Kisalföld logö

2017. 01. 18. szerda - Piroska -7°C | 0°C

Nyomtalanul: ezrek várják haza szeretteiket

Nagyvilág - Odüsszeuszról tíz éven át hitte felesége, Penelopé, hogy eltűnt, de mindvégig bízott abban: egyszer hazatér. Ezért a görög eposzban szereplő asszonyhoz hasonlítják magukat az eltűnt szeretteiket kereső olaszok. Izraelben az alku segíthet a gyakori emberrablásokkor. Külföldi olvasóink a témával kapcsolatos tapasztalataikról írtak. A cikk szerkesztett változata.
Nem nehéz nyomtalanul élni

Az Egyesült Államokban élő magyarok közül többen figyelemmel kísérik a New York államban eltűnt győrújbaráti cserediákot hazaváró család nyilatkozatait, köztük olvasónk, a Kaliforniában élő Bandi is. Mint írta, Amerikában a sajtón keresztül elég gyakran hallani hasonló esetekről. „Ebben az országban, ahol hivatalos becslés szerint húszmillió ember lakik, dolgozik illegálisan, nem nehéz nyomtalanul élni. Hamis igazolványokhoz, személyi papírokhoz aránylag könnyen hozzá lehet jutni. A rendőrség jobbára csak bűnügy esetén igazoltat, legtöbb államban akkor sem kérhet igazolást az állampolgárságról." Az eltűnt győrújbaráti diák esete kapcsán pedig annyit szögezett le kaliforniai olvasónk: „Ha sikerrel jár a keresés, a lányt a törvény szerint deportálják és ide vissza nem térhet.".

Külön kormánybiztos a keresésre

Olaszországban az állami televízió, a RAI3 legnézettebb műsorai közé tartozik hétfő esténként a Ki látta? (Chi l'ha visto?), amely az eltűnt személyek felkutatásához kéri a nézők segítségét. Az adás nemcsak az új esetekről számol be, hanem rendszeresen visszatér régebbi ügyekre is. Sok esetben már az adás alatt – ami külföldön is fogható – hasznos információk futnak be a tévénézőktől, nagyon sok csellengőt sikerült megtalálni a program segítségével. Minderről Parmában élő olvasónk, Sánta Anikó írt és leveléből az is kiderült: tavaly lépett hivatalába az olasz Belügyminisztériumban az eltűnt személyek felkutatásáért felelős kormánybiztos. Azóta a stábja koordinálja ezt a tevékenységet. Nem kis munkáról van szó, hiszen több mint húszezer eltűntet tartanak nyilván az olaszoknál.

Eltűntek, ismeretlenek adatbankja

A tapasztalatok szerint az esetek több mint kétharmadában önkéntesen távoztak otthonukból a keresett személyek. A szakemberek ezért is külön kezelik az ismeretlen okból eltűntek, a mentális betegségben, emlékezetkiesésben szenvedők, a pszichés zavarokkal küzdők eltűnését és azokat az eseteket, ahol bűncselekmény alapos gyanúja áll fenn. Az utóbbi években az engedély nélküli bevándorlók tömeges érkezése miatt jelentősen megnőtt az Olaszországban eltűnt külföldi állampolgárok száma, megtalálásuk nem könnyű, éppen illegális voltuk miatt. A kormánybiztos kezdeményezésére létrehozták az eltűnt személyek és az ismeretlen holttestek adatbankját, s több további intézkedést is terveznek a jövőben.

Az eltűnt személyek keresését megkönnyíti az elektronika: a bűnüldöző szervek a bejelentést követően azonnal hozzáférhetnek például a bankokban, a bevásárlóközpontokban és az utcán elhelyezett köztéri kamerák felvételeihez, együttműködnek a vasúttársasággal, a repülőterekkel. Az is előrelépést jelenthet e téren, ha kísérleti jelleggel akár már négy éves kortól a gyerekek számára is kibocsátanák az elektronikus személyi igazolványt. Javasolják az illetékesek azt is – egyelőre szintén próbaképpen –, hogy például az Alzheimer-kórban szenvedők személyi igazolványába ujjlenyomat is kerüljön.

Bíztató, hogy az emberek nem közömbösek

„Olaszországban több szervezet is aktívan segít megtalálni a magukról életjelt nem adókat. A legismertebb az eltűnt személyek hozzátartozóit és barátait tömörítő Penelopé Egyesület. Törekvései részeként több internetes portálon láthatók fényképek, sőt, a bolognai pályaudvar várótermében is láttam nemrégiben egy nagy tablót a városból és környékéről eltűntek portréival." – írta Anikó, aki úgy véli, a lakosság is sokat segíthet. Erre jó példa a négy évvel ezelőtt eltűnt, akkor négy éves szicíliai kislány esete. Azóta is egyfolytában érkeznek a bejelentések ügyében a hatóságokhoz: ha valaki hozzá hasonlító gyermeket lát valahol, értesíti a rendőrséget, olyan is előfordult már, hogy mobiltelefonjával lefotózta. Sajnos, eddig nem hozott eredményt a kutatás, de az azért bíztató, hogy az emberek nem közömbösek. A szicíliai édesanya egyébként nemrégiben azt kérte: törvénymódosítással tegyék lehetővé, hogy kiskorúak eltűnése esetén a rendőrségnek még több eszköze, hatásköre legyen.

Gyerekek esetében sokszor a család a ludas

Izraelben kétféle eltűnéssel kell számolni. Az egyik – és szerencsére ez a ritkább –, amikor kisgyerek vagy iskolás tűnik el. Ilyenkor általában az eltűnt családja a ludas és sajnos szinte mindig halállal végződik az eset. Épp a napokban történt, hogy egy mostohaapa begurult a négy és fél éves kislányára és »eltűntette« őt egy közeli folyóban. A vér szerint édesapa sokáig kutatott, mire mindez kiderült. A másikfajta eltűnés az, amikor izraeli katonákat rabolnak el a Hamas, a Dzsihád vagy más terrorszervezet emberei. Ez jóval gyakoribb és veszélyesebb." – írta az Izraelben élő Enie.

Rengetegszer előfordul, hogy a libanoni vagy a gázai határon szolgálatot töltő katonákat megtámadják és elrabolják. Szerencsés esetben az izraeli állam alkut köt az adott szervezettel. Az alku tárgya mindig több száz izraeli börtönben lévő terrorista kiengedése. Az alkudozás évekig is elhúzódhat és több, híres diplomáciai személy bevonásával jár. Néhány hónapja a nemzetközi médiában is tárgyalt Gilad Schechter három év után koporsóban tért haza. Ron Arad pedig már húsz éve eltűnt és nem adják vissza, se élve, se holtan. És ezek csak a híresebbé vált esetek. „Sajnos rengetegen vannak, akik ilyen rablás áldozataiként sosem térnek haza. Izrael egy másfajta valóság országa." – szögezte le olvasónk.

(Bővebben: www.kulfoldrol.kisalfold.hu.)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Penelopé és társai – hazavárják eltűnt szeretteiket

Odüsszeusznak tíz évig tartott Trójából a hazaút, ennyi ideig hitte felesége, Penelopé, hogy eltűnt,… Tovább olvasom