Kisalföld logö

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos 0°C | 9°C Még több cikk.

Alul csizma, felül lenge

Míg a francia fiatalok többször körbetekerik nyáron is a sálat nyakuk körül miközben szinte mezítláb, flip-flop papucsban járnak, az olaszoknál épp fordított a trend: lábukat öltöztetik melegen, s felül szellősebb ruházatuk.
„»Hogy képesek az olasz lányok a harminc fokos kánikulában csizmában járni?« – jegyezték meg fiatal magyar vendégeim, akik nyaralni jöttek pár napra Parmaba. »Otthon senki nem jár ilyenkor csizmában.« – tették hozzá. Valóban, az idén a korábbi éveknél sokkal többen viselnek különféle nyári csizmát: általában ekrü, világos- vagy sötétbarna színűt, lapos sarkút, gyűrött szárút, bokáig érőt, vászonból vagy műbőrből, aki megengedheti magának, velúrból." – írta Észak-Olaszországból ott élő olvasónk, Sánta Anikó.


Beszámolója szerint lehet látni az utcán lyukacsos, kissé szellősebb változatot is, de a legmeglepőbb mégiscsak a western fazon, amely igencsak a telet idézi. Sarut is hordanak, de azt is magas szárral. Persze nem ment ki a divatból a vászon tornacipő sem. Esti programhoz pedig egészen magas sarkú, fényes szandál, papucs dukál.


A csizmához főként farmerből, pamutból készült sortot vesznek fel, esetleg miniszoknyát, a legtöbb felső pedig lenge, spagettipántos, egyszerű és nagyrészt egyszínű. A tiniket nem érdekli, ha a pamut top alól kivillanó melltartó pántja más színű. A hölgyek elég sok mindent megmutatnak, de mégsem közönségesek, nem kihívóak az öltözékek.


Olasz hagymácska: szalaggal puffasztható ujjatlan egyberuha

A magyar fiataloknak viszont az olaszoknál szembeötlő, milyen sok fiatal jár ujjatlan egészruhában. Leginkább térd felett kevéssel végződnek. Kapható deréktől lefelé loknis vagy „hagymácska", amely alul egy szalag segítségével „puffasztható", összehúzható, ráncolható.


A lila, annak sokféle árnyalata dominál, de a szokásos nyári színek is megtalálhatók az üzletekben, a piacokon és idén is sok a fehér. Érdekes, hogy a barnát is többen viselik, amely korábban csak ősszel és télen került elő. Nem kevesen szavaznak a feltűnő színekre: a lebarnult bőrön jól mutat a ciklámen és a sárga. Feketét most ritkán látni, viszont a táskák továbbra is nagyok, sőt, hatalmasak.


Férfiak fehérben, nők trikiniben

A fürdőruhadivat az olasz tengerparton nem sokat változott az előző évekhez képest: a hölgyek a háromszögekből álló bikinit részesítik előnyben. Itt-ott trikinit is fel lehet fedezni: a fürdőruha hátulról bikini, elölnézetből úszódressz. A lila itt is hódit, de maradtak a megszokott színek, minták is. A strandon idén az feltűnő, hogy a férfiak többsége fehér fürdőnadrágot vásárolt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Olasz elismerés a magyar szépségnek

Második helyezést ért el egy győri lány az észak-olaszországi Noceto szépségversenyén a napokban. Tovább olvasom