Kisalföld logö

2017. 01. 17. kedd - Antal, Antónia -6°C | 1°C

Lakcímük: Hajléktalan utca

Clochard, penner, senza tetto, fedél nélküli, utcán tengődő – a hajléktalanok megnevezésére sokféle változat létezik, de a világon szinte mindenhol jelen vannak és külföldi olvasóink beszámolói szerint egyelőre nem is létezik általános megoldás e jelenségre.

„Épp azért, mert becsületesek"

István, Belgium: „Nyugat-Európa jómódban élt az 1956-ot követő húsz évben. Aztán nemcsak a textilipar ment tönkre, hanem a szénbányászat és az acélipar is. A második világháborút követően emelkedett az életszínvonal, azt követte az egyre növekvő munkanélküliség. Itt korábban nem létezett kéregető ember. A munkaképtelenek segélyt kaptak. 1982-ben jött a nagy »bumm« attól kezdve szabadon állapíthatták meg a lakbért. Az utóbbi tíz év alatt a lakbérek és a házárak megduplázódtak. Egyre mélyebb a szakadék a szegények és gazdagok között, egyre több ember jut koldusbotra. A tévé beszámol becsülettel a hajléktalanokról. Ünnepek alatt néztem egy ilyen interjút, ijesztően soknak találtam a szakadékba csúszott szerencsétlenek számát. Mérnökök, tanárok és más diplomások is vannak köztük. A városokban szükségszállást, ebédet, vacsorát kapnak. Általában becsületes emberek, azért is kerültek erre a sorsra."

Sok a segítség, kevesen élnek vele

Gábor, Svájc: „Hajléktalanok bizony itt is vannak, nem is kevesen, csak nem nagyon látni őket. A rendőrség nem engedi, hogy akárhol aludjanak. Koldulni nem szabad, de sokan mégis csináljak, leginkább aluljárókban. Különbséget kell tenni a hajléktalanok csoportjai között. A legtöbben a drogosok vannak. Kevesebben vannak, akik elvesztették munkájukat, esetleg családjukat és lakásukat is és az összes szociális halon átestek, szóval nem kapnak segítséget vagy csak keveset. Van több menedékház Luzernban, ahol egy éjszakát lehet eltölteni, de valamit kell fizetni, este tízig lehet csak bejutni, és reggel kilenc előtt megint kint kell lenni. Vannak lakások is, ahol tovább, esetleg pár hónapig lehet lakni, de ott is minden kontroll alatt van. Étkezde és nappali is van. Megpróbálják a hajléktalanokat rávenni, hogy megint beilleszkedjenek a normális életbe, de sokan alkoholisták vagy más lelki betegségük van. Sok a segítség, de kevesen élnek vele, mert megalázónak érzik, úgy már nem teljesen szabadok. Én is segítek másokkal együtt ahogy lehet, de inkább ügyintézéssel, élelmiszerrel, ruhával, mert a pénz sokszor olyasmire ment, amire nem lett szánva."

A blogjuk címe: Aszfalt

Anikó, Olaszország: „Senza tettonek (nincs fedél a feje felett) hívják a hajléktalanokat. Rómában kétezren élnek az utcán és legalább kilencezren alszanak autóban, konténerben, húzzák meg magukat barlangokban, üres üzletekben, elhagyott épületekben. Parmaban is vannak emberek, akik hidak, árkádok alatt kartondobozokkal takarózva alszanak, de számuk itt kevesebb. Az önkormányzat, a vallási és jótékonysági szervezetek sokat tesznek azokért, akik gazdasági, szociális vagy egészségügyi okok – kábítószer, alkohol, mentális betegség – miatt elveszítették vagy elhagyták otthonukat. De a legnagyobb problémát az utóbbi időben a bevándorlók jelentik: az illegálisan Olaszországba érkezőknek szinte semmilyen esélyük nincs, hogy lakást béreljenek, a tartózkodási engedéllyel rendelkezőkkel is bizalmatlanok a tulajdonosok.
A legutóbbi népszámláláskor a lakóhellyel nem rendelkezőket törölték a lakcímnyilvántartásból, így nem kaphattak személyi igazolványt, egészségügyi kártyát.

De erre később találták megoldást: Milánóban a hajléktalanok bejelentkezhetnek a befogadó-központokba, Bolognában a valóságban nem létező Via Senza Tetto (Hajléktalan utca) a lakcímük. Parmaban a szociális osztály igazolásával a Caritas menzáján ingyen étkezhetnek, a zuhanyzót is használhatják. A szállást szintén a szociális helyzetet igazoló dokumentummal lehet igénybe venni. Van egy teljesen ingyenes hajléktalan szálló és van egy átmeneti megoldást biztosító intézmény is. A napokban újságírók is elkísérték a segélyszervezetek önkénteseit éjszakai körútjukra, takarókat, meleg ételt, italt vittek a hajléktalanoknak. Néhány bolognai clochard az interneten Asfalto (Aszfalt) címmel blogot indított."

Jóllakottak közt fázó nincstelenek

Róbert, Németország: „A társadalom peremén, az utcán hálózsákban tengődő kivetettek legtöbbje saját hibáján kívül jutott hajléktalansorsra. Mindez a jóllakottak fűtött lakásainak környékén történik és összefügg azzal, hogy a globalizáció jogcímén fizetett éhbér mindig több ártatlan s becsületes embert kerget a lealázó hajléktalanságba, a Mautnerszálló nyomorúságos vacokjaiba. Bódult szesztestvért, ápolatlan pennert csinál belőlük. Szerintem minden hajléktalan a kelletténél eggyel több hajléktalan.

