Kisalföld logö

2017. 09. 19. kedd - Vilhelmina 12°C | 17°C Még több cikk.

Lappföldön találkoztak magyar vadászpilótákkal a jedlikesek

Győr-Pitea. Az érzelmeknek a csoportmunkában és a szakképzésben betöltött szerepét vizsgálta három győri fiatal nemrégiben Svédországban. Középiskolájuk, a Jedlik ugyanis uniós pályázatok révén arra is többféle alkalmat teremt, hogy diákjai a külföldi munkamódszereket megismerjék.
A Győr testvérvárosában, Sindelfingenben működő szakképző iskolával már hosszabb időszakra nyúlik vissza a Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középiskola kapcsolata. Ezért pályáztak együtt a Comenius program keretében olyan uniós forrásra, amellyel a diákok nemzetközi kapcsolatépítését segíthetik.

Mit gondol a kolléga?


A projektbe az előírásoknak megfelelően két másik ország iskoláit is bevonták. Az ausztriai Bregenz és a svédországi Pitea diákjaival dolgoztak együtt: az emocionális intelligencia szerepét vizsgálták a szakképzésben és a csoportmunkában. Az úgynevezett teamwork a nagy cégeknél bevett gyakorlat, azokban a szakmákban is, ahol majd a jedlikesek elhelyezkedhetnek. Így érdemes volt már most azzal foglalkozniuk, hogy milyenek e téren a nemzetközi szokások, mennyire fontos, hogy az együtt dolgozók egymásra figyeljenek, egymás érzéseit, gondolatait is ismerjék.

A sarkkör közelében

A projekt megvalósításához három évre tizenkétezer eurós uniós támogatást kapott a Jedlik, aminek segítségével kétszer a nemzetközi projekttalálkozók házigazdája is volt. A közelmúltban pedig három diák – Németh Ádám, Varga Balázs és Babos Zsófia – Pesztenlehrer Zsolt tanárral együtt a svéd projektpartnernél vendégeskedett a közös munkát lezáró találkozón. Győrtől háromezer kilométerre légvonalban és csupán száz kilométerre délre az északi sarkkörtől töltöttek öt napot Piteában. A delegációt vezető pedagógus és a diákok egyetértettek abban, hogy a látogatás legnagyobb haszna az volt, hogy a németet gyakorolhatták, ugyanis ez volt a projektnyelv, amin kommunikálni tudtak egymással a diákok.

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!

Ház épül házon belül

Festőket, kőműveseket, autószerelőket, fafeldolgozókat, gépészeket is képeznek abban a svéd iskolában, amely vendégül látta a magyar diákokat is. Egy átlagos hazai szakképzőnél jóval nagyobb épületben, amelyben így több óriási műhely, eszköz, alapanyag elfér. Még ház is épül házon belül, azaz az iskolaépületen belül gyakorolják a faházak összeállítását is. A tantermek is korszerű digitális eszközökkel felszereltek és ami még feltűnt a győrieknek, hogy a tanulók székei különösen kényelmesek, mindegyiknek „ringatózik" a háttámlája.
A környék lenyűgözőbb természeti helyére, a vad pataknak nevezett vízeséshez is elvitték a jedlikeseket (képgaléria: www.kulfoldrol.kisalfold.hu), ahol meglepetésükre magyar vadászpilótákkal találkoztak, akiket gyakorlatra küldtek Lappföldre. Így közösen állapíthatták meg, hogy honfitársaink a világ minden tájára eljutnak, s ma már a külföldi tapasztalatszerzésre szüksége is van egy fiatalnak, ezért a győri Jedlik igyekszik erre alkalmat teremteni tanulóinak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Női kitartás: csakazértis gondolás

Itália - Nem olasz, nem férfi, mégis gondolás. Egy német hölgy mindenképp ezt a legendás mesterséget… Tovább olvasom