Kisalföld logö

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 13°C | 24°C

Góbi-expedíció: megérkeztek a válaszok a kérdésekre

Ezer kilométert a Góbi sivatagban lovagolni és ott paprikás csirkét főzni – a legkevésbé sem gúnyos vélekedések szerint is nem európainak való feladat, de a legtöbben egyszerűen őrültségnek nevezik a Lucullus Baráti Társaság tettét. Bár ezt a minősítést sem utasítja vissza a Mongóliát megjárt csapat, ennél többről van szó: a különleges kirándulást tudományos expedícióvá nyilvánították. Az expedíció győri tagja és orvosa válaszolt az olvasóink által megfogalmazott kérdésekre is.

– A paprikás csirke az Északi-sarkot elérő expedíciónkon vált a védjegyünkké: mivel gasztronómiai egyesületként alakultunk meg, ott is megfőztük. A sikeres kaland után aztán szinte magától jött az ötlet, hogy a hideg vidék után melegebb éghajlatra szervezzünk önálló túrát – mondta el a Kisalföldnek Turóczi Gábor, a Lucullus Baráti Társaság alelnöke.

Ízélmények tudományosan

A népek közti „ízcserét" fontosnak tartó különleges kultúrmisszió a nomád gasztronómia megismerése mellett az ősi állattartást, nyelvészetet, életmódot is vizsgálta. Rádiós és műholdas távközlési eszközöket, helyzetmeghatározó berendezéseket extrém körülmények között teszteltek a csapat tagjai. A kutatások orvosi része pedig azzal foglalkozott, hogy az ember vízháztartása hogyan viselkedik szélsőséges helyzetekben, emellett a túrázók stressztűrését is vizsgálták, azt, hogyan tudnak együtt élni egy hónapon át, lóháton közlekedve, úgy, hogy akár napokig nem érintenek vízlelőhelyet. Mindezt tudva már nincs azon semmi csodálni való, hogy a Magyar Földrajzi Társaság akadémikusai tudományos expedícióvá nyilvánították a Látható Légiót.

Magyar horda – át Ázsián


A héttagú csapat ezer kilométert tett meg lóháton harminc nap alatt Belső-Ázsia számunkra szinte teljesen ismeretlen történelmi vidékein. Az út első, mintegy négyszáz kilométeres része kősivatagokon, a Khongoriin Els homokdűnéin és az Ikh Bogd hegység sziklás szirtjein vonult át. Majd a sós tavak vidékére jutottak el, amelyet az egykori nomád birodalmak szent hegységének, az Altajnak a füves lankái követtek.

Tűréshatáron

A nomád létezéssel azonosulás élménye során betekintést nyert az expedíció az egykori pusztai világhódítók birodalmainak mindennapjaiba, ehhez azonban modern felszerelést használt. A magyar csapat ruházata is jellemzően homokot és szélt tűrő, könnyű túraviseletből állt. Viszik az Északi-sarkot megjárt hálózsákot is, mert a Góbiban nagy a napi hőingadozás, nemritkán az éjjeli mínusz tíz fokot nappal plusz ötven követi. Így is mintegy ötmillió forintba került az expedíció.
A karaván két részből állt, az alacsony, széles hátú huculokon, a helyi lovakon utazók ivóvizét, élelmét, felszerelését gyakran eltérő útvonalon szállították teherautók.

A győri kapcsolat

A csapat legidősebb tagja 33, a legfiatalabb 22 éves. Utóbbi a győri rádiótechnikus, Néher Márton, aki értelmes őrültségnek nevezte az expedíciót, mikor arról kérdeztük, miért csatlakozott hozzá. Kedvenc mondását is idézte, miszerint „Az élet büféjében csak egyszer lehet sorban állni, rajtad áll, mennyit szedsz magadnak." Azaz vonzza a felfedezés élménye, az okosan előkészített kockázat. Ahogy ő mondja: „azt vállalja, amit még tud irányítani".

