Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

2013-ig új körjegyzőségben kell gondolkodniuk

– „Csendesen" vagyunk, nem akarunk költekezni, hitelt felvenni – vallja 2012-ről Kertész Attila, Újrónafő polgármestere. A településnek Várbaloggal közös körjegyzőségét kell átgondolnia jövő évig, mert együtt sem érik el a közös hivatalhoz szükséges kétezres lélekszámhatárt.

Idén 2013-ra készül Újrónafő – állítja Kertész Attila, a település polgármestere. Az önkormányzati törvény tervezete szerint azok a körjegyzőségek maradhatnak meg, melyek elérik a kétezres lélekszámot. Így Újrónafőnek át kell gondolnia a Várbaloggal közösen létrehozott körjegyzőségét.

– A körjegyzőségünknek mintegy hét munkatársa van Újrónafőn és Várbalogon. A két falu lakossága együtt sem éri el a megmaradáshoz szükséges kétezret, így más településhez kell csatlakoznunk. Jánossomorja és Mosonszolnok is szóba jöhet partnerként. Reméljük, hamarosan kiderül, hogy milyen feladatok maradnak az önkormányzatoknál és mi az, ami a járásokhoz kerül – tekint a jövőbe az újrónafői polgármester. Mint mondja, idén elsősorban arra törekednek, hogy rendezett, szép legyen a falu. Fölöslegesen nem akarnak költekezni, hitelt felvenni.

Az önkormányzati törvény tervezete szerint azok a körjegyzőségek maradhatnak meg, melyek elérik a kétezres lélekszámot.

2011-ben mintegy hetvenmillió forintból gazdálkodtak, ebből 5–6 millió jutott fejlesztésekre. Az ötven férőhelyes, ám jelenleg 26 kisgyereket befogadó óvodára húszmillió forintot költöttek. A tagintézmény jelenleg három óvónőnek és két dadának biztosít munkahelyet. „Most még fenn bírjuk tartani, kérdés, mit hoz a jövő, hogyan alakulnak a normatívák" – fűzte hozzá a településvezető. Tavaly egyébként a községházat tatarozták, a kultúrházat csinosították és a császárréti bekötőutat kátyúzták. A polgármester a tervek közt említette az Alkotmány utca aszfaltozásának folytatását. A beruházás legalább 16 millió forintos, ehhez pályázat lenne szükséges. Az önrészt erre elő tudnák teremteni.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wifi a kórházban

Mostantól a Karolina Kórház szinte egész területén ingyenesen elérhető a vezeték nélküli internet. Dr. Vermes Tamás főigazgató elmondta. Tovább olvasom