Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

Amerika tetején és a világ végén - Képgaléria itt >>

Paradicsomot és poklot, a világ tetejét és végét jelző távoli tájakat jártak be képletesen és a valóságban is megyénkbeliek.

győri Pápai Szabolcs és a csornai Nagy Ildikó három hónapos hátizsákos túrát töltött Latin- és Dél-Amerikában. Úti leveleikből a méltóságteljes természeti és történelmi látnivalók árnyékos oldalán élőket is megismerhetjük. Aki emlékszik arra cikkeinkből, hogy New Yorkban ők szerveztek erdélyieknek adománygyűjtéseket, nem is csodálkozik ezen.

Az Armageddon temploma

„Óriási a szakadék Latin- és Dél-Amerikában a turistahelyek és a helyiek között, akik a világ csodáitól pár kilométerre mintha a pokol bugyraiban elfeledetten tengetnék napjaikat. Köztük a csupasz létfenntartó ösztönök uralkodnak, ezért mivel nemcsak az utazási irodák prospektusaiban szereplő látványosságokat akartuk megnézni, útitársul választottunk egy szekrényméretű, indiánszerű magyart és igyekeztünk kinézetünkkel nem turistáknak tűnni. Bakancs, terepszínű ruha, szakáll, rendezetlen haj, pecsétes ing volt az álca és fontos az a mondat, amit minden ide indulónak elsőként érdemes megtanulni:

Kattintson a képekre >>

 

 

 

 

 


 

 

 

 


„No soy americano." azaz „Nem vagyok amerikai.". Őket ugyanis nagyon nem szeretik. Nejlonzacskó-ültetvény, azaz szeméttenger és internetkávézó, ahol nem adnak kávét rengeteg van ennek a kontinensnek a déli részein és csupán ez a tény jól érzékelteti a szépség és a szegénység vad szélsőségeit. Rühes kutyák és az őseiktől örökölt beletörődő tekintetek jelzik a nyomort, amiből az utódoknak sincs menekvés. Az egyik ilyen mocsárszéli telep sárból tapasztott templomát teljesen üresen találtuk, csak a biblia volt benne, épp az Armageddonnál, a végítélet helyszínénél volt nyitva. Ezen a sorsszerűségen el lehet gondolkodni."

Maják: mindenképp véres múlt

„A mexikói Yukatán-félszigeten, a maja birodalom központjában az egyiptomiakkal ellentétben nem csúcsos, hanem négyszögletes tetejű piramisokat mint annyian, mi is megmásztuk. Az érdekes az volt, hogy ahány turistacsoport, ahány idegenvezető annyiféle változat terjed az őslakosokról. Ebből csak azt lehet leszűrni, hogy senki nem tudja biztosan: ők maguk ritkították soraikat szertartásosan tömeges emberáldozatokkal vagy vérük inkább az Újvilágba érkező hódítók kegyetlenkedései miatt folyt. Vagy például a maják ferde fallal szegélyezett árkairól azt mondják sportpályák voltak, ahol karikákon fejelték át a labdát, de lehet, hogy egészen másra használták. Úgy tűnik, ezeknek a rejtélyeknek a megfejtése itt nem is sürgős, erre is azt mondhatjuk, amit a helybeliek gyakran emlegetnek és mentalitásukat jellemzi: „mannana", „majd holnap". Kedvesek, vallásosak és szegények, de tévé, kóla azért minden házba jut. És a Karib-tenger partjánál szebbet életünkben nem fogunk látni."

Az öreg halász reinkarnációja

„Kubában a nagykövetségen szavaztunk, mert épp oda értünk a hazai országgyűlési választásokkor. Ez az az ország, ahova mindenképp el akartunk jutni, már régóta, de Havanna lepusztultsága lehangoló volt. A tengerparti képeinket elcsúfította egy gyárkémény füstje, mindenfelé betonbunkerek maradványai, rozsdás vasrudak és a szállók strandjai se sokkal szebbek, pedig ebben reménykedve egyikre beszöktünk. Így mivel Hemingway-rajongók vagyunk, a nagy író nyomdokainak bejárása után, hogy csalódottságunkat enyhítsük a városoktól messzebb egy bódékból álló halászfalucska mellett sátoroztunk le.

