Kisalföld logö

2018. 07. 19. csütörtök - Emília 18°C | 28°C Még több cikk.

95 esztendős Újrónafő legidősebbje

A kilencvenöt éves Kiss Zoltán útja a krasznyaluci fogságból egyenesen Újrónafőre vezetett, ahol várták a szülei és testvérei. Zoltán bácsi színes életútjáról mesélt a Kisalföldnek.
Az újrónafői Kiss Zoltán 1922 decemberében született, nemrégiben ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Ezzel a szép korral ő a falu legidősebb lakója. Zoltán bácsi a mostani otthonától távoli Hajdúböszörményből származik, ahonnan a magyarosítás jegyében családokat telepítettek be a mai Újrónafőre a negyvenes években. A férfi négy évet töltött hadifogságban a Donyec-medencében található Krasznyaluc (Krasznij luc) bányaváros közelében, egy munkatáborban.

Négy év alatt egyetlen lap
– A fogságból havonta írhattunk haza egy tábori lapot, és a család is írhatott nekünk levelet egy hónapban egyszer. A lapok azonban eltűntek a postán, vagy ki tudja, hol. A négy év alatt mindössze egyetlen lapot kaptam meg a családomtól, amiben leírták, Újrónafőre költöztek. Addig sűrűn hazaálmodtam, édesanyámat, édesapámat és a testvéremet láttam álmomban.
Miután megtudtam, hogy hol vannak és hogy jól vannak, attól kezdve soha nem álmodtam velük – idézte fel tábori emlékeit Zoltán bácsi.
 

– Hajdúböszörményben nem voltak közelebbi rokonaim, akiktől élelmet, segítséget kérhettem volna. A szüleim, testvériem már itt voltak Újrónafőn, ezért a négyévnyi raboskodás, fogság után egyenesen ide jöttem. A hazaérkezésemet követő vasárnapon elmentünk a testvéremmel a délutáni istentiszteletre. A templomban megláttam két hölgyet sétálni a padok között.

49 év egymás mellett
A testvéremtől megtudtam, az egyik hölgy már férjes asszony, a másikról úgy tudja, még lány. Akkor kijelentettem, hogy ő lesz a feleségem. Így is lett. 49 évet éltünk együtt, négy gyermekünk született, két lány és két fiú, akik azóta már felnőttek – mesélte a falu legidősebb lakója.

– Nagyon boldog lehettem egész életemben, onnan tudom, hogy irigyem mindig akadt – tette hozzá mosolyogva. Zoltán bácsi gazdálkodással foglalkozott, majd Halásziban egy könyvelői tanfolyamot végzett. Ide biciklivel járt másodmagával. 

Ezután Budapesten végzett el egy öt hónapos tanfolyamot, ahol ellenőri oklevelet szerzett. Bősárkányban dolgozott könyvelőként, később vándorkönyvelőként hozzá tartozott Acsalag, Földsziget és Bősárkány.

A gyermekeinek átadta a tudását
A mezőgazdaságigép-gyárból ment nyugdíjba, ahol forgácsoló volt, később könyvelt, majd anyag-készletgazdálkodási ellenőrként bejárta az országot. Az újrónafői mozit is több mint húsz évig kezelte üzemvezető gépészként. – Nem voltam kedvenc ismerőse soha senkinek, de mint szakember, mindig is elismertek – mondta. Zoltán bácsi az ötvenes évek elején méhészkedésbe fogott, amellyel 1993-ban felhagyott, de a gyermekeinek átadta a tudását: mára két fia és egy unokája foglalkozik a méhészkedéssel.

– Nem rosszabb kilencvenöt évesnek lenni, mint fiatalabbnak, kivéve, hogy az embernek fáj a háta, a dereka. Az a jó benne, hogy nem kiabálnak reggelente, hogy keljek fel és menjek dolgozni – zárta szavait Zoltán bácsi.
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Darnózseliből Dél-Afrikába repült a rekorder gólya

Darnózseliből Dél-Afrikába repült a rekorder gólya
9003 kilométert tett meg a gólya. Tovább olvasom