Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

A félméteres a helyes?

Olaszország - Nagyok, fényesek, zsákszerűek – tatyómán divatszemle Parmából
A lila minden árnyalata és az olajzöld most a legmenőbb, a lábbelik közt a lakcsizma, a táskatrend pedig túlméretezett és ugyancsak fényes. A megalomániás tatyórajongók mennyországa olasz földre szállt.
Gyakorlatilag hordhatatlanul magas sarkú, néhány pántból álló csillogó szandálok láthatók az olasz butikok kirakataiban, mintha még mindig nyár lenne. A sarkak némelyike nem egyszerűen csak magas, hanem alácsukló, olykor deformáltnak, bumfordinak tűnik, mindenképpen hangsúlyos. Mindezt az idei ősz nyugat-európai divattrendjéről szóló szakmai beszámoló fogalmazta meg. Az észak-olaszországi Parmában élő olvasónk, Sánta Anikó is látta ezeket a sarkukkal csúcsot döntő szandálokat a jövő nyári kollekciókat felvonultató divatbemutatókon. Szerinte azonban eléggé meghökkentő a lábbelik őszi és téli kínálata is, ami már nagyrészt a boltokba került a kisebb városokban is.


– A lakkcipők és a lakkcsizmák uralják itt a divatot és az idén is a fekete dominál. A táskák a tavalyinál is nagyobbak és többnyire fényesek, kisméretű, alkalmi „szütyő" szinte nincs is. A gigantománokból, vagy ahogyan a divatszakmában nevezik, az oversize méretű táskákból viszont van olyan, amelyet csak kézben lehet tartani, de azért van vállon, karon hordható és hosszú pántos is. A fiatalok a hatalmas méretű, puha, valódi bőrre emlékeztető zsákokat hordják, keresztbe vetik a vállukon és hátra tolják inkább, akkor is ha tarisznyaforma – írta Parmából küldött divatszemléjében tudósítónk. A táskáknál a nagy azt jelenti, hogy a szélesség általában combhossznyi, nem ritka a fél méteres. Tulajdonképpen ez tatyóban nem is lenne szokatlan, a rendhagyó az, hogy nem sporttáskákról van szó, hanem a hölgyek mindennapi kedvencéről, a ridikülről.

Olvasónk leveléből az is kiderül, hogy a táskák színei is a divatot követik, nem is annyira a cipők és a csizmák színeit, hiszen ma már nem jellemző, hogy mindenáron egyforma árnyalatúnak kell lennie a lábbelinek és a kiegészítőknek. A lila minden változata és az olajzöld most a legmenőbb, szürke is kapható és több év után visszatért a sötétkék. De keresik a kávébarnát és a bordót is. Parmából Anikó, hogy beszámolóját illusztrálja, több most az olaszoknál népszerű, divatos, sok hölgynél látható táska fotóját elküldte. (www.kulfoldrol.kisalfold.hu)

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogy áll világszerte a nyelvtudás?

Nagyvilág - A magyarok mintegy negyede beszél idegen nyelvet, míg Luxemburgban a lakosság 95… Tovább olvasom