A gazdag Németországban jelenleg 350 ezer hajléktalant tartanak nyilván. A zöme Berlinben, de jó pár tízezer itt Hamburgban, a legtöbb milliomos lakhelyén él, tengeti stigmatizált életét. Havonta 345 euró segélyt kapnak. Hetente fizetik nekik, mert legtöbbjük a pénzzel nem tud bánni. A Vöröskereszt, a Karitász meg egy maszek intézmény természetbeni szolgáltatásokat is folyósít, igyenes orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget. Kapnak vastagon bélelt hálózsákot, az évszakhoz illő lábbelit, ruhát és alsóneműt.

A Hamburg-sajátos intézmény Hinz und Kunz (Boldog-boldogtalan) című, a hajléktalanok sorsával foglalkozó újságot is kiad. Hajléktalanok árulják s a jövedelmét a hajléktalanok támogatására fordítják. Rendszeresen megveszem. Sokszor az eladóval is szóba elegyedek. Nagy a csodálkozása, mert a legtöbb járókelő szóra sem méltatja. Fiatal legény. Munkáját felmondták s a gyér segélyből nem jutott lakbérre. Szentül fogadkozik: »Ő nem marad Penner.«. Pálinkát csak azért fogyaszt, mert nélküle elviselhetetlen lenne az élete. Nagy hidegben a hajléktalanok meghúzódhatnak a földalatti várótermeiben, egyébként bevásárlóközpontok közelében ütik fel tanyájukat, ott kéregetni is tudnak.
A vevőktől pénzt, a boltban szavatosságát vesztett árut. A 80-as években élt itt három jólelkű asszony. Szívügyüknek tekintették a hajléktalanok hogylétét. Alapítottak egy jótékony egyesületet. Vettek egy kisbuszt, bejárták vele az éttermeket maradék ételért, amit szétosztottak. Ez a szolgáltatás bővített alakban ma is működik."

Munkát lehetne találni

Niki és Ádám, Nagy-Britannia, London: „Itt is található hajléktalan, de nem sokan sajnálják, segítik őket, mert itt mindenki talál munkát, aki tényleg akar, még a külföldiek is. A legtöbben azért vannak az utcán, mert magukat tették tönkre. Vannak intézmények, amelyek a rehabilitációjukkal foglalkoznak, de ha kapnak is munkát, el szokták veszíteni, inkább az italba menekülnek. Angol ismerőseink többsége így gondolkodik. Ők azért nem adnak soha egy fillért sem az utcán élőknek, mert azt mondják, ők azért megdolgoztak és a koldus is dolgozhatna, az ő döntése volt hogy ül és könyörgésből él, nem munkából."

Betegség miatt lecsúszottak

Péter, USA, Ohió: „Mivel itt a személyes csődeljárások 90%-át az okozza, hogy az emberek nem bírjak fizetni saját egészségügyi költségeiket vagy pedig a biztosító megtagadja – például hirtelen súlyos betegség esetén – ezért sokan csúsznak le. Ahol én élek, egy kétmilliós városban, a belső 600 ezres rész, ami úgy 15 kilométer átmérőjű sűrűn lakott terület, kis túlzással getto. De igazából a dolog kétélű, mert van egy elég széles réteg, amelyik arra specializálódik, hogy felvegye a segélyt az államtól. Sokkal több munkalehetőség van, mint Európában, tehát a megélhetés nem lehetne probléma. A belvárosban szinte utcasarkonként van két-három koldus, néha szépen, néha agresszívan kéregetnek. A társadalom különösebben nem törődik ezzel. Itt mindig a szépet és a jót kell taglalni. Sőt, ha az ember felhozza ezt a témát, akkor furcsán néznek rá, mint olyanra, aki soha semmivel sincs megelégedve."

Ünnepeken sztárok mérik az ételt

Bandi, USA, Kalifornia: „Hajléktalanok jelenléte nálunk mindenhol megszokott jelenség. Az éghajlat mérsékelt és a szociális juttatás vonzza a hajléktalanokat. Los Angelesben, a felhőkarcolók árnyékában van a híressé vált Skid Row, a lecsúszottak sora, ahol dobozokból, sátorlapokból összetákolt hajlékok sora dísziti az utcát. Máshol folyómenti bokrokban élnek. Az Alkotmány biztosítja ezt az életformát, hiába van a tiltás. Los Angelesben 20-30 ezren vannak, egyes politikusok szerint többen. Az állami segély a legalacsonyabb létminimumot biztosítja, ezen kívül jótékony intézmények étellel, ruhával segítik a rászorulókat. A vezetés próbálkozik különféle megoldásokkal, rendszerint eredménytelenül.

Nagy ünnepeken politikusok, sztárok mérik az ételt, szórakoztatják őket, ígérnek jobb megoldást. Azután csönd, marad minden a régiben. Az utcán élők egy része koldulásból, mások az elszórt értékesíthető hulladékból tartják fönt tengődő életüket. Van alkalmi munkára lehetőségük több helyen, szakmát tanulhatnak. A programok segítségével rendszerint vissza tudnak térni a normális életbe, de a lecsúszottak nagyrésze alkoholista, kabítószeres vagy hivatásos munkakerülő. Nehéz lenne megoldani minden hajléktalannak a sorsát, ez a jelenség mindig volt és lesz is."

Összeállította: Rimányi Z.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csapoljon mosószert!

Tovább olvasom