Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 32°C Még több cikk.

Parmában ilyen a nyár

Parmában idén nyáron is sokszínű programokat kínálnak a városban maradóknak: júniusban és júliusban szinte minden este van valamilyen kulturális rendezvény.

"A műsorok egy része ingyenes, de a többi is – az itteni árakhoz képest – elfogadható áron látogatható. A választék rendkívül színes: a zene minden műfaja megtalálható a kínálatban, továbbá színház, tánc, irodalom, kabaré, kiállítások, filmvetítések várják az érdeklődőket városszerte.

Júniusban nagy sikere volt a költészeti fesztiválnak, amelyen országosan ismert és nemzetközi hírű olasz színészek is szerepeltek.
Júliusban szabadtéri előadások lesznek, kettőre vettem jegyet, a moszkvai Állami Akadémiai Színház balettegyüttese adja elő a Hamupipőkét, utána pedig megnézzük a Mongol Nemzeti Táncegyüttes műsorát. Az itteni árakhoz képest nem is túl drágák a jegyek, a legdrágább 22 euró (mintegy 5750 forint). Emellett valóban sok az ingyenes rendezvény is, de idén például magyar előadókat nem láttam a programok között, korábban mindig fellépett valaki. A legnagyobb érdeklődés a júliusi nyári fesztivál programjait kíséri. A festői környezetben felállított szabadtéri színpadon olasz és külföldi sztárok lépnek fel: könnyűzene, jazz, balett, népi tánc, tangó egyaránt szerepel a palettán. Ezek az előadások szinte kivétel nélkül telt házzal mennek, a jegyek nagy része már elővételben elkel. Eső esetén sincs probléma: a mintegy ezer néző ekkor a parmai operaházban élvezheti a koncerteket, illetve táncesteket.

A bevásárlóközpontok is bekapcsolódnak a város kulturális életébe: a parkolóban felállított színpadon kabaré és zenés műsorok kísérik az alkalmankénti meghosszabbított nyitva tartást.
A rendezvényekre óriásplakátok hívják fel a figyelmet mindenütt, de a megyei lap és a két városi tv-adó is nagy teret szentel a fellépő művészeknek, a műsor előtt és után is."
Anikó (Parma)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Időseknek hűsölésképp ajánlják a bevásárlást

Tovább olvasom