Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 23°C Még több cikk.

Hadüzenet a hamburgi buszok rémeinek

Régóta esedékes hadüzenetet kaptak a hamburgi tömegközlekedés járművein oktalanul romboló és fékevesztetten garázdálkodó, bűnöző utasok. A részletekről ott élő olvasónk, Galgóczi Róbert írt.
A helyzet tűrhetetlen állapottá fajult, ugyanis évente milliós összegekbe kerülő károkat okoznak, berendezést, valamint biztonsági felszereléseket tesznek tönkre a virtuskodó fiatalok, illetve néhány zabolátlanul fellépő felnőtt is, olvasónk beszámolója szerint. Galgóczi Róbert arról is írt, hogy némelyikük elképesztő durvasággal viseltetik az útitársakkal szemben.


„Manapság jólneveltségnek még a látszata sem mutatkozik. Az egymás közti tiszteletadás és a egymás érdekeinek kölcsönös figyelembevétele szinte teljesen eltűnt. Kikopott napjaink szokásaiból. Neveletlenség, pimaszság, szemtelenség lépett az illemtudás, a tiszteletadás és a kölcsönös megértés helyébe." – fogalmazta meg hamburgi tudósítónk.

A tülekedő dulakodás, a nyers durvaság, valamint az önző, „aki bírja, marja" felfogás uralja a terepet. Szinte kibírhatatlanul elharapódzott a buszokon, a földalattin és a gyorsvasutakon elkövetett garázdálkodás. A tárgy és személy elleni túlkapások. Az ülőhely átadása is teljesen kiment a divatból. Rokkantaknak fenntartott ülésekre is minden gátlás nélkül egészséges telepszik le. Az embertársnak újabban nincs tekintélye, nincs értéke.

Íme egy enyhe példa, ami a közelmúltban történt: idős nénike fiatal kismamát szólított meg, hogy szívesen leülne a négy-öt éves kisgyermeke helyére. „Mit képzel?" – hördült fel a kismama. „Azt hiszi, hogy a gyereket a lábam közé veszem, mert maga le akar ülni?" Még jó, hogy nem történt tettlegesség. Az ártatlan kisfiút sajnálja olvasónk. Jólneveltségre nem sok kilátása van.

Íme egy durva példa. Ez is a közelmúltban történt: egy huszonhét éves utasnak többször kést szúrt a nyakába egy ifjú utas, mert kibírhatatlanul bömbölő rádióját kellett volna neki lehalkítani. Kérték, hogy halkítsa le. A leszúrt fiút kórházba szállították. „Ha én ilyenről hallok, illetve olvasok, akkor tartósan elmegy a kedvem mindentől, különösen a mai világtól. Hol van a keresztény intés, hogy szeresd felebarátodat, mint ten' magadat?"

További embertelen példa: tizenkilenc éves, testi fogyatékos lányon középkorú férfi erőszakot vett, miközben a busz ment. A lányt késsel megfélemlítette.

Az utasok és az alkalmazottak testi biztonsága bizonytalanra vált. Félelem hódított tért. Olyan dolgok történnek, amit hagyományos illemtudással, vagy épp jogérzékkel nem lehet felfogni – összegezte a vállalat szóvivője. Ezen szomorú tapasztalat alapján a Hamburgi Közlekedési Vállalat igazgatósága határozatot hozott, hogy 2011-ig a csaknem kilencezer négyzetkilométer területen közlekedő nyolcszáz csuklós busz mindegyikére három és fél millió euró értékben videofelvevőt szereltet. Elől, középen és hátul is lesz egy. Mind a három felvevő panorámaképet készít. A naponta csaknem kétmillió utasról így egyértelműen azonosítható digitális felvétel készül. És arról, amit menetközben tesznek.

Hogyan működik e felszerelés? A digitális felvevők merevlemezre táplálják a buszban történt eseményeket. Ezt huszonnégy órán át nem törlik le. Továbbá, ha a buszvezető úgy véli, hogy a fedélzeten büntetendő cselekmény történt, akkor a felvett képeket a központi ellenőrző osztályra játssza, továbbítja. Az ottani személyzetnek így lehetősége nyílik a buszban történt esemény valós megítélésére. Szükség esetén a legközelebbi rendőrsöt értesíthetik, aki a busz segítségére siethet. Bíróság előtt a felvétel bizonyítéknak számit.

Az első videofelvevők beépítése óta a túlkapások és a visszaélések száma évi hatvanhétről negyvenötre csökkent, 2007-hez képest 2008-ban. Idén további száznyolc csuklós buszban kívánják ezt a biztonsági berendezést alkalmazni. Utasaik és alkalmazottaik biztonsága a legfontosabb feladatuk. Nem csak a túlkapások csökkenését óhajtják elérni – a szóvivő tájékoztatása szerint –, hanem igyekeznek azt is elérni, hogy utasaik ne féljenek és biztonságban erezzék magukat a buszokon. Gazdasági okokból sem engedheti meg magunknak, hogy utasaik körében elharapódzon a félelem.

Fontosnak tekintik továbbá jó hírük fenntartását és nem tűrik, hogy dulakodók, verekedők, erőszakoskodók és egyéb sötétben bujkáló felforgatók csorbát ejtsenek nevükön és tekintélyükön. A hamburgi tömegközlekedési vállalat nem csak a hamburgi polgárok szállítására hivatott, hanem a Hamburgba érkező látogatók fontos közlekedési eszköze is. Öregbíteni óhajtják Hamburg hírnevét is – hangoztatta a vállalat szóvivője.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Aranylakodalom vagy aranyásás – válás a világban

A hazai válási adatokból, növekedésükből arra lehet következtetni, hogy a válság a házasságok… Tovább olvasom