illetve a teleházat és a Gyereházat. Művészeti csoportjaira büszke és rájuk szívesen áldoz.
A településen immáron évek óta pályázati alap biztosítja a kellő tőkét a különböző pályázatokhoz. Az önkormányzat és intézményei egyaránt gyakori pályázók. Tavaly például az óvodának sikerült egy energiaracionalizálási pályázatot célba érkeztetnie, így az egyik szárnyban műanyag nyílászárókra tudták cserélni a régi ablakokat.

Közcélú segítség

Idén a közcélú foglalkoztatás támogatása keretében 15 helybélit alkalmaz az önkormányzat, akik már nem jogosultak semmilyen járulékra, így juthatnak némi anyagi támogatáshoz. Főként a község szépítése lesz a feladatkörük.
Idén a nagyszabású augusztusi pályaavató mellett két nagy közösségi rendezvényt tartanak Bezenyén: májusban tradicionális horvát napok, szeptember első vasárnapján, a búcsú napján pedig a templomtér felavatása ad ünneplésre okot.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győztek a növények

Döntés született a mosonmagyaróvári, két Lajta-ág közötti lakókert utcáinak elnevezéséről. Az előző… Tovább olvasom