Kisalföld logö

2017. 02. 22. szerda - Gerzson 3°C | 12°C Még több cikk.

Washington: Teheránnak következményekkel kell számolnia

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) iráni atomprogramot elítélő pénteki határozata azt a világos üzenetet tartalmazza, hogy Teheránnak következményekkel kell számolnia, ha nem működik együtt a nagyhatalmakkal.
A NAÜ kormányzótanácsának határozata remélhetőleg erősíti azt az üzenetet, hogy "készek vagyunk egy válaszcsomagot összeállítani, ha nem találunk együttműködő partnerre" - fogalmazott a nevének elhallgatását kérő tisztviselő. Irán remélhetőleg nem hagyja figyelmen kívül ezt a világos üzenetet - mondta, de arra nem tért ki, hogy az iszlám államnak miféle következményekkel kellene számolnia.

A NAÜ határozatában kifogásolta, hogy Irán titokban újabb urándúsító üzem építésébe kezdett, amiről csak szeptemberben adott tájékoztatást. A kormányzótanács követelte, hogy Teherán azonnal függessze fel a Kúm melletti erdőségekben folyó építkezést. Glynn Davies amerikai NAÜ-követ Bécsből úgy nyilatkozott: az Irán iránti nemzetközi türelem fogyóban van, és nem folytatódhatnak az eredménytelen tárgyalási fordulók.

A Washingtonban nyilatkozó névtelen kormányzati tisztviselő később hangsúlyozta: az Iránt elítélő bécsi NAÜ-szavazás - a határozatot 35 igen szavazattal fogadták el 3 nem ellenében - azt mutatja, hogy a nagyhatalmak célja közös. Utalt rá, hogy Oroszország és Kína is egyetért arról, milyen lépésnek kell következnie, ha Irán elutasítja az együttműködést. Kifejtette, Iránnak mind kevesebb ideje marad, hogy tisztázza a nukleáris programjával kapcsolatos kérdéseket.

A Nyugat szerint Teherán a békés atomprogram leple alatt nukleáris fegyver megszerzésére törekszik, ezt Irán tagadja. Egy másik amerikai kormánytisztviselő kiemelte: a Biztonsági Tanács állandó tagjai közül eddig Kína mutatkozott a legkevésbé hajlandónak az Irán elleni szankciók meghozatalára, most viszont még a NAÜ-határozat megszövegezésében is közreműködött.

Barack Obama amerikai elnök és európai vezetők korábban év végi határidőt szabtak ahhoz, hogy Irán tárgyaljon atomprogramjáról.

Olvasóink írták

  • 1. janika 2009. november 29. 20:15
    „No,csak nem megint megteltek a bomba raktárak? El kell őket adni az amerikai népnek? Megint be kell etetni Őket a "Haza védelme" érdekében?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ingusföldön merényletben megsebesült egy rendőrkapitány

Robbantásos merényletben súlyosan megsebesült az ingusföldi Karabulak település rendőrkapitánya… Tovább olvasom