Kisalföld logö

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 22°C Még több cikk.

Visszafogott óévbúcsúztató Európában és Ázsiában

Inkább a visszafogottság, mintsem az önfeledt vigalom jellemezte a szilvesztert Európa és Ázsia országaiban.
Az elmúlt esztendő tovább mélyülő gazdasági recessziója után az embereknek - főleg az európai nagyvárosokban - nem volt okuk arra, hogy különösebb ünneplést csapjanak, inkább annak a reményüknek adtak hangot, hogy az idén talán jobb lesz, bár több vezető politikus újévi köszöntőjében óva intett a túlzott elvárásoktól.

Lukasz Papademosz görög kormányfő ismételten arra szólította fel honfitársait, hogy tegyenek újabb erőfeszítéseket a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében. Giorgio Napolitano olasz államfő ugyancsak további áldozatokat kért az ország lakosságától, hogy Itáliát elkerülje a pénzügyi csődöt. Ennek ellenére Rómában hatalmas szabadtéri rock-koncert szórakoztatott mintegy 300 ezer embert, köztük Gianni Alemanno főpolgármestert.

Szilveszter Budapesten. Fotó: MTI (galéria)

Angela Merkel német kancellár elismerte: ez az év várhatóan a tavalyinál is nehezebb lesz. Nicolas Sarkozy francia elnök szerint az újévben is számos kockázati tényezővel kell számolni.

Ázsia több országában természeti katasztrófák árnyékolták be az óévbúcsúztatót. Japánban a márciusi pusztító erejű földrengés, az azt követő szökőár és a fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset tette gyászossá az elköszönő esztendőt. Thaiföldön ötven év óta nem látott áradások 700 halottal, míg a Fülöp-szigeteken a Washi trópusi szélvihar 1250 áldozatával keserítette meg az újévet ünneplők hangulatát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dánia átvette az EU soros elnöki tisztét

Koppenhága prioritásai közé tartozik, hogy közelebb hozza egymáshoz az euróövezeten belüli és az… Tovább olvasom