Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Verdi-évforduló

Itália. Az észak-olaszországi Pármában is megkezdődtek a Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulójához kapcsolódó hivatalos és látványos események. Ott élő olvasónk, Sánta Anikó küldött erről beszámolót.

A pármai Nemzeti Galéria egyik termében emlékkiállítás nyílt a zeneszerző leveleiből, az operák díszleteihez, jelmezeihez készített vázlataiból, művei kottáinak különböző kiadásaiból.
Kiállították a Maestrot ábrázoló egyik leghíresebb, legismertebb portrét is, Giovanni Boldini alkotását, amelyet most először láthat a pármai közönség. Érdekes, hogy magát a képen látható cilindert és fehér sálat – amelyet a festmény elkészítésekor is viselt Verdi és a festő megörökített – most eredetiben is megcsodálhatják a látogatók.



Az akkor már elismert Boldini készített már korábban is egy Verdi-portrét, amellyel nem volt megelégedve. Amikor aztán a zeneszerző 1886. április 9-én reggel váratlanul megjelent a festő párizsi műtermében, megállította őt az ajtóban és még aznap, öt óra alatt elkészítette a pasztellképet. Úgy ábrázolta a Maestrot, ahogyan megérkezett, fekete cilinderrel a fején és fehér sáljában. Boldini soha nem adta el a festményt, bemutatta az 1889-es és 1897-es párizsi világkiállításon, majd 1918-ban a római Modern Művészetek Nemzeti Galériájának adományozta. Onnan érkezett most Pármába. A cilindert és a selyemsálat pedig a Parma megyei Busseto – Verdi szülővárosa – melletti Verdi villából kölcsönözték, a Villa Sant'Agatából.




A kiállítás június 23-ig látogatható. Októberben nagyszabású Verdi-fesztivált rendeznek a bicentenárium alkalmából Parmaban, amelynek előadásaira már most nagy az érdeklődés külföldön is, többek között Németországból és Japánból is érkeznek majd operabarátok a városba.



Giovanni Boldini olasz festő Ferraraban született 1842-ben és Párizsban hunyt el 1931-ben. Giuseppe Verdi 1813. október 10-én született a Parma megyei Roncole di Bussetoban. Ma Roncole Verdi-nek hívják.
Képeinken látható a Verdi-fesztivál logója, a kiállítás plakátja, a pármai színház, a Teatro Regio, Verdi szülőháza, a Villa Sant'Agata is.




hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A római Szent István Ház

Olaszország. Szent István Ház – zarándokház Rómában magyaroknak. Tovább olvasom