Összebarátkoztunk egy öreg halásszal, aki mintha a Hemingway-regény címszereplőjének reinkarnációja lenne. Modesto még csak 42 éves, de jóval öregebbnek látszott életmódja miatt. Minden nap este hatkor evezett ki a tengerre, egész éjjel petróleumlámpa világánál dolgozott, másnap reggel tízkor jött vissza. Friss halat vehettünk tőle és olyan élményeket gyűjthettünk, melyek ihletet adnak arra, hogy egyszer mi is megírjuk szivarillatú regényünket arról a naplementéről, ami egyformán narancssárgára színez mindent és mindenkit, arcokat, növényeket."

Szélsőségek szépsége

„Argentína, Evita országa egy életre belopta a szívükbe magát. Úgy áll ott a világ végén, mint egy kis Európa. Ugyanis a világ legdélebbi országa. Legdélebbi lakott pontján, Ushuaiában pedig a világ végét egy tábla jelzi. Tip-top kisváros, amit körbevesznek havas hegyek, az egész úgy néz ki, olyan rendezett, mint egy svájci síparadicsom. A csehek ide is eljutottak az országukat, mint turistacélpontot népszerűsítő plakátjaikkal, ezt egy kirakatban le is fotóztuk, a hazaiak okulására. Ahogy a lámacsordákat is, mert sokkal találkoztunk, míg Ushuaiába Buenos Airesből a Pampákon és Patagónián át eljutottunk. Két hét alatt tízezer kilométert autóztunk, több San Francisco és Los Angeles nevű kistelepülést láttunk. Visszafelé Chilén át jöttünk. Átkeltünk az Andokon, a világ második legmagasabb, Amerika legmagasabb, 6959 méteres csúcsának közelében vezetett az út. Ezen a tájon előfordult, hogy egy óra alatt húsz fokot esett a hőmérséklet. Egy hóvihar fát döntött elénk, de a helyiek ilyesmire fel voltak készülve, előkapták nagy késeiket és eltakarították."

Indián asszonyok és Brad Pitt izmai

„Bolíviába busszal mentünk, három nap három éjjel, indián asszonyok között. Az egyikük Ildikó ölébe hajtotta fejét, míg aludt, krumpliszsákjaikat a lábunkkal támasztottuk, míg haladtunk át a dzsungelen és a Trója című filmet vetítették. Útitársainknak nagyon tetszett, tán Brad Pitt izmai miatt. Viszont La Paz előtt sztrájk miatt hosszú kocsisor állt, nem lehetett tovább menni. Ki tudja mért tüntettek, ott ez divat. Elindultunk gyalog a nagy csomagokkal, majd taxit fogtunk, ami sziklákon, köveken át próbált kerülővel célhoz érni. Időnként tolni is kellett, ez pedig emberfeletti erőpróba volt, mert már négyezer méteren jártunk, ahol a turistáknak azt mondják, pár napig semmit se csináljanak, míg hozzá nem szoknak a légviszonyokhoz. Szédültünk, hányingerünk volt, azt hittük szétmegy a fejünk, de La Paz, a hegyek tölcsérében épült város szépsége kárpótolt. A különbségeket viszont itt is jelzi, hogy a gazdagok lakhatnak az alacsonyabb részeken."

Elkergető kéregetők

„Utunk utolsó állomása Peru, az inkák földje. Nem hagyhattuk ki Machu Picchu romvárosát, melynek feltárásában egy magyar is részt vett. Magyarok egyébként mindenütt vannak, még a világ végi város telefonkönyvében is leltünk Kovácsot. Peruban viszont kellemetlen élményt okoztak az agresszívan kéregetők. Tíz perc alatt tízen szólítják meg az idegent, gyereket, kisállatot, sebet mutogatva és azt mondják: „csak tíz dollár, neked az semmi.". Beszélgetni nem akarnak vagy csak pénzért, leküzdhetetlen a köztük és a turisták közti fal, akiket fejősmalacnak néznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Horrorturizmus

Tovább olvasom