Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 24°C Még több cikk.

Virágzik a holland kendertermesztés

Hollandia - A holland kendertermesztők évente mintegy 2 milliárd eurót keresnek a termény illegális exportjával. A legfrissebb rendőrségi adatok szerint évente mintegy félmillió tonna kender kerül a határon túlra.
Összehasonlításképpen a holland virágkereskedelem exportja évente 5,.5 milliárd eurót hoz a konyhára. A holland illegális kendertermesztés négyötödét exportálják, vagyis az országban megtermelt kendernek mindössze 20 százaléka kerül a hazai, mintegy 400 ezer rendszeres fogyasztóhoz.

A hatóságok számára a hazai fogyasztók nem is jelentenének nagy kihívást, sokkal inkább az exporttal együttjáró bűnözés megfékezése. A külföldi érdeklődés főként Anglia, Belgium, Németország, Skandinávia és újabban a balti államok felől mutatkozik. Az erőteljesebb kereslet egyúttal fel is veri az árakat, és növeli a bűnözést is. Aggodalomra ad okot, hogy a rendőrség szerint az utóbbi időben a "legális" üzleti élet figyelme is a kendertermesztők felé fordul: bankok hajlandóak hitelt nyújtani, az agráregyetemeknek dolgozó mezőgazdasági cégek és laboratóriumok pedig szívesen osztják meg tudományukat a kistermelőkkel, akik optimalizálják a termesztést.

A rendőrség az ellenőrzés fokozásával akar határt szabni az illegális exportnak, elsősorban azokra a "kávéházakra" figyelnek jobban, amelyek legálisan árulhatnak kábítószert. Ezeknek joguk van kábítószert kis mennyiségben értékesíteni és raktározhatnak is kendert, jóllehet a beszerzés a mai napig a szürke zónába tartozik, mert egyáltalán nincs szabályozva. Feltételezik, hogy a coffee shopok készlete egyúttal az exportot is táplálja.

Olvasóink írták

  • 1. lolita 2008. október 18. 14:28
    „Illegalis meg legalis hat ki erti ezt a helyzetet?Szabadon termelik szabadon aruljak,titokban vasaroljak ez nekem olyan magas mint nyulnak a farzseb!A nagy fönököket körözik keresik a kis emberek meg szivjak butulnak töle,s ezekböl mindig többen lesznek.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt a Lufthansa egyik gépe

Kényszerleszállást hajtott végre a Lufthansa egyik utasszállítója Belgrádban, miután kigyulladt az… Tovább olvasom