Kisalföld logö

2017. 12. 11. hétfő - Árpád 4°C | 14°C Még több cikk.

Hazatért Verdi első hangszere

Olaszország. Több mint egy évszázados távollét után rövid időre hazatért Giuseppe Verdi első hangszere, az a spinét, amelyen a világhírű olasz zeneszerző gyermekkorában ismerkedni kezdett a zenével. Észak-Itáliában, Pármában élő olvasónk, Sánta Anikó képes beszámolója.
Verdi számára ez a spinét nagyon kedves volt. Születésének közelgő, kétszázadik évfordulója tiszteletére néhány napig szülővárosában, az észak-olaszországi Bussetoban, a Madonna dei Prati templomban volt látható az a csembalóhoz hasonló, 1560-ban készült hangszer, amelyen hét-nyolc éves korában elkezdett játszani.


A gyermek Giuseppe anyai nagymamája ugyanis e templom közelében lakott, így gyakran megfordult arrafelé és valószínűleg az ottani plébános, Paolo Costa volt az első zenetanára a templom hangszerén.


A spinétet Verdi édesapja 1821-ben megvásárolta, s attól kezdve a zeneszerző soha nem vált meg attól, mindig vitte magával, bárhol is lakott. Végrendeletében a hangszert az általa alapított – és élete legszebb „alkotásának" tartott – milánói zenészotthonra hagyta, amely a Sant' Agata-i Verdi villából 1901-ben került oda és azóta is ott található.


A spinétet Marco Jadra velencei mester készítette 1560 körül. A gyermek Giuseppe Verdi tehetségét látva a hangszert ingyen felújította és ahhoz pedálokat is épített Stefano Cavaletti mester 1821-ben. Erről egy, az egyik billentyű alatt hagyott cédula tanúskodik.


A templomban, a hangszert csodálva különös érzés fogja el a látogatót, akkor is, ha nem zenész és talán nem is zeneértő, hanem csak hallgatóként ismeri Verdi operáit. Arra gondol az ember, hogy vajon ezen a régi hangszeren komponálta-e annak idején a Maestro a Nabuccót, az Otellót vagy a Falstaffot...
A Madonna dei Prati templomot Verdi később, ismert zeneszerzőként is többször felkereste.


     

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A jobb életről álmodók múzeuma

Kevés olyan múzeum létezik a világon, amely egyenesen a kiállított tárgyak lelőhelyén áll. A jobb… Tovább olvasom