Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Vezetőket váltottak le Kínában

Hat vezetőt már elmozdítottak a posztjáról, miután hétfőn egy Hunan tartományban történt közlekedési balesetben 14 kisiskolás meghalt, hat megsérült - jelentette a Hszinhua hírügynökség kedden.

Az iskolásokat szállító, állítólag háromkerekű jármű a közép-kínai Szungcsiang (Songjiang) településnél tért le reggel fél nyolc körül az útról és borult az út menti kis folyóba. Az általános iskolás gyerekek mindegyike Tungtang (Dongtang) faluba való és a szomszédos Jinkuo (Yinguo) falu iskolájába tartottak.

A tungtangi általános iskolát bezárták, ezért a szülők a szomszédos faluba járatták gyerekeiket, s a szállítással megbíztak egy falubelit - derült ki egy gyermekét elvesztett anya elmondásából. A tragikus balesetet követően azonnal leváltották a megyei oktatási hivatal vezetőjét, a jinkuói iskola igazgatóját és a járási iskolaközpont első emberét - tájékoztatott a megyei kormányzat szóvivője. Ugyancsak elveszítette állását egy-egy megyei, illetve járási közlekedésfelügyeleti vezető, valamint egy rendőr. A jármű vezetőjét őrizetbe vették, a baleset pontos okának tisztázása még tart.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megsebesült egy ENSZ-katona Elefántcsontparton

Elefántcsontparton kedden megtámadták az ENSZ-békefenntartók egyik konvoját, s egy ENSZ-katonát… Tovább olvasom