Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 14°C Még több cikk.

Zimbabwe szerint Nagy-Britannia szándékosan bocsátott kolerá

Robert Mugabe zimbabwei elnök kormánya pénteken azzal vádolta a korábbi gyarmattartót, Nagy-Britanniát, hogy az afrikai országban "népirtó kolerajárványt" okozott. Pénteken Zimbabwéban bevezették az ötszázmilliós bankjegyet , amely körülbelül kétezer forintnak felel meg.

A vádakat azután fogalmazták meg, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy a kór halálos áldozatainak száma 792-re emelkedett, segélyszervezetek pedig arra figyelmeztettek, hogy a járvány hónapokig is elhúzódhat. "A kolera a volt gyarmattartó szándékos, rasszista támadása Zimbabwe ellen. Nagy-Britannia maga mögött tudhatja az Egyesült Államok és nyugati szövetségeseinek támogatását is, végső soron azért, hogy megszállhassák az országot" - fogalmazott Sikhanyiso Ndlovu zimbabwei tájékoztatási miniszter pénteken. Egy nappal korábban Robert Mugabe elnök rádiós beszédében még azt mondta, hogy "nincs kolera".

A bejelentésre gyorsan reagáltak a nemzetközi segélyszervezetek, valamint Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok, egyben lemondásra szólították föl az elnököt. Az Orvosok Határok Nélkül nevű francia segélyszervezet csak a zimbabwei fővárosban, Hararéban hatezer kolerás beteget kezelt. A kolerajárvány csak a legutóbbi jele az afrikai ország összeomlásának: júliusban 231 százalékos inflációt állapítottak meg Zimbabwéban. Pénteken mutatták be az új, 500 millió (zimbabwei) dolláros bankjegyet, amely 10 amerikai dollárt (2000 forintot) ér. A bankjegyhiány miatt hetente csak egyszer juthatnak készpénzhez az emberek a bankokban: akkor is csak 500 millió dollárt vehetnek ki, az összeg egy napra sem elég. A kórházakban nincsenek gyógyszerek, hiányos a felszerelés és személyzet sem maradt, hogy kezeljék a kolerajárványt, amely egyre több embert betegít meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több tízezer dolgozót bocsát el a Bank of America

A következő három évben 35 ezer alkalmazottnak szűnik meg a munkája a Bank of America pénzintézetnél, amely a közelmúltban vásárolta meg a Merill Lynch befektetési bankot. Tovább olvasom