Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Zentai Károly kiadható

A 87 éves magyar származású férfi - vádlói szerint - a II. világháborús magyar hadsereg katonájaként halálra vert egy Balázs Péter nevű zsidó fiút 1944-ben.

Charles Zentai, vagyis Zentai Károly ellen 2005. márciusában adott ki nemzetközi elfogató parancsot Magyarország, miután az áldozat, Balázs Péter bátyja eljuttatta a náci üldöző Simon Wiesenthal Központhoz azokat az iratokat, amiket édesapjuk gyűjtött össze. Zentai, aki nyugdíjasként él Melbourneben, váltig tagad, és az állítja, hogy nem is ismerte a 18 éves zsidó fiatalembert.

Zentai azt is állítja, hogy 1944. november 7-én hagyta el Budapestet egy 600-fős egység tagjaként. Az áldozat családja szerint Balázs Pétert 1944. november 8-án ölték meg Budapesten, majd holttestét, amelyre köveket tettek, a Dunába dobták. Az ausztrál szövetségi bíróság bírája, John Gilmour kedden fenntartotta azt a korábbi bírósági döntést, amelynek értelmében a Zentai elleni vád a háborús bűncselekmény kategóriájába tartozik, és ezért ki kell adni a férfit. Zentainak - az AFP szerint - van még lehetősége: az ausztrál törvények értelmében a szövetségi bíró döntése ellen fellebbezhet a teljes Szövetségi Bírósághoz, és ha ott is elutasítják, akkor várhatóan a Felső Bíróság elé viszi az ügyét. Sőt, fia szerint Zentainak joga van fellebbezni az igazságügyi miniszternél és a belügyminiszternél. "- Számos lehetőségünk van, még nincs vége az ügynek."- mondta Ernie Steiner, Zentai fia.

Olvasóink írták

  • 11. Ms.Wolf 2009. április 10. 19:36
    „CsabaKirály!
    Teljes mértékben igazad van!
    Amúgy a magyar média 86% -a zsidó vezetés alatt áll. (Halkan zárójelben mertem megjegyezni.)
    Ők gójoknak (Nem tudom , hogy kell írni, nem tudok héberül.) neveznek minket, nem zsidókat. Ez a szó annyit jelent: marha. No komment.
    Egy vicc:
    Mit tanul az optimista?
    - Angolt.
    Mit tanul a pesszimista?
    - Hébert.
    Mit tanul a realista?
    - Lőni.”
  • 10. CsabaKiraly 2009. április 09. 06:20
    „A Rakosi-idokben a zsidok voltak uralmon (most is) es ezrevel gyilkoltak meg azokat akik nem kommunistak voltak. Most meg artatlant jatszanak az Andrassy ut 60-ban mintha nem is ok lettek volna a gyilkosok.
    Vagy nezzuk meg mit csinalnak a Palesztinokkal, nem csak ezrevel hane szaz-ezereket tartanak 50 eve menekult taborokban, tulajdonukat (haz, telek stb) elkoboznak es feher-foszfors mombaval egetik az iskolas gyerekeket. Persze errol halgat a zsido-sajto. Egy kis zsido gyerek meghal a bombazas alatt, a vilag minden sajtoja (zsido tulajdonban) sir es amikor a zsidok bombazzak az iskolakat soha egy szo sincs a sajtoban.
    SOHA NE FELEJTS PALESZTINA !!!!”
  • 9. elemér 2009. április 05. 23:47
    „5. hozzászólás ASHER

