Kisalföld logö

2018. 02. 21. szerda - Eleonóra 0°C | 3°C Még több cikk.

A bikinipróbán megbukna a fejlettebb világ fele

Az elhízottság kritikusai szerint manapság két igazán jövedelmező üzlet létezik: az egyik túltáplálja a lakosságot, a másik megpróbálja lefogyasztani.
A téma csöppet sem könnyed, ezt mutatja körképünk, mely szerint a világ fele megbukna a bikinipróbán. Persze csak a fejlettebbik felén.

„Párizs a divat fővárosa és a hétköznapi életben is fontos, ki mennyire csinos és vékony. A belvárosban sétálva jól megkülönböztethetők a laza turisták és a nádszálvékony francia nők. Az üzleti negyedben ebédidőben ingyen-divatbemutatót láthatunk, ha nem kosztümben vagyunk, kellemetlenül is érezhetjük magunkat" – írta Nóra a francia fővárosból. Ám gyanítható, hogy ez a hozzáállás inkább a kivételt képezi azt elhízottság uralkodó tendenciája közepette. És át is esnek e téren a párizsi nők a ló túlsó oldalára, a terhes asszonyok megbotránkoztató új szokása, hogy túlzottan figyelnek súlyukra, a szoptatás szó pedig Nóra szerint lassan törölhető a francia–magyar szótárból, mert az anyukák mellőzik azt, eredeti vonalaik mihamarabbi visszanyerése miatt. Az viszont követendő példa, hogy a franciák nagy hangsúlyt fektetnek táplálkozásukra, „lehet, hogy este kilenckor ülnek neki egy többórás, borral, sajttal megkoronázott vacsorának, de csak kiváló minőségű termékeket fogyasztanak".

Diétázó olaszok, nyugodt angolok

Olaszországban viszont szinte mindenki állandóan diétázik. Már most felhívja a figyelmet a média a prova bikinire, a bikinipróbára, miszerint lassan elő kell szedni a tavalyi fürdőruhát, meg kell nézni, jó-e még, s ha nem... A Parmában élő Anikó levele szerint az álláshirdetések többségében is feltételként szerepel a jó megjelenés, s nem ritka, hogy az önéletrajz mellé egész alakos fényképet kérnek. Bezzeg az angolok kényelmesebben élnek, nem sztresszelnek, de nem is sportolnak. Aki fogyni akar, az a Londonban dolgozó Ádám és Niki beszámolója alapján, felad a gyorskajával. Attól azonban Nagy-Britanniában nem kell tartani, hogy súlya miatt hátrányba kerül az ember a munkahelyén. „Az emberek kétszer is meggondolják, megemlítik-e hiányosságodat, a kilók miatt hátrányba szorítanak-e, mert könnyen beperelhetők."

„Sajnos a média sokat tesz a kreált szépségideál népszerűsítéséért. Akinek nincs elég önbizalma, gyorsan horogra akad. Megpróbál előírásos lenni. Ettől kezdve boldogtalannak, szerencsétlennek érzi magát. Megpróbál mindent eltüntetni magáról, ami elválasztja az ideáltól. Átszabatja testrészeit, manapság már megteheti. De nem lenne jobb mindenkit arra nevelni, hogy fogadja el magát úgy, ahogy van? Többet érne, ha mindenkinek a közelében lenne valaki, aki azt mondja: »Én úgy szeretlek, ahogy vagy.« Ettől szép lesz az ember." – osztotta meg velünk véleményét Gabriella Németországból.

Vágyak gyors kielégítése

A szépítő, önbizalom-építő dicséret azonban aligha nyújt önmagában egészséges megoldást Amerikában, ahol a lakosság több mint fele túlsúlyos. Riasztó, hogy a fiatalok közt is emelkedik a betegesen elhízottak száma. Az USA-ban élő Csidu szerint ennek egyik oka, hogy elképesztően olcsó az élelmiszer, főként a nagy zsír- és cukortartalmú étel-ital. A másik ok, hogy az evés az egyik formája a vágyak azonnali kielégítésének. A nagy gyorséttermi cégek ördögien zseniális módon helyezik el éttermeiket néhány lépésnyire iskoláktól, egyetemektől, nagy forgalmú bevásárlóközpontokban és szinte minden utcasarkon. Ráadásul a zsír- és cukortartalmú ételek, italok gyártói százmilliókat költenek reklámra, dollárban számolva.

