Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Toscana és a vámpírrománc

Olaszország. A napsütötte Toscana című romantikusfilm sikere után ez az olasz tájegység méginkább kedveltebb lett a turisták úticéljai között, s azt, hogy szinte a rajongók zarándokhelyévé vált szintén egy mozifilmnek köszönheti, a Twilight sorozat második részének. Ám az nem hogy alkonyatot hozott volna rá, hanem inkább új ébredést.
Toscana gyönyörű, de elsősorban a filmforgatások helyszíneit keresik fel mostanában a turisták. Nem is érti az ember, hogy miért nem helyeztek ki jelzőtáblákat Montepulcianóban, ahol a Twilight második részének fontos jeleneteit forgatták. Például olyan felirattal, hogy „itt állt Edward vámpír, amikor szerelme, Bella futott feléje" vagy, hogy „itt vacsorázott a forgatás idején egyik este Robert Pattinson színész". Érte olyan sok fiatal lány rajong, hogy még ez is érdekli őket és nyilván a helyi vendéglátóknak ez is növelhetné a bevételét. Még az is elképzelhető lenne, hogy a színészek papírszobrait szerepbeli jelmezükben néhány helyen felállítanák.


Montepulciano főtere, ahol a Twilight jelenetét forgatták. A polgármesteri hivatal épületének tornya alatt állt a jó vámpír.


Olvasóink (Sánta Anikó és Sánta Adrienn) képei viszont azt is bizonyítják, hogy érdemes Toscana más részeibe is ellátogatni.

Portovenere (Liguria) – az UNESCO Világörökségének része.


Portovenere (Liguria), az 1200-as években épült S. Pietro templom, a fotó Palmaria szigetéről (Isola di Palmaria) készült.


Portovenere (Liguria), ismét Palmaria szigetéről fotózva.


Grotta di Byron, Byron barlang


Montepulciano, Siena





Pienza, Siena





hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kézművesház, kalapszínből táncpajta Kunszigeten

A sározott, vályogtéglás padlást is megismerhetik a fiatalok és a turisták Kunszigeten. Tovább olvasom