A felkészülés során, amit lehetett, előre be is gyakoroltak. A Vöröskereszttől kértek ehhez segítséget. A szervezet győri elnökére, dr. Menyhárt Miklósra bízták a felkészítést. Ő lapunknak elmondta: az összeállított egészségügyi csomagból, ami műszerekből és gyógyszerekből állt, sokminden megmaradt, így azt a csapat egy mongóliai kórháznak adományozta.


Néher Márton győri rádiótechnikus, a Góbi-expedíció tagja válaszolt olvasóink kérdéseire.

1., – Az, hogy a csapat legfiatalabb tagja volt, előnyt vagy hátrányt jelentett?

– Jó a kérdés, igazából mind a kettőt. Én személy szerint kicsit élveztem (és egy picit ki is használtam) a dolgot, pár dologban kifejezetten előnyös volt, előjött az emberekben egy atyai gondoskodó ösztön. Amit pedig kvázi hátrányként lehet felfogni, az egy kis piszkálódás volt, de az ilyenek mindig előjönnek ha sokáig össze van zárva ennyi ember. Annyit viszont mindenképp hozzá kell tenni, hogy ha szakmai kérdésről volt szó, sose került elő a korom.

2., – Hogy bírta az egyhónapos lovaglást? Mennyit készült előtte a lovaglásra és elég volt az? Őszintén, feltörte a nyereg a h....ját?

– Ez volt talán a legmeglepőbb mindannyiunknak, senkinek semmi baja nem volt a hosszú lovaglástól, egészen kényelmes nyergeink voltak, amikből többet haza is hoztunk, úgy a szívünkhöz nőttek. Lovagolni már lovagoltam korábban, még általános iskolában, ezt a tudást elevenítettük és turbóztuk fel a 8 hónapos felkészülés során. Ez a felkészülés körülbelül heti 2 nap intenzív (egésznapos) tréninget jelentett.

3., – Európainak való terep a Góbi?

– Aki keményebb legény/leány, az kibírja a Góbit, bizonyos megfontolásokat észben tartva. Ilyen például, hogy inni csak palackozott vizet szabad, és oda kell figyelni a ruházatra, felszerelésekre. A legidegenebb dolog az a magashegyi klíma volt, arra nem igazán lehet felkészülni Magyarországon.

4., – Mit szól ahhoz, hogy sokan még a sikeres expedíció után is őrültségnek tartják ezt a vállalkozást? Ahhoz, hogy emiatt kissé őröltnek nézik?

– Egyik lovas felkészítőnk szavaival élnék: „ez egy annyira őrült elképzelés, hogy ezt csak támogatni lehet". Igazából ezek az őrültségek adják azon élményeknek egy jó részét, amikre sok év után is kellemesen emlékezik az ember.

5., – Miért nem a Szaharát választották?

– Először valóban a Szahara volt tervbe véve, de erről többen lebeszéltek: szeptember 11 óta a szokásosnál is veszélyesebbé vált az afrikai sivatag az európai utazók számára. A Góbiban az emberi tényező nem jelentett veszélyt, ráadásul a ma Mongóliában élő lovas nomádok élete közelebb is áll a hozzánk, ugyanis ez az életmód áll a legközelebb a hajdani honfoglaló és kalandozó magyarokéhoz.

6., – Van már következő túracélpontja a Lucullusnak, megint velük tartana?

– Most egy hosszabb pihenőt tartunk, még nem gondolkodtunk következő úton, de ha lesz valami, és megkérnek, biztosan jelentkezek, nagyon szeretek utazni, és új dolgokkal találkozni.

7., – Saját szemével látva a dolgokat, valójában mennyire hasonlít a még ma is élő mongol lovas-íjas életmód az ősi magyarra?

– Kétségkívül ez az életforma áll a legközelebb az ősi magyarokéhoz, mégis sokat változott azóta, ilyen például a jurta oldalában álló napelem és műholdvevő parabolatükör, az ezekhez tartozó kistévé-DVDjátszó belül, és a belsőégésű motorok. Ezek mind a globalizációnak a hatásai, amik csak kényelmi eszközök, funkcionálisan viszont még mindig a régi technikák és módszerek dominálnak, amik a műanyagokat leszámítva lehetnének akár honfoglaláskori dolgok is, bár ezek megállapítása nem az én szakterületem.

