A győri Fekete Dávidot senkinek sem kell már bemutatni, hiszen a Megasztár negyedik szériájában az egész ország megismerte hangját. Azóta töretlenül dolgozik a fiatal tehetség: három albumot, öt videoklipet és megszámlálhatatlan fellépést tudhat a háta mögött. 2011-ben pedig Borkai Zsolt, Polyák Lilla, Pálinger Katalin és Vicze Ottó mellett a város arca lett. Legújabb: ˝Ébredj fel!˝ című klipje kapcsán kerestük fel az énekest.
- Kinek az ötlete alapján készült el a klip?
- Csapatmunka révén jött létre az ötlet. Mint általában, az alapelképzelés most is az enyém volt, és átbeszéltük a stábbal, hogy ebből mi valósítható meg, s hogyan.
- Mit kell tudni a klipről? Hol készült? Mennyi idő alatt vettétek fel az egészet?
- Nádasladányban forgattuk a videót, a kastélyban. Két nap alatt vettük fel. Az első nap az én részeim készültek el. A második nap során pedig a zenekarom jelenetei kerültek ˝filmkockákra˝. Nagyon örülök, hogy sikerült összehoznunk a Freedom nevű csapatot, tíz főből áll az együttes, s most már együtt is koncertezünk.
| Fekete Dávid: Ébredj fel! |
![]() |
| A fiatal énekes ötödik klipjét készítette el |
kicsit furcsa ez a fiuka, csodállom, hogy van felesége, ezt nem hittem volna.
Rúzsa Magdit nagyon tehetséges és gyönyörű hangú előadónak tartom. De Fekete Dávid nyilván sehol nincs hozzá, se mint tehetség, se mint egyéniség. Utóbbi egész egyszerűen sajnos nincs senki.
3.sont! Egyet értek, teljesen jó a hasonlatod! Egyszer Janicsák István (Z´Zi labor) azt nyilatkozta, hogy az a sláger, amit egy dobgitárral el lehet játszani egy tábortűznél, és mindenki szívesen bekapcsolódik. Ezért ragadtunk le a Piramis, Omega, Illés, Bródy, Demjén, Bergendy, Delhusa, Ihász, stb. előadóknál, függetlenűl, hogy népszerűségük eléggé megoszlik. ..és ezért nem "gáspárlacik", "caramellek", "oláhibolykák", "rúzsosmagdik", stb. értékelhetetlen dalait dudorásszuk még mindig szívesen. X-faktor, Meg-szár, egyre megy: tönkrevágtág a közizlést.
Nekem az Egy nap kezdetű daluk nagyon tetszett :-))
#5: mégsem akar egyik sem éhenhalni... ezeket mesterségesen pénzelik az tuti...
Arról nem is beszélve, hogy még az elején az újdonság erejével hatottak ezek a műsorok, de most már mindegyikről a negyedik-ötödik-hatodik bőrt húzzák le, ami már unalmas, továbbá Magyarország kicsi piac és nem tud ennyi, de még ennél kevesebb "sztárt" sem eltartani...
Ez melyik Fekete Dávid, a fidelitas alelnök? Ha igen, akkor tényleg jogos, hogy "Ébredj fel!".
Hyppolit Teljes mértékben igaz! Jelenleg ezek az úgymond sztárcsináló tévék mind olyan előadókat-sztároknak mondott valakiket küld a piacra amelyek tíz év múlva szinte már sehol nem lesznek pontosabban senki sem emlékszik rájuk. Nem vagyok irigy, de valaki mondja már meg nekem van-e olyan (megasztáros---x-faktoros) előadó akinek a dalait érdemes lenne zenészként megtanulni s játszani bálokban, lakodalmakban, különböző búcsúkban vagy falunapokon. Sajnos nem sok lenne. Azonkívül miért nem lehetne valaki olyat is "kihozni" győztesként aki esetleg táncdalokat énekelne mert ilyen Gáspár Lááácikból már elég volna.
Dávid! neked kellene felébredni, mert ez senkit nem érdekel...
..három album, öt videoklip..Hmmm! ..s közben ha a Váci úton megkérdeznénk száz fiatalt, egy sem tudna mondani egyetlen slágert sem ettől a cikkben jelzett személytől. Egészen egyszerűen, mert nincs neki. A cikkíró megint turbózza a semmit. A sztár, az születik, nem kell mesterségesen "legyártani". Anno, a ´60-as években elég volt pl. az Omegának egy Petróleum lámpa c. dalt írni, a sláger évtizedekre beírta magát a hazai zenetörténelembe. Ennyi. ..és nem azárt, mert akkor más idők voltak. Most is lehetne sorolni hasonlókat. A cikkben jelzett személy ezt a szintet soha meg sem közelítette, és valószínűleg soha nem is fogja...
hirdetés
A 30 éve bajnokságot nyert Rába ETO egyik legnagyobb közönségkedvence, Hajszán Gyula lesz portálunk vendége csütörtökön 10 órától.
