A sövénytől már alig látni a hédervári kastélyt

<br>A ,,Magánterület" felirat jelzi, hogy már a parkolóig sem lehet bemenni. Viszont a kastély alig látszik a hatalmasra nőtt sövénytől. A turisták és a helyiek csalódottak, ám a polgármester úgy tudja, hamarosan jönnek a kertészek és a fűtést is megoldják még a tél előtt.

Mészely Réka - Kisalföld napilap

Hosszas pereskedés után három és fél hónapja került vissza a hédervári kastély a bérlőtől a tulajdonoshoz (Kisalföld, 2016. július 4., „Ami a büszkeségük volt, az most a szégyenük"). Akkor Burus Tünde, a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Non- profit Kft. (MANK) stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy milliárdos nagyságrendű lehet a felújítás, mert az épület mellett a park is igen elhanyagolt. Négy éve zárt be a kastélyszálló, nyár elején a bérlő kiürítette az épületet, melyet utoljára 2014-ben fűtöttek ki.


Most is ellátogattunk Hédervár ékkövéhez. A parkolót zárva találtuk, a láncra „Magánterület" feliratú táblát szereltek. A kastélyt övező sövény olyan magasra nőtt, hogy alig lehet belátni, s a füvet is rég nyírhatták utoljára. A helyieknél érdeklődünk, láttak-e mozgást az épületben, és mi a véleményük a jelenlegi állapotokról. Valamennyien név nélkül mondták el véleményüket.


A kiadványokban még úgy szerepel, hogy látogatható a kastély.


– Hogy itt alkotóház nem lesz, az biztos. Szomorú, hogy veszni hagyjuk ezt a szép épületet, de talán ez a cél, mert így el lehet majd adni – vélekedik –, akár Tiborcz Istvánnak vagy Mészáros Lőrincnek. Sajnos, mostanra akkorára nőtt a sövény, hogy a kanyart nem lehet belátni és így balesetveszélyes. Sőt, a Kasznár-ház állapota is aggasztó – mondja egy asszony, aki szerint sok turista is csalódva hagyja el a települést. Van, aki azért érkezik Hédervárra, hogy a kastélyt megtekintse. A kiadványokban ugyanis még úgy szerepel, hogy látogatható a kastély.

Sok turista csalódva hagyja el a települést. Van, aki azért érkezik Hédervárra, hogy a kastélyt megtekintse.

Sok turista csalódva hagyja el a települést. Van, aki azért érkezik Hédervárra, hogy a kastélyt megtekintse.

Az épületet övező külső és belső park állapota is foglalkoztatja a héderváriakat, akik sajnálják, hogy évekkel korábban a nyertes, közel kétszázmilliós rehabilitációs pályázatot veszni hagyták. Abból, hogy itt kastélyszálló működött, profitáltak a helyi vendéglátóhelyek, a virágboltos, a kozmetikus és a fodrász is.

Egy másik megszólalónk azt tartja elképzelhetőnek, hogy a kastélyt felújítása után értékesítik majd. „Nem tartom életképes elképzelésnek, hogy itt alkotóház működjön" – vélekedik egy férfi, aki reméli, még a tél beállta előtt megoldják az épület fűtését, szellőztetését.


– A kastély parkolóját azért zárták le, hogy oda autóval ne lehessen bejutni, de gyalogosan körbe lehet sétálni. Az épületet polgárőreink őrzik – kapjuk a felvilágosítást Szabóné Németh Ágnes polgármestertől. Ő úgy tudja, hogy a tulajdonos MANK még a hideg időszak beállta előtt gondoskodna az ingatlanról. Kilenc kertésznek foglaltak már szállást, ők az életveszélyes fákat vágnák ki, megmetszenék a bokrokat. Továbbá a közműveket is vissza szeretnék köttetni, és legalább a temperáló fűtést biztosítani.

Kerestük a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t, ahová eljuttattuk kérdéseinket. Amint válaszolnak, közöljük tájékoztatásukat.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!