Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

„Dédnagyapám volt az óvodám

Sárvíz címmel jelent meg a hegyeshalmi Reisinger Attila újabb kisregénye. A ma már nyugdíjas földhivatali ügyintéző középiskolásként versekben bontogatta tehetségét, majd a nyolcvanas években kezdett novella- és regényírásba.
2004-ben debütált „Frontbetörés" című kötetével, „túlélőballadákkal", azóta minden évben újabb kisregényben vezet a huszadik század sorfordulóin keresztül szűkebb pátriánkba: a múlt századbéli Hegyeshalomba, Márialigetre, Mosonmagyaróvárra.

A legutóbbi Reisinger-kisregényben, A vörös istálló címűben egy német tiszt, Radnóti költői lelke és az író édesanyja szemszögén keresztül láthattuk a vérzivatart. A most megjelent Sárvíz címűben a halállal küzdő 87 éves „nagyapó" emlékképeiből tudjuk rekonstruálni a tragédiákkal átszőtt korszakot. Az egykori márialigeti uradalmi gépész emlékezik vissza a világégések előtti Hegyeshalomra és Magyaróvárra, a deportálásra, a németek kitelepítésére, a mosonszolnoki sváb gettóra, a háború utáni félelmekkel teli időszakra, a kényszerű államosításra.

Reisinger Attila Sárvíz című kisregényének alapjait még a nyolcvanas években írta meg.
Reisinger Attila Sárvíz című kisregényének alapjait még a nyolcvanas években írta meg.


– Önéletrajzi ihletésű kisregény, korrajz Sárvíz című könyvem. Két szál indul párhuzamosan, az idős, életétől búcsúzó „nagyapóé" és az unokáé. A két szereplő a kisregény végén találkozik. Az unoka a közelgő tragédiát, a nagyapa halálát érzékelve a könyv borítóján szereplő, a régi hegyeshalmiak körében imádkozó kőként ismert Theresia Unger síremlékénél fohászkodik a szeretett családtagért. Nagyapó visszaemlékezése nyolcvan évet ölel fel, hétéves korától – tudjuk meg a kisregény írójától. A könyvben emlékező „nagyapó" tulajdonképpen Reisinger Attila dédnagyapja: – Négy generáció élt együtt a családunkban. Dédnagyapámmal töltöttem a legtöbb időt, ő volt az óvodám, ő tanított meg írni. Sokat mesélt nekem gyerekkoromban, egészen másodikos koromban történt haláláig.

Érdekességként elmondta, hogy a dédnagyapa amellett, hogy Márialigeten uradalmi gépészként tevékenykedett, 1913-ban halottkémoklevelet is szerzett Oroszváron.

Reisinger Attila középiskolás korában Arany János hatására versben bontogatta tehetségét. Bevallása szerint ezeket maga és társai szórakoztatására költötte, nyomtatásban nem jelentek meg (falinaptáron viszont igen). A nyolcvanas években tért vissza – akkor már a földhivatal munkatársaként – az íráshoz. Novellái a Kisalföldben is megjelentek. Több regényt is írt akkoriban.

– Sok bátorítást kaptam az íráshoz neves irodalmároktól. A regényeim témájuk miatt azonban nem jelenhettek meg akkoriban. Finoman céloztak arra, hogy a holokauszt maradjon a zsidó származású írók privilégiuma. A korábbi kézirataimnak csak egy töredéke maradt meg. Van, amit emlékezetből írok meg újból. Az utóbbi kisregényem valamennyi szereplője valós személy – fűzte hozzá a Sárvíz írója, aki öt éve vonult nyugdíjba. A családi vállalkozás mellett állítása szerint igyekszik bepótolni az írást.

A lírai elemekkel átszőtt kisregény ezer példányban látott napvilágot. Hegyeshalomban a római katolikus és az evangélikus egyháznak is adományozott a kötetekből, az értékesítésükből befolyó összeget a templom javítására ajánlja fel a szerző.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Közgépé a másfél milliárdos munka

1,46 milliárd forintból két üzemcsarnok és egy szociális épület készül a jánossomorjai… Tovább olvasom