Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Vizsgálatot indítanak a baltimore-i rendőrség ellen

Az igazságügyi tárca arra kíváncsi, hogy a testületnél megsértik-e rendszerszerűen az emberi jogokat és hogy a rendőrök a munkájuk során rendszeresen követnek-e el diszkriminációt.
Emberi jogi vizsgálatot indít az amerikai igazságügyi minisztérium a baltimore-i rendőrség erőalkalmazási gyakorlatával kapcsolatban - közölte pénteken Loretta Lynch, a tárca vezetője.

A minisztérium meg kívánja állapítani, hogy a testületnél megsértik-e rendszerszerűen az emberi jogokat és hogy a rendőrök a munkájuk során rendszeresen követnek-e el diszkriminációt.

A vizsgálat nem csak a rendőri őrizetben meghalt 25 éves afroamerikai Freddie Gray ügyére tejed ki. A szövetségi nyomozók mérlegelés alá vonják az erő - beleértve a halált okozó erő -, valamint az igazoltatás, a motozás és az őrizetbe vétel alkalmazásának helyi gyakorlatát.

Az igazságügyi minisztérium közleménye szerint az eljárás biztosítani kívánja, hogy a rendőrök megkapják a megfelelő kiképzést, iránymutatást és eszközöket ahhoz, hogy a civilek hatékonyabb partnerei lehessenek és megerősítsék a közbiztonságot.

A vizsgálatot Stephanie Rawlings-Blake baltimore-i polgármester kérte Loretta Lynchtől.

Grayt április 12-én vették őrizetbe, miután "szemkontaktust teremtett" a rendőrökkel, és futni kezdett előlük. A 25 éves afroamerikai fiatalember az eljárás során súlyos nyakigerinc-sérülést szenvedett, amelybe egy hét múlva belehalt. Az eset nyomán zavargások törtek ki Baltimore-ban, az Egyesült Államok több nagyvárosában pedig tiltakozó megmozdulások voltak.

A zavargások miatt Baltimore-ban több napig rendkívüli állapot és éjszakai kijárási tilalom volt érvényben.

Egy, a beszámolóban meg nem nevezett hivatalos személy szerint félő, hogy a vád összeomlása esetén újabb zavargások törhetnek ki a marylandi nagyvárosban.

Marylin Mosby államügyész vádemelést kezdeményezett mind a hat rendőr ellen, akinek köze volt Gray őrizetbe vételéhez. A legsúlyosabb bűncselekményt, a szándékos emberölést a fiatalembert a rendőrségre szállító furgon vezetőjének, Caesar R. Goodsonnak a számlájára rótta, akit ezért 30 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. (A kezén-lábán megbilincselt Gray, akinek biztonsági övét nem kapcsolták be, a szállítás közben sérült meg végzetesen.)

A többiekkel szemben gondatlanságból elkövetett emberölés, testi sértés és törvénytelen letartóztatás a vád. A végleges vádemelésről a vádesküdtszék dönt majd.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Menekülteknek adta át otthonát egy 90 éves néni

Az idős olasz nőt mélyen megérintette a földközi-tengeri hajószerencsétlenség, ezért adta át… Tovább olvasom