Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Zimbabwéban bezártak a szavazóhelyiségek

Zimbabwe - Véget ért az elnökválasztások második, pénteki fordulója Zimbabwében - jelentette az AFP francia hírügynökség. A voksoláson egyetlen jelölt indult, a jelenlegi elnök, Robert Mugabe. Ellenzéki kihívója, az első forduló győztese a múlt vasárnap bejelentette, hogy a választási erőszak miatt nem indul a pénteki megmérettetésen.
A szavazóbiztosok pontban hét órakor (közép-európai idő szerint is hét órakor) lezárták a gyűjtődobozokat és bezárták a szavazóhelyiségek ajtaját - jelentette az AFP több tudósítója. A voksolás 12 órán át tartott. A zimbabwei választási bizottság egy szóvivője azt mondta, azonnal megkezdik a szavazatok számolását, de az első eredmények csak szombaton várhatóak. Az eredményeket szavazókörzetenként fogják bejelenteni. Miután mind a 210 körzetből megérkeztek az adatok, az országos eredményt is kihirdetik - mondta a szóvivő az AFP-nek.

Morgan Tsvangirai, az ellenzéki Demokratikus Változásért Mozgalom (MDC) vezetője a pártja támogatói elleni erőszakhullám miatt bojkottálja a szavazást, holott a március 29-i első fordulót ő nyerte meg. Mivel állítólag nem kapott több mint 50 százalékot, az ellenzéki vezetőt nem hirdették győztesnek, ezért volt szükség a második forduló kiírására.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Még drágább a királynőd

Nagy-Britannia - II. Erzsébet angol királynő és az uralkodócsalád eltartása fejenként 66 pennybe… Tovább olvasom