Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

Posta helyett: automata vagy buzgó török maszek

Németország - Az öröknek hitt Német Szövetségi Posta három éven belül bezárja a hagyományos postahivatalokat. Megszünteti a középkorból ránk öröklődött legősibb állami szolgáltatást." – írta Hamburgban élő olvasónk, Róbert.
A változás azzal kezdődött, hogy a postaládák ürítését alvállalkozókra bízta a német posta, derült ki olvasónk leveléből. Ezt még csak a bélyeggyűjtők bánták, mert így „Briefzentrumba", levélközpontba kerülnek a küldemények és a bélyegekre csak olyan bélyegző került, amin nincs településnév. Már ekkor több millió eurós megtakarításról beszélt a posta, aztán váratlanul – olvasónk szerint éjjel és szinte titokban – kiritkította az egymástól ötszáz méterre lévő postaládákat. Öregek otthonai, kórházak elé bírósági döntéssel sikerült csak kiharcolni a visszahelyezésüket. Így is sűrűn kilógnak azokból a levelek, annyira hamar megtelnek. Nagyobb ünnepek idején óránként kell üríteni, hogy ne sérüljön az alkotmányban lefektetett levéltitok.

„Többé nem tehetjük a postáskisasszony elé a levelet azzal, hogy kérek rá egy bélyeget. Csak automatákban lehet bélyeget venni, de nem könnyű, főleg az idősebbeknek az ilyen berendezéseket kezelni és tudni kell hozzá, milyen távolságra milyen bélyeg kell. A csomagok felvételére, kiadására is automatát állítottak üzembe, fedetlen udvaron. Ez a gépesített posta büszkesége." – írta olvasónk és hozzátette: időközben a német posta részvénytársasággá alakult, papírjait a tőzsdén jegyzik. De nem áll jó árfolyamon, ezért 2011-ig a még meglévő hétszázötven hagyományos postahivatalt is be fogják zárni. Némelyikből orvosi rendelő lesz vagy szerződéses alapon működtetheti tovább egy-egy kisvállalkozó. Róbert lakhelye közelében már létezik egy ilyen maszek posta, ahol internetezni is lehet. „A tulajdonos török és bármikor kiszolgál, nincs kötött munkaideje, buzgó és segítőkész. Ez eléggé szokatlan, ha a posta unott állami tisztviselőire gondolok. Így akár még jól is járhatnak az emberek a német posta átalakulásával." – írta beszámolójában olvasónk és lehet, hogy hasonló átalakulás, gépesítés várható nálunk is.

(Bővebben: www.kulfoldrol.kisalfold.hu.)

Olvasóink írták

  • 1. 621 2008. június 28. 07:40
    „Ááá, ők nem tudják jól. Kérdezzék meg a dakotáékat meg csahosaikat! Tüntetni, népszavaztatni kell, kerül amibe kerül, és főként állami segítség kell mindenáron... Hogy az a közösből menne olyan célra ami fölösleges...? Kit érdekel?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már csak múlt a kérek rá egy bélyeget KÉPEKKEL!

Németország - „Minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér." Miért jutott ez a dal eszembe?… Tovább olvasom