Kisalföld logö

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 10°C | 17°C Még több cikk.

Giro: a rózsaszín futam Parmában

Olaszország. Vasárnap délután a Parma város melletti Nocetoban élő olvasónk háza előtt haladt el a Giro d'Italia. Az idei, a 94. Giro d'Italia országúti kerékpárosverseny vasárnapi, második szakasza Sánta Anikó lakhelyétől éppen 15 kilométerre, Parmában ért célba délután 5 óra körül. Helyszíni beszámolók és fotók.
Minden évben változik a verseny útvonala. Olvasónk férje, Giuseppe Barbieri – aki maga is kerékpározik – mindig közelről nézi a versenyt. Tavaly is, idén is önkéntesként a mentősökkel volt ügyeletben. Nagyon sokan voltak szolgálatban helyiek, biztosították az útkereszteződéseket, készenlétben álltak az esetleges sérültek ellátására.

Olvasónk lefotózta Parmában a készülődést is: azt, amikor még építették a célt, a tribünt, a kameraállásokat. A Giro d,Italia, második, egyik leghosszabb, 242 kilométeres szakasz itt ért célba vasárnap (május 8-án) 17 óra körül.


Érdekes, hogy Nocetoban tavaly is elhaladt a „karaván", akkor ellenkező irányból érkeztek a versenyzők. Parmaban utoljára tíz évvel ezelőtt volt a híres verseny egyik szakaszának célja.


Idén egész évben zajlanak az Olaszország egyesítésének 150 évfordulóját ünneplő rendezvények. A Giro is ennek tiszteleg az idén: a verseny szombaton Torinóból, az 1861-ben egyesített Olaszország akkori fővárosából indult. A pármai cél is ehhez a történelmi eseményhez kapcsolódik, hiszen onnan nem messze, Bussetoban született Giuseppe Verdi, aki az egyesítés egyik főszereplője volt és az „újszülött" parlamentben 5 évig képviselőként is dolgozott.


Parmában, a városban, a megyében remélik, hogy 2013-ban, a Maestro születésének 200. évfordulóján ismét vendégül láthatják a környéken a rangos verseny egyik szakaszát.


„Én a cél előtt 15 kilométerrel láthattam a 207 versenyzőt. (Korábban nem indulhatott 200-nál több versenyző. Az idén kivételesen – a 150 éves évforduló alkalmából – eggyel több csapat nevezhetett.) Szokás szerint nálunk is rengetegen várták a Girot, a szurkolók már jóval korábban elfoglalták a legjobb helyeket. Mivel több mint 220 kilométer megtétele után érkeztek hozzánk, a nézők arra számítottak, hogy a mezőny korábban szétszakadt, s kis csoportokban tekerve jobban felismerhetők a híres kerekesek. Ám a menet szinte egy pillanat alatt elsuhant: a 8 élen álló versenyzőt fél perc múlva követte a színes csoport. Olyan gyorsan elhaladtak, hogy még fotózni is nehéz volt őket" – írta olvasónk, Sánta Anikó, de azért néhány remek képet küldött szerkesztőségünknek.


Eredmények. Az amerikai HTC-Highroad nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny első, szombati szakaszát, amely ezúttal 19,3 kilométeres csapat időfutam volt. Az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikót vasárnap a hazai szurkolók örömére az olasz Marco Pinotti viselhette.
Helyezések: 1. szakasz, Venaria Reale-Torino, 19,3 km, csapat időfutam 1. HTC-Highroad (amerikai) 20:59 perc 2. RadioShack (amerikai) 10 mp hátrány 3. Liquigas (olasz) 22 mp h.
Az összetettben: 1. Marco Pinotti (olasz, HTC-Highroad) 20:59 perc 2. Lars Bak (dán, HTC-Highroad) azonos idővel 3. Kansztancin Sziucu (fehérorosz, HTC-Highroad) a.i.


Vasárnap az Alba és Parma közötti 244 km-es etap várt a mezőnyre. A hazai közönség előtt szereplő Alessandro Petacchi nyerte – sprintbefutóban – a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny második, vasárnapi szakaszát. Összetettben a másodikként célba ért brit Mark Cavendish vette át a vezetést.
Eredmények: 2. szakasz, Alba-Parma, 244 km, 1. Alessandro Petacchi (olasz, Lampre) 5:45:40 ó 2. Mark Cavendish (brit, HTC-Highroad) azonos idővel 3. Manuel Belletti (olasz, Colnago-CSF) a. i. Az összetettben: 1. Cavendish 6:06:27 ó 2. Kansztancin Sziucu (fehérorosz, HTC-Highroad) 12 mp hátrány 3. Craig Lewis (amerikai, HTC-Highroad) a.i. Hétfőn a Reggio Emilia és Rapallo közötti 173 km-es szakasz vár a mezőnyre.



hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cuki confetti Kate-nek

Itália. Évszázados hagyomány Olaszországban, hogy az esküvőn úgynevezett confettit, mandulával… Tovább olvasom