Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Volt már baleset ott, ahol pénteken kisiklott a gyors

Kisiklott egy Zágrábból Splitbe tartó személyszállító vonat pénteken, a hatóságok szerint hat halottja van a szerencsétlenségnek, több mint ötvenen megsérültek, köztük kilenc külföldi.

A horvát mentőszolgálat összesítéséből az derül ki, hogy magyarok nincsenek a sérültek között.

A Slobodna Dalmacija című horvát lap internetes oldalán azt írta, hogy öt férfi és egy nő vesztette életét a súlyos balesetben. Az állami mentőszolgálat közölte, hogy 55 sérültet, közöttük hat gyereket vittek kórházba. A sérültek közül kilencen - három francia, két ausztrál, illetve egy-egy svéd, szlovén, pakisztáni és brit - külföldi állampolgárok.

Szlanyinka Anna, Magyarország spliti konzulja az MTI érdeklődésére telefonon elmondta: a rendőrségi szóvivő közölte vele, hogy amennyiben vannak külföldi állampolgárok a halottak között, azonnal értesítik az érintett országok nagykövetségeit. Mivel eddig a magyar diplomáciai képviseletre nem érkezett értesítés, arra lehet következtetni, hogy a halálos áldozatok között nincsenek magyarok.

Szombat: tovább vizsgálják a baleset okát

Három horvát, két spanyol-szerb kettős állampolgár és egy francia utas vesztette életét a pénteki vonatbalesetben - közölte szombaton a horvát rendőrség. A Zágrábból a tengerparti városba tartó kétkocsis szerelvény tragédiájának oka továbbra is ismeretlen.

A szakértők a szemtanúk elmondása alapján arra következtetnek, hogy elromolhatott a vonat fékrendszere, de nem zárták ki azt sem, hogy a napok óta tartó meleg időjárás kárt okozott a sínekben, és ez is közrejátszott a balesetben.

A kisiklott szerelvényen mintegy kilencven utas tartózkodott, közülük 55 embert szállítottak kórházba. A spliti kórház egyik orvosa szerint az egyik francia sebesült asszonyt májsérülése miatt életveszélyes állapotban szállították be, de hat gyerek is súlyos sérülésekkel került az egészségügyi intézménybe. A sérültek között 12 külföldi - négy francia, két ausztrál és egy-egy szerb, szlovén, svéd, brit, pakisztáni és spanyol - állampolgár volt.

Több mint negyven évvel ezelőtt, 1966-ban csaknem ugyanezen a helyen szintén vonatbaleset történt - akkor 33 ember vesztette életét. De tavaly is kisiklott itt egy vonat, igaz, az a baleset nem követelt áldozatot.

A pénteki tragédia volt egyébként a legvéresebb baleset a horvát vasútvonalakon 1974 óta. Akkor 152 ember halt meg, amikor egy gyorsvonat vezetője elvesztette az irányítást a szerelvény fölött, és az teljes sebességgel beszáguldott a zágrábi főpályaudvarra.


Mentőhelikopter érkezik egy baleset helyszínére a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások szerint a

Mentőhelikopter érkezik egy baleset helyszínére a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a hármat, más jelentések hat halottról tesznek említést. A sérültek számát 20 és 40 közé teszik. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. (MTI/AP)


A szerencsétlenség a célállomástól, Splittől mintegy 30 kilométerre, Rudin település mellett történt.

Oka egyelőre ismeretlen. Egyesek arra gyanakodnak, hogy a hőségben a sínek elgörbültek. Az utasok arról számoltak be, hogy a vonat egy lejtőn gyorsulni és inogni kezdett, nekicsapódott a szűk szurdok szikláinak. Az egyik jegykezelő azt kiáltotta, hogy nem működnek a fékek. Az utasok megrántották a vészfékeket, hiába.

Egyes hírek szerint a két kocsiból álló szerelvényen közel kilencvenen utaztak. A HTV televízió úgy tudja, hogy 110-en váltottak jegyet a vonatra. A mozdonyvezető és a szerelvény két jegykezelője könnyebben megsérült, a hatóságok kihallgatják őket.

Mentők és tűzoltók érkeztek a szerencsétlenség helyszínére. Híradások szerint a spliti kórházban ostromállapot uralkodik. Önkéntes véradásra szólították fel a környékbeli lakosokat, és Zágrábból is küldtek vért Splitbe.

Mentők visznek sérült utasokat egy baleset helyszínén a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások sze

Mentők visznek sérült utasokat egy baleset helyszínén a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a hármat, más jelentések hat halottról tesznek említést. A sérültek számát 20 és 40 közé teszik.A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. (MTI/AP)



A szerencsétlenség miatt leállították a vasúti forgalmat Knin és Split között, buszokkal szállítják az utasokat.

Jadranka Kosor horvát miniszterelnök az esti órákban Splitben felkeresi a sérülteket.

Több horvát hírportál beszámolt arról, hogy majdnem történt még egy baleset, amely az előbbinél is súlyosabb lehetett volna. Egy órával a személyszállító szerelvény balesete után a szerencsétlenül járt vonat megsegítésére küldött tűzoltókocsi lejtőn haladt, mintegy fél kilométerre a helyszíntől, amikor valószínűleg felmondta a szolgálatot a fékrendszer. A kocsi egyenesen a baleset helyszíne felé tartott, ahol mentők és újságírók sokasága tartózkodott. A tűzoltókocsi vezetői kiugrottak a járműből, amely végül a kisiklott vonat hátsó részének ütközött, s nagyobb baj nem történt.

Mentőhelikopter érkezik egy baleset helyszínére a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások szerint a

Mentőhelikopter érkezik egy baleset helyszínére a horvátországi Rudin közelében 2009. július 24-én, miután kisiklott a Zágráb és Split között közlekedő személyszállító vonat. Egyes híradások szerint a halálos áldozatok száma meghaladja a hármat, más jelentések hat halottról tesznek említést. A sérültek számát 20 és 40 közé teszik. A szerencsétlenség oka egyelőre ismeretlen. (MTI/AP)



Egyesek szerint mindkét balesetet az okozhatta, hogy nemrég gyomirtóval kezelték a vasúti pályát, s emiatt mondta fel a szolgálatot a fékrendszer mindkét esetben. A horvát vasúttársaság határozottan visszautasította a találgatásokat.

Josip Berket, Kastela város polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy ugyanezen a helyen 1966-ban is történt egy vasúti szerencsétlenség, akkor 33-an haltak meg. Véleménye szerint meg kell tiltani a forgalmat ezen a vasútvonalon, mivel nem felel meg a közlekedésbiztonsági előírásoknak.

Olvasóink írták

  • 2. idurboy 2009. július 26. 07:59
    „üdv!ha volt akkor lesz is ?????????”
  • 1. miracle 2009. július 25. 12:42
    „Azért 1966 nem tegnap volt. Hangulatkeltés.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A légitársaság igazgatója is meghalt az iráni balesetben

Kazahsztáni volt a pénteken Iránban lezuhant utasszállító repülőgép áldozatainak a többsége -… Tovább olvasom