Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 18°C | 31°C Még több cikk.

Végéhez közeledhet az ebolajárvány

Tavaly június óta nem regisztráltak olyan kevés új ebolafertőzöttet, mint a múlt héten. A WHO szerint ez már a járvány végét jelezheti.
Kilencvenkilencre esett vissza a múlt héten regisztrált bizonyított új ebolamegbetegedések száma. A heti mutatószám tavaly június óta nem volt ilyen alacsony - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint a csökkenés a járvány végének közeledtét jelezheti.

"Az ebolajárvány elleni harc a második szakaszába ért, immár a betegség terjedésének lassítása helyett a járvány végére összpontosítunk" - közölte a szakosított ENSZ-szervezet.

A legutóbbi ebolajárványban - amely egy éve kezdődött - eddig 22 092-en betegedtek meg, közülük 8810-en haltak meg, szinte valamennyien Sierra Leonéban, Libériában, és Guineában. Az elmúlt hetekben gyorsan csökkent az új megbetegedések és a halálesetek száma Libériában és Sierra Leonéban. Libériából a január 25-ét megelőző 21 napban 20 halálesetet jelentettek, azaz napi egynél kevesebbet.

Guineában viszont a múlt héten 30 bizonyított esetet jelentettek, míg egy héttel korábban csak húszat. A járvány itt földrajzilag is továbbterjed, ami alááshatja Alpha Condé elnök céljának megvalósítását, a ragály megszüntetését március elejére.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Balesetnek minősítették a maláj gép eltűnését

A gép márciusban tűnt el, amikor Kuala Lumpurból Pekingbe tartott. A gép roncsait azóta sem… Tovább olvasom