„Ez egy jól kifundált rendszer: az egyik üzlet kövérré hizlal, beteggé tesz, a másik fogyasztást ígér, gyógyszerekkel, kétes hatású fogyókúrákkal. A kínaiak meg röhögnek a markukba, mert ők készítik a ruhák nagy részét az egyre kövéredő amerikaiaknak, akik egyre nagyobb mennyiségű darócot kénytelenek venni." – írja éleslátó iróniával Csidu.

Húsztonnányi gyarapodás

A szakácskönyvek és a fogyókúrákról szóló kiadványok eladása egyaránt rekordokat dönt a tengerentúlon. S már arra is szükség volt, hogy törvény írja elő: az elhízottaknak a repülőre két jegyet kell venniük. Minderről Antal számolt be Seattle-ből. Az is érdekes adat, hogy Los Angeles felnőtt lakossága húsz tonnával lett nehezebb nyolc év alatt. Azaz átlagosan minden ember két és fél kilót hízott 1997 és 2005 között. Ha ez a tendencia folytatódik, egyre több lesz a cukorbeteg és kétszáz év után először csökkenhet az emberek élettartama.

Kaliforniában élő olvasónk, Bandi is megerősítette: feltűnően gyorsan nő az elhízottak száma. A járókelők nagy része ételt, italt tart a kezében. A fogyást pedig legtöbbször drasztikus műtéttel, gyomorszűkítéssel oldják meg, ami után aztán kényszer a megnyúlt, felesleges bőrtömeg eltávolítása. S már az is gyakori, hogy a nők plasztikai sebésszel az ülepüket párnáztatják ki.

A világ másik feléből, Ausztráliából a szépségipar hatalomra törése kapcsán a Sydneyben élő magyar asszony azt írta lapunknak: „Elégedett embernek nem számít a szépség, de persze a rendes és rendszeres táplálkozás sokat jelent. Fiaimnak szoktam mondani: „Healthy body, healthy mind", azaz egészséges közérzet, egészséges gondolkodás.


Lollo és Loren a példa

„A külsőnek túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítanak a fiatal lányok. Többségük kizárólag erre alapozza jövőjét. A divatszakmában, fotómodellként vagy a televízióban kívánnak dolgozni, s természetesen egy híres futballistához szeretnének férjhez menni. A Miss Italián, a legrégibb és legismertebb szépségversenyen minden évben több ezer lány próbál szerencsét annak reményében, hogy felfedezik, akárcsak 1947-ben Gina Lollobrigidát, 1950-ben Sophia Lorent, vagy több más, azóta színésznőként, televíziós műsorvezetőként ismertté vált hölgyet.
Egyre több azoknak a férfiaknak a száma is, akik esztétikai okokból vetik alá magukat műtétnek. Sőt, azt figyeltem meg, hogy szoláriumba szinte több férfi jár már, mint nő. De a kozmetikusnál, a manikűrösnél is sok a férfi vendég. Két évvel ezelőtt az akkori olasz miniszterelnök is plasztikai műtétnek vetette alá magát, egy kaliforniai orvoscsoport végezte el a kért arcliftinget, vezetője egy Bryant Toth nevű orvos volt. Az ajakplasztika, a száj felduzzasztása nagyon elterjedt, ezért 1000–2500 eurót kell fizetni, de a keblek méretén is sokan változtatnak."
Anikó, Olaszország

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mónika Amerikába megy

Cserediákprogram révén tíz hónapot az Egyesült Államokban, egy nebraskai családnál tölthet a… Tovább olvasom