Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Hangulatjelentés Párizsból

Olvasónk hangulatjelentése Párizsból

Sztrájkoló franciák

A két éves próbaidőt is megengedő új francia munkaügyi szabályozás miatt sorozatosak a tiltakozó akciók az országban. A lázongó Párizs hangulatáról lapunknak ott élő olvasónk, Nóra küldött beszámolót. A Franciaországban elfogadott törvény szerint a 26 év alattiak első munkavállalásakor a két éves próbaidő alatt az alkalmazott bármikor indoklás nélkül elbocsátható. Emiatt a diák- és a szakszervezetek na pok óta tüntetéseket tartanak, március 28-ra pedig általános sztráj kot terveztek. A híradások alapján kiélezettnek tűnik a helyzet, ám ott élő, magyar származású olvasónk ezt nem egészen így látja.

– A nemzetközi sajtó a párizsi lázongásoktól hangos, a botrányos képekkel fűszerezett híradások már-már véres jelenetekről szólnak, pedig a francia főváros hétköznapjai szinte változatlanok – írta le velében Nóra. Beszámolójából kiderül, hogy Párizsban a tüntetések mindennaposak, az élet minden területén. Szerveztek már demonst rációt az iskolai kantinok dolgozói és a prostituáltak is, a leggyak rabban pedig a tömegközlekedési alkalmazottak.


Problémát csak az okoz, ha egy-egy ilyen esemény után néhány túlhevült csoport törni, zúzni kezd. De ez a párizsiak szerint még nem világszenzáció. Így a franciák vállukat megvonva készülnek a március 28-ára meghirdetett nagyszabású akcióra is. „Csak egy újabb tiltakozás a sorban." – mondják. Nóra szerint sokan egyenesen unalmasnak, sőt egyesek nevetségesnek tartják és nem is várnak tőle igazi eredményt, de azért valószínű, hogy ezek a pesszimisták is részt vesznek benne. A diákok pedig tényleg lelkesek és izgatottak a dühtől, hiszen elsősor ban az ő életük, jövőjük a tét. Szórólapokat osztogatnak, plakátokat ragasztanak és hetek óta sorozatosan, óriási létszámmal demonstrál nak a kormány, a miniszterelnök új ötlete ellen. A rendőrség pedig nagy erőkkel biztosítja a jó hangulatú, fantasztikus látványt nyújtó megmozdulásokat. Ezek valódi oka Nóra szerint az, hogy a mun kanélküliség 10 százalék körüli, fiataloknál pedig majdnem 20 szá zalékos, így a két éves próbaidő bevezetése csak olaj volt a tűzre. 
 
A tömegközlekedés szürke napja


A híradások alapján kiélezettnek tűnt a helyzet, ami kedden az új
munkajogi szabályozás miatt Franciaországban általános sztrájkhoz,
„megatüntetéshez" vezetett. Ám Párizsban élő magyar olvasónk ezt
nem egészen így látta.

A munkajogi reform elleni tiltakozásul meghirdetett általános sztrájk keretében több mint száz tüntetés is volt a franciáknál or szágszerte. Több tízezren vonultak az utcákra Párizsban, ahonnan olvasónk, Nóra küldött hangulatjelentést. Az egyébként jó hangu latú, fantasztikus látványt nyújtó megmozdulások valódi oka sze rinte a 10 százalék körüli munkanélküliség, ami fiataloknál majd nem 20 százalékos, így a két éves próbaidő bevezetése, ami alatt in doklás nélkül felmondhatnak a 26 év alattiaknak első munkahely ükön, csak olaj volt a tűzre. A diákok azt kifogásolják, hogy így „el dobható munkavállalók" egész nemzedéke alakul ki. A miniszter elnök viszont azt remélte, hogy a könnyített elbocsátási feltételek miatt a munkaadók szívesebben alkalmaznak fiatalokat.

Nóra szerint sokan egyenesen unalmasnak, sőt egyesek nevetsé gesnek nevezték előzetesen a tüntetést, nem vártak tőle igazi ered ményt, de azért a pesszimisták is részt vettek benne. És rendőrök se kevesen. Buszokon, teherautókon, motorokon, kerékpárokon, gyalog, végeláthatatlan sorokban elárasztották Párizs utcáit, igye keztek meggátolni minden rendbontást, több-kevesebb sikerrel. – A sajtó keddet „fekete napnak" keresztelte a tömegközlekedés szempontjából, a média szinte csak arról szólt, mit és hogyan kö zelíthetünk meg, ha nem is könnyen. Mégsem volt komolyabb fennakadás. A francia főváros a várttal ellentétben nem bénult meg, a föld feletti forgalmat korlátozták leginkább a fél háromkor kezdődő tüntetés idején és helyszínén, a metrók, a gyorsvasutak, ugyan ritkított járatokkal, de problémamentesen közlekedtek, mindenki meglepetésére. Hivatalosan csak az állami intézetekben dolgozók csatlakoztak a Szajna bal partjáról induló diákok töme géhez, de a megmozdulás útvonalán szinte minden üzlet zárva ma radt. Viszont a külvárosokban a munkahelyeken és az iskolákban is zavartalanul telt a nap – írta levelében Nóra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A lebénult bajnok olasz segítséget kap

Olaszok, köztük külföldi olvasóink fogtak össze azért a magyar kerékpárosért, aki a fiorenzuolai… Tovább olvasom