Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Kenuval a Vogalongán

Győr-Velence. A győri Németh Zoltán már harmadik alkalommal vett részt a Vogalongán, a csodálatos, színes. velencei vízi karneválon, ahol rengeteg ország képviselője evez együtt. A győri fiatal és barátai négyes kenuval eveztek be a Dózse palota elé, majd a kijelölt távot is végigevezték, Buránó, Muránó szigeteket, majd a város kanálisait is körbekerülve. Több mint ötven kilométeres távot tettek meg.
Mi a vogalonga?
A Vogalonga egyike Velence rövidebb történetű hagyományainak, valamivel több mint harminc éve rendezik meg, minden tavasszal. Egyre több evezős hajó indul el, hogy több mint harminc kilométert evezzen Velence körül és a lagúnákban. Mindenféle kézzel hajtott hajó indul: killboatok, kajakok, kenuk, sárkányhajók, gondolák egy- vagy akár húszfős legénységgel. A parton a hajókat hatalmas ováció, taps és drukkolás fogadja. A csatornapartokon hatalmas tömeg gyűlik össze, fürtökben lógnak a drukkerek a partokon, hidakon. Igazi népünnepély.

Rövid film a színes kavalkádról:
http://www.vogalonga.it/


„Először 2008-ban vettem részt a Vogalongán egy nagyobb baráti társasággal. Ekkor sikerült végigevezni. Ezt követően 2009-ben is voltunk, amikor a rossz idő miatt, nem ajánlották a nyílt vízi evezést, így akkor csak Velencén belül, a lagúnákban tekeregtünk. Illetve idén újból részt vettünk és most ismét sikerült végigevezni a távot 4 személyes kenukban.


Mindhárom alkalommal az OSE (Óbudai Sportegyesület) szervezésében vettünk részt. Ők lefoglalják a jesolói kempingben a szállást illetve biztosítják a 4 személyes kenukat a versenyen. A Vogalongát mindig pünkösdkor rendezik. Ilyenkor már pénteken elindulunk és az esti órákban érkezünk a kempingbe. Szombaton ha az idő engedi, a kemping strandján sütkérezünk, vasárnap a versenynapon pedig egy korai, reggel 6 órai indulással veszi kezdetét a nap.


Autókkal a félsziget végében lévő, Punta Sabbione kikötőjében tesszük vízre a hajókat, majd beevezünk a Szent Márk térig ahonnét a verseny indul. Ágyúszóval indítják a versenyt, amikor több mint 1500 hajó indul útnak a táv megtételére. Életre szóló élmény és felejthetetlenül hangulatos az óriási hajóhaddal együtt evezni, navigálni a rengetegben. A 30 kilométeres táv során egészen Buránóig evezünk, visszafelé pedig Muránón keresztül evezve jutunk vissza a Grande Canaleba, ahol a befutónál óriási tumultus keletkezik, hajó hajót ér, a partról éljenző tömeg fogad, nem ritka a magyar bíztatás sem.


Átvéve az érmeket lehetőség nyílik a lagúnákban való tekergésre a helybéli gondolák, vaporettók között. Este még a hazaevezés van hátra, amikor a csapat már egyáltalán nem kíván vizet látni. De a kemény munka meghozza az eredményét és dicsőséggel tölti el az embert, amikor 50 kilométer után partra vonszoljuk a hajókat. Este egy olaszos vacsoránál átbeszéljük a történteket, kivel milyen furcsaságok történtek az út során. Bár több magyar hajó indul együtt a versenyben, nem igazán lehet bevárni a másikat, az embert elkapja a hév és akkor addig evez, míg be nem ért a célba.


Első alkalommal rengeteg fényképet készítettem a verseny során, melyet saját festményeimen is megörökítettem Barabás László festőművész által tartott foglalkozásokon. Ebből küldök párat ízelítőül."





hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A földrengésről Parmából

Olaszország. Mintegy száz kilométerre lakik a május 20-i észak-olaszországi földrengés… Tovább olvasom