Kisalföld logö

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

130 év: szilárd alap a jövőre

A tűzoltók védőszentjének ünnepén Mosonmagyaróváron Jutalmak és elismerések osztottak ki.
A tűzoltók védőszentjének ünnepén pénteken Mosonmagyaróváron Grósz József alezredes, városi parancsnok ünnepi beszédében felidézte a városi tűzoltóság elmúlt százharminc évét, ami szavai szerint nem volt hiábavaló, hiszen ez olyan alap, amire biztosan építhetik a jövőt. Az alezredes hangsúlyozta: büszke arra, hogy ehhez a százharminc esztendőhöz harminc szolgálati évvel maga is hozzájárulhatott.

Tudás, elhivatottság

Stipkovits Pál, Mosonmagyar-óvár polgármestere a tűzoltók és védőszentjük, Szent Flórián három közös erényéről, a segíteni akarásról, a bátorságról és a bajtársiasságról beszélt. Hoffmann Imre dandártábornok, a katasztrófavédelmi főigazgatóság helyettes vezetője a tűzoltóhivatás erényeit méltatta. Elmondta: a szakmai tudás és a felszerelés önmagában nem elég, szükség van a tűzoltók összetartására, hogy tudják, mindig számíthatnak egymásra. A jó színvonalú munka záloga a magas fokú szakmai elhivatottság. Pesztenlehrer Lajos ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató ünnepi beszédében kiemelte: a tűzoltóhivatáshoz meleg szív, nemes lélek, megalapozott tudás és elszántság szükséges.

Elismerések és jutalmak

Az ünnep alkalmából a belügyminiszter soron kívül ezredessé léptette elő Balogh Ferenc nyugalmazott megyei tűzoltóparancsnok-helyettest, Grósz József alezredesnek főtanácsosi címet adományozott huzamosabb ideje végzett kiemelkedő munkája elismeréséül, a mosonmagyaróvári tűzoltóság fennállásának 130 éves jubileuma alkalmából, dicséretben és jutalomban részesítette Szüts György alezredest és Szilágyi János századost. A belügyminiszter soron kívül zászlóssá léptette elő Kiss Zoltánt, valamint szolgálati jelet adományozott Bertalan Zoltán és Rábl Imre főtörzsőrmestereknek. A katasztrófavédelmi főigazgató soron kívül alezredessé léptette elő Sallai Pétert, századossá Németh Szabolcsot, valamint főhadnaggyá Tóth Kornélt.

A megyei közgyűlés dicséretben és jutalomban részesítette Ács Lászlóné gazdasági előadót. A megyei igazgatóság dicséretben és jutalomban részesítette Csikár Zsolt századost, Psze Csaba őrnagyot, Palla Antalnét, valamint a rendőrség és a katasztrófavédelem közti sikeres együttműködés elismeréseként Babos László őrnagyot, a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetőjét.

Tiszteletbeli tűzoltói cím

Janák Emil, az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője tiszteletbeli tűzoltói címet kapott. A tavaly decemberi hófúvás okozta rendkívüli időjárási körülmények közepette nyújtott kimagasló munkájáért Nyerges Csaba, a Kisalföld főszerkesztője dísztárgyat adott át Szeitz Ferenc zászlósnak, a mosonmagyaróvári tűzoltóság különleges szerkezelőjének. Méhes Ákos, a Kisalföld újságírója a katasztrófavédelem megyei igazgatójától és Grósz József városi parancsnoktól elismerő oklevelet és emléktárgyat vehetett át.

Az ünnepségen jutalmakat és dicséreteket adtak át továbbá a kéményseprő-szolgáltatás terén dolgozóknak, illetve a mosonmagyaróvári tűzoltóság számos munkatársának.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Területet keresnek krosszpályának

Kerekasztal-beszélgetésre hívta csütörtökön a mosonmagyaróvári polgármester a kistérségi társulás, a vízügy, a rendőrkapitányság és a motorosok képviselőjét. A téma a quadosok, krosszosok helyzete, s egy pálya kijelölése volt. A szépséghiba, hogy a kétkerekűek képviselője nem volt jelen. Tovább olvasom