8., – Hogy viselte a szomjúságot? Egyáltalán volt olyan helyzet, hogy hosszan víz nélkül kellett bírnia?

– Innia mindenkinek egyaránt kell, és ez különösen igaz olyan vidéken, ahol a nappali átlaghőmérséklet 30 fok körüli, a levegő páratartalma közel a nullával egyenlő, és az ember folyamatos fizikai megterhelésnek van kitéve. Ebben a helyzetben a napi vízfogyasztás akár a 6 litert is elérte. Külön nehézség volt, hogy Mongóliát idén évtizedek óta nem tapasztalt aszály sújtotta, ami a vízlelőhelyek kiapadásához vezetett. Sokszor nehéz volt beosztani a vízadagot: előfordult, hogy a saját vizünket a lovaknak kellett adni, csak így juthattunk el a következő sivatagi kútig. Ennek ellenére mindig sikerült úgy szerveznünk az életünket, hogy az utánpótlás biztosítva legyen, és senki ne szenvedjen kárt a szomjúság miatt.

9., – Tényleg sikerült a mongóliai pusztából hazatelefonálnia? Jobb volt a vonal, mint ha Győrből hívom a szentiváni nagymamámat? A blogjukon láttam egy jurta előtti képet, amin laptopot tart a kezében. Tényleg tudott a sivatagban e-mailezni vagy mire használták ott a számítógépet?

– Tudtunk telefonálni, ehhez kétféle eszközt is használtunk: hagyományos mobiltelefonokat, és műholdas telefont. Érdekes tapasztalatokat gyűjtöttünk ezekkel kapcsolatban. Mobiltelefontérerő csak nagyobb városok környékén, általában hegycsúcsokon volt, míg a műholdas telefonról bárhonnan tudtunk hívást indítani. A hangminőség elfogadható volt, a legnagyobb különbség a telefonálás ára volt... A laptopot több dologra is használtuk, ilyen volt például a blogok naponta-kétnaponta történő megírása, hazaküldése, e-mailezés a családdal, és a fényképek-videók letöltése, tárolása, a tudományos kutatások dokumentálása.

10., – Mi volt számára az expedíció leggyötrelmesebb része? A homokkal, a kővel volt nehezebb megbirkózni?

– Személy szerint a fülbe fújt homokot viseltem a legkevésbé, és a mosatlan zoknit, na meg persze a homokviharokat, amik minduntalan ránk törtek, főleg ha úgy nézett ki a dolog, hogy egy picit kezd jó lenni nekünk (nyugodt este, kellemes reggel, stb.). A perzselő meleg még elviselhető volt, ugyanis semennyi párát nem tartalmazott, a hegyvidéken pedig fel tudtunk öltözni.

12., – Miben tudott aludni? Hogyan működött a mosakodás, egyéb szükséglet elvégzése?

– Hálózsákokban aludtunk, vagy sátorban, vagy a szabad ég alatt. Sikerült olyan jó felszerelést beszereznünk, ami bírt a mínusz fokoktól a szélviharokig mindent. A mosakodás az nagyobb vízlelőhelyeken, általában kutaknál történt, lavórból. A többi szükségletünket pedig a pusztán rendeztük el, arrébb vonulva a sátraktól. Az is érdekes volt, hogy már a második ilyen fürdőzésnél mindenki levetkőzte az addig talán benne rejlő szégyenlősségét.

13., – Okozott hasmenést a kumisz? Ízlett a birkahús, a mormotahús, a mongol ínyencségek? Csak azt ették, amit a helyeik vagy vittek saját elemózsiát?

– A kumisz érdekes módon nem okozott hasmenést, sem a többi mongol étel. A birka és a kecskehús meglepően finom (az állatok tisztán biofüvet esznek, nem állnak karámban, vagy betonon). Mormotát nem ettünk, mert nagyon megcsappant a számuk az elmúlt években, és védett állattá nyilvánították őket. Az út során, ha nem helyi specialitásokat ettünk, akkor magunknak főztünk, amiben nagy segítség volt a sok fűszer, amit magunkkal hoztunk, ugyanis rendkívül sokféle ételt tudtunk csinálni az amúgy európai kultúrában felnőtt ember számára nem túl vonzó szárított húsból.

