Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 12°C Még több cikk.

Szerzetesek virágszőnyege

Olaszország. Csodálatos virágszőnyeget készítettek az idén is Úr napjára a ciszterszita szerzetesek az észak-olaszországi, Piacenza megyei Chiaravalle della Colomba apátságában. Olvasónk, Sánta Anikó beszámolója és fotói.
A Chiaravalle della Colomba apátságot 1136 körül alapították.

A virágszőnyeg évszázados hagyománya éppen a ciszterszita szerzetesek nevéhez fűződik.

IV. Orbán pápa 1264-ben hirdette ki, hogy azt követően tartsák meg az Úrnapja ünnepét, amelyet virágsziromhintés, körmenet tesz ünnepélyessé.


Mivel a szirmokat hamar elfújja a szél és azokat eltapossák a hívők, a ciszterszita szerzetesek elhatározták, hogy maradandóbbat alkotnak: a virágszirmokból „szőnyeget" készítettek az apátságokban.


A chiaravalle-i csodaszép illatos szőnyeget a mai napig a monostorban élő szerzetesek készítik el júniusban, aprólékos munkájukat önkéntesek segítik.


A bazilika –- amelynek hossza egyébként 65 méter – bejáratától egészen a szentélyig nyúlik, s 2 hétig látható.


A művészi alkotás témája az idén a szeretet és a megbocsátás. Látható többek között a Kánai menyegző és az Emmausi tanítványok bibliai jelenet is.


A fotókon látható:
Chiaravalle della Colomba (Piacenza megye)
a ciszterszita apátság
a Kánai menyegző virágszirmokból kirakva
Emmausi tanítványok a virágszőnyegen



Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fotók az athéni tüntetőkről

Görögország. A megszorítások miatti zavargások az országban manapság nem ritkák. Olaszországi… Tovább olvasom