Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

„Jobb Együtt" családi nap Halásziban

A halászi Babos-majorban tartott „Jobb Együtt" családi napon mutatkoztak be a Fidesz-KDNP megyei közgyűlési listáján szereplő képviselőjelöltek.

Elsőként Dr. Nagy István mezőgazdasági államtitkár, országgyűlési képviselő, a Fidesz 5. választókerületének elnökének köszöntötte házigazdaként a megjelenteket.

Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP megyei elnökjelöltje beszédében hangsúlyozta, a hagyományokat folytatva meg szeretnék nyerni a választásokat. Utalt arra, hogy a rendszerváltás óta Győr-Moson-Sopron megye mindig jobboldali vezetésű volt és a szorgalmas emberek munkája mellett ennek is köszönhető, hogy az ország legsikeresebb megyéje lehetünk. Nem fogjuk megengedni, hogy a bukott baloldal a saját szervezeteik szétzüllesztése után a megyét is zülleszteni kezdje – tette hozzá.

Higgadt megyei kampányt ígért, de felhívta a jelenlévők a figyelmet arra, hogy a bukott baloldal mocskolódó kampányt indított, amelyre egyetlen választ adhat a megye lakossága: minél nagyobb arányú választási részvételt és a Fidesz-KDNP listájának minél nagyobb arányú támogatását.
Az új megyei közgyűlés legfontosabb feladatai között kiemelte a kormány országépítő tevékenységének segítését, munkahelyteremtő fejlesztések, valamint további közlekedésfejlesztési beruházások megvalósításának támogatását.

A rendezvényen röviden bemutatkoztak a megyei képviselőjelöltek is pár mondatban, több választási ciklusban már bizonyított, rutinos képviselőként kérték a megye lakosságának újbóli bizalmát az október 12-ikei választásokon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Visszaköltözik a rajkai hivatal

2008-ban a külseje, most a belseje szépült meg a rajkai községházának. A napokban költözik vissza az… Tovább olvasom