14., – Mik a tervei az elkövetkező hetekben, a közeljövőben? Tudja kamatoztatni az út hasznát személy szerint is? Erre alapozva hírnevet szerzett, akar erre alapozva valamilyen karriert építeni?

– Az elmúlt hét pihenéssel telt, rokonok, barátok látogatásával, most pedig már indul a műszak, vissza kell térni a normális kerékvágásba. Az út során szerzett tapasztalatok biztosan nagyon hasznosak lesznek, bár sok olyan van, amiknek még nem tudom hogyan fogom hasznát venni, de biztos vagyok benne, ha egyszer úgy hozza a sors, nagyon jól fognak jönni. Per hírnév: nem annak a fajta embernek tartom magam, aki csak a hírnév miatt csinál bármit is, a lehetőségek jönnek, és csak rajtunk múlik, hogy melyiket ragadjuk meg.

15., – A Góbi után az itthoni hőség már meg se kottyan?

Sokaknak mondtam már: „a 35 fok az nem meleg". Beülvén egy jurtába megjegyeztük, hogy milyen felüdítő ez a hűs levegő, a kis légmozgás, az árnyék. Azzal a lendülettel mértünk hőmérsékletet, és bizony 35 fok volt. A legnagyobb különbséget a páratartalom jelenti, azt nehezen viselem.


Dr. Menyhárt Miklós, a győri Vöröskereszt elnöke, bőnyi háziorvos, a Góbi-expedíció felkészítő orvosa válaszolt olvasóink kérdéseire.

1., – Vállalta volna az expedícióban való részvételt is?
– Az expedíció szervezésének kezdetén szóba jött, hogy megfelelő felkészülés után, az általam régen gyakorolt lovaglás felelevenítése, fizikai állóképesség növelése után, esetleg orvosként részt veszek az expedícióban, azonban majd 50 orvos jelentkezett a kutatóútra, így könnyű volt az igazán alkalmas személyt, személyeket kiválasztani. A felkészítés időszakában jöttem rá, hogy bizony nem olyan egyszerű egy ilyen feladatra a felkészülés, mint az az első lelkesedésben látszik, így örülök, hogy „csak" a felkészítésben kellet részt vennem.

2., – A mongol konyha okozta hasmenésre, a minden zugba beférkőző homokra hogyan tudta felkészíteni a túrázókat?

– A felkészülés időszakában először elméleti ismereteket próbáltunk szerezni a mongol gasztronómiáról, melyben segítségre volt a csapat mongol születésű orvos résztvevője és magyar származású orientalista tagja is. De igénybevettük az interneten található adatokat, orvosi szakirodalmat is. Ezek után modellezni próbáltunk elképzelt helyzeteket, így Bőnyben is tartottunk szakma felkészítést az orvosi rendelőben, ahol a várható emésztőszervi megbetegedések, a sivatagi homok hatására kialakuló szemészeti, bőr és egyéb betegségek diagnosztikáját, terápiáját, a balesti ellátás alapjait és egyéb hasznos orvosi ismeretanyagot ismerhették meg a csapat tagjai. Annak ellenére, hogy 2 orvos is részt vett az utazásban, mindenkinek meg kellett tanulnia alapvető egészségügyi ismereteket, hogy extrém vészhelyzetben is, az alapvető ellátást, biztosítani tudják egymás, saját maguk számára.

3., – Mi volt a legfontosabb, amit az elsősegély-csomagjukba beletett, amit semmiképp sem hagyott volna ki?

– Az előző kérdéshez is kapcsolódik ez a válasz. Az legfontosabb gyógyszerek a hasmenés elleni tüneti szerek, majd az antibiotikumok voltak, amiknek szedését a csapat orvosai rendelhették el, és erre tényleg nagy szükség is volt út közben. Kisebb sérülések ellátására készült kötszer és kissebészeti alapcsomagokat is készítettünk, de vittek magukkal újraélesztéshez szükséges lélegeztető-ballont, a tartozékaival együtt és infúziókat. Nem feledkeztem meg a kisegítő kozmetikai szerekről – fényvédő krémek, napszemüveg, szőlőzsír stb. –, de érdekes, ezeket a fiúk nem igen használták.

