A Science tudományos magazin legfrissebb számában közzétett tanulmány szerint bexaroten nevű szerrel kezelt egerek rövid idő elteltével "okosabbak" lettek, agyukban pedig már órák alatt csökkeni kezdett az Alzheimer-kórt okozó kirakódott fehérjeplakkok mennyisége.
"Megdöbbentünk és elámultunk. Ehhez hasonló eset még soha nem történt." - idézte fel Gary Landreth kutatásvezető, az ohiói Case Western Reverse orvosi egyetem munkatársa.
A szer növeli egy fehérje, az apolipoproteinE (ApoE) szintjét, amely segít a kirakódott amiloid-plakkok eltakarításában.
"Fiatalon és egészségesen valamennyien meg tudunk szabadulni ezektől (a lerakódásoktól), képesek vagyunk lebontani és bedarálni apró darabkákra, majd eltakarítani" - magyarázta Landreth. Sokaknál idősebb korban is jól működik ez az agyi takarító funkció, ám vannak olyanok, akiknél nem. Ilyenkor jelentkezik az időskori szellemi leépülés, demencia.
 |
| Jelentős sikert értek el az Alzheimer-kór visszafordításában egy széleskörűen elérhető rákgyógyszerrel |
Hat órával azután, hogy az egereknek beadták a szert, amely a retinoid-X receptor (RXR) működését serkenti a májban, mely azután az ApoE termelését ösztönzi, az oldható amiloid szintje 25 százalékkal csökkent, később pedig a 75 százalékos visszaesést is elérte. A hatás három napon át tartott.
Röviddel a szer alkalmazása után jobban teljesítettek az egerek a teszteken, kiderült, hogy újra emlékeztek bizonyos dolgokra, barátságosabbak voltak, újra érzékelték az illatokat. Utóbbi érzékelés ugyanis gyakran elveszik az Alzheimer-kóros betegeknél. 72 órával a kezelést követően már fészket is kezdtek maguknak építeni, amely tevékenységet az Alzheimer-kór miatt szintén elfelejtették korábban. "Nem annyira nagyszerű fészkek, de mégiscsak fészkek" - tette hozzá Landreth.
A humán klinikai kipróbálás megtervezése már folyamatban van, a következő években kerülhet rá sor. a bexarotent egyébként az úgynevezett kután T-sejtes limfóma kezelésére hozták forgalomba. Az immunrendszernek ez a ritkán előforduló rákja a bőrben és a májban jelenik meg.