Kisalföld logö

2017. 04. 25. kedd - Márk 10°C | 21°C Még több cikk.

Zágrábi tüntetések - sok a sérült

Harminchárman sérültek meg a rendőrség és a kormányellenes tüntetők szombati összecsapásaiban Zágrábban, a hatóságok ötvennyolc embert állítottak elő - közölte a rendőrség.

A sérültek közül 21-en rendőrök. Szombaton 10-15 ezer háborús veterán tüntetett Zágrábban, kifogásolva, hogy a horvát vezetés nem védi meg őket a polgárháború idejére visszanyúló, különböző háborús bűncselekményekre hivatkozó perektől. A megmozdulással párhuzamosan néhány száz - főként fiatal - tüntető összecsapott a biztonsági erőkkel: köveket, üvegeket és téglákat dobáltak ez utóbbiak felé, ők pedig könnygázzal, illetve gumibottal válaszoltak.

A rendőrök kordonnal akadályozták meg, hogy a tüntetők eljussanak Zágráb egyik központi terére, ahol a kormány épületei állnak. A horvát média szerint Eszéken is tüntetések voltak. Mintegy ezer demonstráló a kormánypárt, a Horvát Demokratikus Közösség helyi irodájához vonult, és kövekkel, illetve tojásokkal dobálta meg az épületet. Jelena Bikic rendőrségi szóvivő szerint a zágrábi rendbontások szereplői a Facebook közösségi portálon szerveződtek, illetve voltak köztük a Dinamo futballklub szurkolói is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Obama: Kadhafinak most kell távoznia

Barack Obama amerikai elnök kijelentette szombaton, hogy Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőnek most… Tovább olvasom