Kisalföld logö

2017. 06. 25. vasárnap - Vilmos 22°C | 32°C Még több cikk.

8 évfolyam, 4 összevont osztály, 49 diák

Újrónafő iskolája évek óta veszélyben van, a kevés gyermek miatt többször felmerült már a bezárása.
Újrónafő iskolája évek óta veszélyben van, a kevés gyermek miatt többször felmerült már a bezárása, ám a szülők és az önkormányzat ragaszkodása eddig még mindig megmentette. Tegnap öt kis elsős lépte át az intézmény kapuját.

Igazán családias hangulat fogadja az újrónafői iskolába betérőket. A falakat rengeteg kedves rajz díszíti, a mosolygós diákok örömmel jöttek újra iskolába. Az elsősök idén öten vannak. Négy kislány és egy kisfiú. Fördős Dániel azonban mégsem akart tegnap megválni az anyukájától, de egészen más okból volt elkeseredve: megcsípte ugyanis egy méhecske, mesélték a többiek. Molnár Krisztina, Kiss Zsófia Virág, Lisz Barbara és Kuti Zsanett viszont boldogan mutatták nehéz iskolatáskájukat, s valamennyien nagyon várták már, hogy beülhessenek végre a padokba. A cserfes kislányoktól azt is megtudtuk: az iskolában az a legjobb, hogy már nem kell délben aludni. Zsanett azt is megjegyezte, hogy amúgy is lelógott már a lába az óvodai ágyról. Mindannyian nagyon szeretik a mesekönyveket, így hamarosan már maguk is olvashatnak belőle. Elújságolták azt is, hogy az is jó, hogy az udvar nagy és sok játék van rajta. Az öt elsős egyébként egy osztályba jár a hat másodikossal. Az elsős Molnár Krisztina például így tanul együtt itt is, meg otthon is Richárd bátyjával.

A tizenegy kisdiákot Bakó Márta tanítja. A pedagógus 31 éve jár ki oktatni Mosonmagyaróvárról az újrónafői iskolába. Kezdetben furcsa volt számára az összevont osztály, több felkészülést is igényelt tőle, de ma már csak az előnyeit látja. A gyerekek sokkal önállóbbak, ráadásul a kicsik az áthallás miatt rengeteg mindent előbb megtanulnak, a másodikosok tudása pedig az újból elhangzó korábbi tananyag miatt  sokkal szilárdabb.

Vecsei Lászlóné igazgató tapasztalatai is ezt támasztják alá. Az intézményben négy összevont osztályban összesen 49 tanulójuk van, akiket 7 pedagógus tanít, valamint egy óraadó számítástechnikából. A vezető szomorúan jegyzi meg: húsz gyermekkel többen járhatnának hozzájuk, ám őket elvitték Jánossomorjára és Mosonmagyar- óvárra.  A jánossomorjai iskola tagintézményét többször fenyegette már a bezárás, de a szülők és az önkormányzat kitartása, ragaszkodása eddig még mindig megmentette. Ráadásul ilyen kis iskolában nemcsak oktatnak, hanem tényleg nevelnek is a pedagógusok. A differenciált foglalkozás az újrónafői iskolában a gyakorlatban is régóta megvalósul, tette hozzá az igazgató. Itt a kis létszámú osztályokban senki nem „bújhat el" egyetlen órán sem, és jelentkezés nélkül is felszólítják a diákokat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Íjásznap mozgássérülteknek

A Magyaróvári Íjász Sportegyesület mozgássérültek számára szervezett rendkívüli programot. Tovább olvasom