Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Éheztetett bébiszitter, kényeztetett főiskolás

Ritának még ma is kicsordul a könnye, ha feleleveníti, hogyan menekült haza a német családtól, amely bébiszitterként fogyókúrára fogta. Boglárkát viszont Finnország minden szépségével kényeztette, mikor ösztöndíjjal ott töltött fél évet. Fiatal olvasóink írták meg tapasztalataikat okulásként azoknak, akik nyelvet tanulni, világot látni külföldre vágynak.
Szinte nincs is ma olyan diák hazánkban, aki már középiskolás korában ne törné azon a fejét, hogyan tölthetne hosszabb-rövidebb időt külföldön. Azonban nem mindenki jár sikerrel, még akkor sem, ha eljut az áhított országba. Nemrégiben Kiss Mónika esetéről számoltunk be (Csalódottan tért haza Amerikából – szeptember 13., Kisalföld), akit cserediákként egy ezzel foglalkozó szervezet juttatott a tengerentúlra, szülei fizették a költségeket. Ám csak alig egy hónapot töltött ott. Példája kapcsán írták meg olvasóink tapasztalataikat.

Két gyermeket engedett el

„Sajnálom Mónikát, hisz egy remek év helyett kudarcélménnyel tért haza, ami számomra érthetetlen. Mindkét gyermekem volt ugyanis cserediák. Lányom 1999-ben, fiam 2003-ban töltötte addigi élete legfantasztikusabb évét külföldön. Leginkább a nyelvtudásban profitáltak belőle." – írta Reiderné Molnár Ágnes, aki édesanyaként úgy véli, ha a gyermekben megvan a kalandvágy, a szülőnek el kell engednie, még ha félti is. Jó, hogy ma már az internet révén egyszerű a kapcsolattartás. Egy ilyen út szerinte a szülőnek is próbát jelent, engedi-e gyermekét önállósodni, nevelése jó volt-e ahhoz, hogy egyedül is megállja a helyét. Az asszony fontosnak tartja a lelki felkészítést és azt, hogy a tanuló olyan helyzetet is elviseljen, amire nem számított, átmenetileg azt is ki kell bírnia, ha nem érzi jól magát.

„Előre meg kell ismerni azt a helyet, családot, ahova a gyerek kerül. A kinti beilleszkedés mindenkinek okoz nehézségeket, de a küldő szervezeteknek vannak a fogadó országokban összejövetelei, ahol a diák segítséget kérhet. Minden kiutazó diáknak van személyes segítője is. Ha nem érzi jól magát ideiglenes otthonában, lehetősége van családot váltani. Ezt többször is megteheti." – hívta fel a figyelmet az asszony a lehetőségekre.

„Én is féltem az ismeretlentől"


Nemcsak akkor lehet persze valaki cserediák, ha szülei ezért fizetni tudnak. Ilyen lehetőség az Erasmus-program, amit az Audrey Tatou szereplésével készült, Lakótársat keresünk című film tett ismertté. Lang Boglárka is ezt használta ki.

 

„A hetedik főiskolai félévemet töltöttem külföldi tanulmányúton, Finnországban, cserediákként. Vaasaban egy nyelvi kurzuson vettem részt, angolul tanultunk finnt, majd a tényleges szakmai tanulmányaim angol nyelven Kokkolaban folytak. Az utazást magunknak kellett megszervezni, de ez nem jelentett problémát. Vaasaban egy kellemes kollégiumban kaptunk helyet. Kokkolaban kisebb apartmanokat tudtak biztosítani számunkra, hárman laktunk együtt, de itt is külön szobánk volt. Az Erasmus-program pénzbeli támogatást is nyújtott."

„Kiutazásom előtt próbáltam minél többet megtudni az országról, az emberekről, de én is féltem, hogy valami gond adódhat, tartottam az ismeretlentől, mégis belevágtam. Kinn ha bármilyen problémánk volt, az iskola és a cserediákokért felelős emberek segítségére bármiben számíthattunk. Szerencsére mi cserediákok is hamar összeszoktunk, mindenki ugyanabban a helyzetben volt, ahol tudtuk, segítettük egymást."

Evezett az ezer tó országában

„Összetartó kis csapatunkban senki nem érezte magát egyedül. Közös programot is szerveztünk. Találkoztunk az igazi Mikulással, erdei faházat béreltünk egy tó partján, szaunával. Segített hozzászokni a finn élethez az ösztöndíjhoz kapcsolódó kurzus is, ahol szokásokkal, történelemmel, kultúrával ismerkedtünk, mindennapi szituációkat gyakoroltunk. Az itthoniakkal az interneten tartottam a kapcsolatot, ez enyhítette hiányukat, no meg a felejthetetlen élmények, például, hogy evezhettem az ezer tó országában. Még a híres Marimekko-gyárba és az észtországi Tallinba is eljutottam. Különböző nemzetek diákjainak beszámolói alapján ismertem meg Európa országait, közgazdasági ismereteket angol nyelven hallgathattam. A finn emberek mentalitásból is sokat tanultam, náluk még a fém sörösdobozok is visszaválthatók. Ezért a diákoknak azt javasolom, figyeljék a pályázatokat, én is anyukámnak köszönhetem, hogy kijutottam, ő bátorított, és a finnországi időszak meghatározó momentum marad az életemben. De a szerződésben rögzítette a feltételeket azért célszerű alaposan átolvasni, olyasvalakivel beszélni, aki már járt ott, ahova épp készül a tanuló."

Pénz nélkül menekült haza

Persze nem mindenkinek a története ilyen felhőtlen, egy fiatalasszonynak például még most is kicsordulnak a könnyei, ha eszébe jut, hogy kezdődött annak idején bébiszitterkedése. Ezt a formát is sokan választják a nyelvtanulásra, ezért tanulságos ismertetni Rita esetét, aki a keserű emlékek miatt csak keresztneve közléséhez járult hozzá.

„Ismerősöm ismerősének ismerősén keresztül kaptam meg a német család telefonszámát; bébiszitterük távozni készült. A diplomaosztón a zsebemben is volt a vonatjegy Franciaországba. Az egy hónapos vakációra ugyanis már engem vittek magukkal. Volt néhány furcsaságuk, de elnéztem nekik, úgy gondoltam jó emberek lehetnek, ha saját gyerekük nem lévén három indiait nevelnek. Előre örültem a kinti egy évemnek, milyen jó is lesz, ha végre a vicceket is értem a tévéműsorokból. Szeptemberben viszont ugyanaz a család egészen más arcát mutatta. Kedvességnek, gyerekszeretetnek nyoma sem volt. Az ellátásom egy fogyókúrával volt egyenlő. A nyelviskolába mindig csak késve érkezhettem és kiderült: azt nem is fizetik. Szerencsére más bébiszitterek adtak kölcsönt pénzt."

„Nem bírtam a megpróbáltatásokat, így egy kinti közvetítőirodán keresztül váltottam. Egy határozottan barátságosabbat választottam, bár távolabb laktak az elképzeltnél. Még egy hétvégét nem akartam a »fogyókúrás kaszárnyában« eltölteni, az új helyre még nem mehettem, és ekkorra már a pénzem is elfogyott, csak pár egység volt a telefonkártyámon. Ma is hálás vagyok annak a tudakozónál dolgozó hölgynek, akivel üzenni tudtam anyukámnak: a határra jöjjenek értem, pénzt hozzanak. A buszos szerencsére engedte a halasztott fizetést. Az új családnál pedig két évig neveltem a gyermekeket, ma is jóban vagyunk."
Rimányi Z.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Iskolavilág

Tovább olvasom