Kisalföld logö

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 9°C | 14°C Még több cikk.

Hamburgi maraton

Panem et circenses – Kenyér és szórakozás

Gyöztünk, Gyöztünk! Kiáltotta végsö erejéböl a névtelen futár, aki i.e. 490-ben a maratoni sikságról futott egy szuszra a 40 km távolságban fekvö Athénbe és ott a végkimerültségtöl holtan összeesett. Az itt lezajlot sportesemény, egyben szórakoztató népünnepély végén haláleset nem történt, de végkimerültségtöl több sportoló rogyott össze a célvonal mögött. A Vöröskeresztnek 700 ezer lelkes nézö jelenléte esetében többször is kellett elsösegélyt nyújtani. Alkalmasabb idöjárást még a kivánat sem nyújthatott. Az azurkék felhötlen égröl veröfényesen sütött a koratavaszi nap.

Gyermekkorban hallott hasonlattal élve, a tavaszi napnak még hiányzik a „foga" s igy a májusi hömérséklet pontosan alkalmasnak bizonyult a 22. hamburgi maraton lebonyolítására. Jó hirneve van. A New Yorkban tartott hasonló rendezvény a vetélytársa. A nyertes vastag pénztárcával térhet haza. A benevezett részt-vevök száma évröl-évre emelkedik. Az idén 23 ezren indultak. Nem csak Németországból, Európából, Afrikából, Amerikából s Kanadából is érkezik nemzetközi hirnévvel rendelkezö  számos sportoló. A futók csaknem fele nő volt. Az inditás módja, sorrendje: kerékpárosok, tolókocsisok, hivatásos futók, aktív sportolók, műkedvelő futók.

A gyöztesnek 50 000 € lett kitüzve! (Idén egy Etiópiából érkezett rendör versenyzö gyözött. Futotta le, 2 óra 07 p. 32 mp. alatt, a  42,2 km hosszú távot. Lelkesen meg is tapsolták. Talán senki sem sajnálta töle a sok pénzt) A maraton futás Hamburgban nagyon népszerü rendezvény. A kikötö születésnapi ünnepélyével vetekszik. Évente csak egyszer fordul elö. Egésznapot kitöltö esemény. A város apraja-nagyja, különösen a bene-vezök, hetekkel elöre lázasan készülödnek rája. Edzik magukat. Futnak. Fogyókúráznak. Zsirmentes ételt fogyasztanak. A feleség kerékpáron kiséri az edzö férjét, hogy szükség esetében segítségére siethessen. A célbajutás becsületbeli dolog. Önkihívás! A vigyázók is gyakorolják a feladatukat. A rendezvény hivatalos lebonyolítóinak emberfeletti munkát kellett végezni.

Az ö feladatuk nem jelentett szórakozást. A rajttól a célig pl. gondoskodni kell a futók szabad és zavartalan útjáról és biztonságáról. Az utca burkolatára kék csikot festenek. Ha a versenyzö ezt követi, nem téved el és m-pontosan az elöírt távolságot teszi meg. Az út mentén több helyen a Vöröskereszt elsösegélyt nyújtó sátorjai álltak. A nézök és versenyzök ép egészségéröl ezek gondoskodtak. A rendörség személyzete, készenléti jármüvei szavatolják a rendet meg a zavartalan lezajlását. Számos városi sportegyesület is jelen volt. Felosztották egymásközött a hosszú távot. Asztal magas, hosszú állványokra ásványvizzel teletöltött bögrét, vizzel átitatott szivacsot, banánt s almát kináltak a  szomjas és verejtékes futóknak.

A sok nézö testi és lelki ellátásáról kirakodó sátorok, virslit sütö, gulyást fözö lacikonyhák gondoskodtak. A hosszú távon a számtalan sok bódé között, ami még rés maradt, azt az útcára telepedett lakók étellel, itallal teritett asztalai foglalták el. Ott ebédeztek, kávéztak, iddogáltak, a futókat megtapsolták s a tévében a futam azon részét nézték,  ami nem a házuk elött zajlott. Számos ifjú zenekar ropogos dalokat  játszott a jelenlévök szórakoztatására. Eme sportesemény lebonyolitása több városnegyedet érint és igényel. A kijelölt útvonal a kezdet óta nem változott. A kihagyott városrészek nagyon bosszusak, mert nem jut nekik semmi a hasznot hozó eseményböl. Aztán jön a várva-várt nap. A verseny kezdetét jelentö pisztolylövés. Az indulási és érkezési hely változatlanúl a régi nagy tér, ahol 23 ezer rajtoló toporog. Izmait melegiti be a hosszú futamra. Mere visz az út? Az egyik legszebb s egyben leghiresebb utcában. A széles Elba és a hires kikötö mentén egyenesen a hosszú  Elbchaussee  fasorjai közé. A levegö és a lég itt nem terhes szennygázzal. Számtalan tágas park évszázados tölgyfái tisztitják. Itt lakik a legtöbb mil-liomos. Nekik van mit aprítani a tejbe. A parkositott kertek közepén csinos villák, elökelö bungalók, vagy éppen reneszánsz kastélyok állnak. Mindezek elönyös képet nyújtanak a szövetség meg azon túl, a világ területére kisugárzott  tv-ernyön.

Az itteni önkormányzat mindent megragad, ami a város hirnevét világszerte öregbíti. Az érintett kervárosokban kerti bulikat tartanak. Rostélyon sütik a pecsenyét, a virslit. Üzletleleményes kereskedök árulják a virslit, a sört, a bort s amire a 700 000 megjelent nézönek kedve szottyan. Még filmtekercs sem hiányozhat. A 23 ezer rajtoló közül délután 4-5 órára 18 ezer célba is ért. A benevezésre nincs korhatár. Egyéb korlátozás sem csökkenti a részvevök számát. Aki birja kondicióval, futhat. Volt, aki bohóckodásból, ill. bolondosságból indult. Valamilyen álruhába beöltözve futják, ill. nem futják le a kijelölt távot. Nekik csak az fontos, hogy a tévébe, az újságba jussanak. Hogy öket ott lássák a rokonok, a barátok, az ismerösök meg a munkatársask. Jé, hát te is részt vettél? Emlékbe minden résztvevö homlokszalagot kap. Sokáig diszelnek vele!
Róbert/Hamburg, Németország

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Svéd finomságok

Tovább olvasom