    Asher elmegy a pszichiáterhez, hogy a következő baja van:
    - Éjjel mindig megjelenik egy kismanó álmomban és azt mondja, hogy most pisilünk és reggelre mindig hugyos lesz a pizsamám.
    - Ha megjelenik a kismanó, mondja az orvos, momndja azt, hogy nem, nem pisilünk...
    Éjjel Asher álmában meg is jelent újra a kismanó és mondta:
    - Most pisilünk.
    Asher erre azt mondta, hogy:
    - Nem, nem pisilünk.
    - Akkor kakilunk, - mondta a kismanó...”
  • 8. fortuna54 2009. április 04. 12:28
    „Engedjék már nyugodtan élni utolsó éveit.A sok palesztin halot gyilkosát sem keresik.”
  • 7. Ms.Wolf 2009. április 02. 18:55
    „Mit kell meghúrcolni szerencsétlen embert? Hagyják békén! Akkor azt tette, ami a dolga. Lehet, ha nem öli meg a zsidó fiút, akkor őt ölik meg. Miért akarnak a zsidók példát statuálni ezen az emberen? Mivel erősödik a szélső jobb, csak nem féltek? Eszméletlen mit kihoznak ilyenből. Lassan a nemzeti ünnepünk a holokaust és a nobel-díj átadása lesz. Azért nem kellene ám túlzásokba esni!
    És, amikor magyarokat öltek, kínoztak? Gyerekeket mészároltak? Nőket erőszakoltak? Erről miért is nem beszélünk???
    Mi van a gulag áldozataival ( közel 40 millió!!)? Mi van az atomtámadások áldozataival? - az persze kimaradt a nürnbergi perekből...
    Az miért nem téma? Régi ÁVH-sok hol vagytok? Mert ők is itt élnek köztünk. Még csak ők.”
  • 6. PaPa 2009. április 02. 08:47
    „Azért kiváncsi lennék a szovjet hadsereg teteiről mikor fognak foglakozni vagy azok csak a magyar nőket erőszakolták meg és végezték ki parancs nélkül. Gyerekeket mészároltak le igaz ők csak keresztlényeket voltak és nem zsidók. Sajnos ezekről csak olyan helyeken talál az ember irásokat amit be tiltanak.”
  • 5. ASHER 2009. április 01. 05:57
    „tegyuk fel!!!
    "ha" a ti szulotokkel tortent volna ilyen es igy!!ti,mit tennetek most??hagynatok-e annyiban??
    vagy pl; "ha" egy oreg zsido agyonverne a testveretek,majd kimenve izraelbe onnet nem adjak ki nektek,
    ti belenyugodnatok-e??hagynatok-e annyiban,csak mert mar ugyis csak egy oregember???
    vagy az nem ugyanaz?????????
    mellesleg egy 18-eves gyereknek vajon mi lehetett a bune azon kivul persze hogy annak szuletett ami??????
    vagy szerintetek ez mar elegendo ok az agyonveresre???”
  • 4. 13.István 2009. március 31. 20:09
    „Mit akarnak egy 87 éves öregemberrel, talán van fénykép a cselekményről vagy esetleg DNS minta.
    Fura az a törvénykezés, van ami soha nem érvül el, a milliárdok tolvajai meg szabadon osztják az észt.
    Vagyis szabadon folyik az agymosás!”
  • 3. Goldmund 2009. március 31. 12:44
    „Még 1-2 évig eltartanak a fellebbezések, aztán Zentai meghal békében, párnák közt Ausztráliában. Ha pedig el is hozzák, 65 év után mit és hogyan bizonyítanak be?”
  • 2. Robusto 2009. március 31. 11:46
    „Miért? Talán ki kéne tüntetni?”
  • 1. Szilágyi_Zsolt 2009. március 31. 09:20
    „Nem nyugszanak a zsidók, amíg sírba nem teszik az öregurat. Csak arra vagyok kíváncsi, kik lesznek majd a kisded "nácivadász" játékaik célpontjai, ha a "háborús bűnösök" már mind meghaltak. Akkor jönnek majd az Ernie Steinerek, akiknek az a "bűnük", hogy "bűnös" volt az apjuk? Vagy mi?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nukleáris robbanófejeket gyűjt össze Észak-Korea

Hírszerző ügynökségek szerint Észak-Korea nukleáris robbanófejeket gyűjt össze a Rodong nevű… Tovább olvasom