4., – Felkészültek állatmarásra is?

– Előzetes ismereteink szerint kígyómarástól nem igen kellett tartani, de rovarcsípésekre, kis állatok harapására gondoltunk és erre is felkészítettem a csapat tagjait a bőnyi felkészülés időszakában.

5., Kaptak-e védőoltásokat? Így utólag felesleges volt, vagy még többféle oltás kellet volna?

– A védőoltások tervezése során figyelembe kellet venni két dolgot. Az egyik, hogy milyen kötelező oltások szükségesek a mongóliai utazáshoz, a másik, hogy mennyibe kerülnek az oltások. Mert bizony csak a kötelező oltások is viszonylag komoly összeget jelentettek. Tanulmányozva a várható hatásokat és következményeket, úgy döntöttünk, hogy csak a kötelező oltásokat és a fertőző májgyulladás elleni nem kötelező oltásokat adjuk be. Az idő igazolta döntésünk helyességét.

6., – Utólag vizsgálva a túrázókat, a száraz klíma, a hőingadozás mennyire viselte meg szervezetüket? Mennyire kimerültek? Alaposan legyengültek, vagy épp ellenkezőleg edzettebbek lettek?

– Mivel az expedíció tudományos expedíciónak volt minősítve, így kutatásokat is végzett. Ennek egy része az orvosi tudományos ismeretek szerzése a sivatagi körülmények azonnali és későbbi hatásainak vizsgálatával kapcsolatosan. Magyarul, a fizikai állapot értékelése folyamatban van, több egyéb élettani paraméter vizsgálatával párhuzamosan, és a tanulmányt, elkészülése után nyilvánosságra hozzuk. Azt azért elmondhatom, hogy legyengülésről szó sincs, de erről az expedíció résztvevőit kellene megkérdezni.

7. – Vállalná a gasztronómiai baráti társaság újabb felkészítését, ha megint olyan egzotikus terepre mennek, ahol még nem is járt?

– Egy ilyen különleges túrára való felkészülés során sok érdekes és nem mindennapi ismeretet szerezhet az ember és kivételes élményekben lehet része még a felkészítés során is, így a válaszom természetesen az, hogy ismét szívesen részt vennék egy ilyen felkészítésben. (Nem kizárt, hogy két éven belül ismét beszámolhatok egy sikeres felkészítésről.)

8. Tényleg semmilyen sérülés nem volt, semmijük nem sajog az utazóknak, hogy hazatértek?

– Azt nem mondtam, hogy semmi sérülés nem történt. Azt mondtam, hogy semmi jelentősebb sérülés nem történt. Természetesen néhány kisebb horzsolás, kötőhártya gyulladás és egyéb apróság előfordult. Volt bordatörés is! De ez már az expedíció végén, a kutatóút utolsó fázisában, már nem a sivatagban történt, amikor is a csapat mongol származású orvos tagja egy helyi lovasversenyen vett részt, és a veszélyes sivatagi utat sérülések nélkül megúszva, a versenyen a lóval bukott és bordatörést szenvedett el. De ez nem zavarta semmiben, mert gyógyszer és egyéb ellátás nélkül érkezett meg az útról. De ez már az ő sztorija, ezért erről többet nem tudok mondani. Hogy a résztvevőknek mije sajog – az ülepük a lovaglás miatt, vagy a lelkük a nosztalgiázás miatt – azt én nem tudhatom, mert nem kérdeztem tőlük. De azt tudom, hogy a felkészítéssel elértük azt a célt, hogy a várható sérülések, balesetek, egyéb megbetegedésekből adódó problémák kockázatát a minimálisra csökkentettük és ennek is szerepe volt abban, hogy valóban jelentősebb sérülés nélkül tértek vissza a tudományos expedíció résztvevői.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olasz gyakorlat a nyugtaellenőrzésre

Tovább olvasom